“A lelkem szárnyalt és boldog voltam”

0

Ildikónak hála naplószerűen követhetjük egy család beilleszkedését a svájci mindennapokba, ami nem is olyan egyszerű, mint esetleg gondolnánk. Legutóbb azt nézhettük meg, miként telik az első nap az óvodában, most folytatódnak a kalandok.

“De nehéz az iskolatáska…”

Tegnap délután, estefelé, miután lecsendesedett bennem a Barnival töltött, jól sikerült első ovis nap, a tudatalattim előhívta ezt az örökzöld Demjén-slágert. Csak dúdolgattam magamban a refrént és Sára holnapi iskolakezdésére gondoltam. Bevallom, jobban izgultam, mint az ovi miatt, de Sárának nem mutattam. Nem akartam kizökkenteni az eddigi nyugodt lelkiállapotából. Olyan jól van most, pedig nehéz időszakon vagyunk túl!

De nézzük csak, hogyan szól a mi dalunk: eljött a szerda, borongós, szürke, hűvös reggelre ébredtünk. Sára mindent előkészített este, az iskolatáskája sohasem volt ilyen könnyű! Sem ébredéskor, sem a készülődés alatt, sem induláskor nem láttam rajta izgalmat, de én jártamban – keltemben megsimogattam és puszit nyomtam az arcára.

Fél 8 után, amolyan „annapetisen” indult el az egész család (visszaszaladás Barni sapijáért, anyának esernyőért, majd lakáskulcsért), kocsival. A reggeli sűrűbb városi forgalmat nem ismervén, 8.10 helyett 8.20-kor kopogtattunk az „Aufnahmeklasse” ajtaján. Nem voltam büszke magunkra, ismerve a svájciak pontosságát.

Sára 10 és fél éves, az érdi iskolában befejezte a negyediket, ahol angolt kezdett el tanulni, németül egyáltalán nem tud. A svájci regisztrálás során ezt figyelembe véve vették fel egy olyan osztályba, ahol különböző korú, németül nem beszélő külföldi gyerekek tanulnak. Általában 1 évet töltenek itt, majd a német tudásuknak megfelelően kerülnek át a “normál” osztályba, ami már a lakáshoz legközelebbi iskolában van.

Külföldre mennél dolgozni? Válogass több száz állás közül a Határátkelőn!

Belépve a terembe, egy családias gyerekcsoportot láttunk középen. Körben ültek egy fiatal, helyes, kedves, mosolygós tanító nénivel együtt. Frau Rohner rögtön elénk sietett, leültette Sárát 4 fiú mellé, akiknek a szeme sem állt jól és “belecsaptak a sűrűjébe”, ill. folytatták az órát.

Mi is bent maradhattunk, leültünk és kíváncsian figyeltük őket. A többiek bemutatkoztak Sárának németül, majd a nyolcadik és egyben utolsó tanuló után Sára is megpróbálta elmondani, honnét jött. Rögtön előkerült egy földgömb, azon meg is nézhették, hogy hol van Magyarország.

A beszélgetés a hétvégi pünkösdi beszámolóval folytatódott, ahol kiderült számomra, hogy a 4 külföldi lány és 4 külföldi fiú már egész jól beszél németül, és ha hibáztak, akkor a tanítónő gyönyörű német kiejtéssel javította ki őket. Míg az oviban svájci németet használnak, az iskolában „hochdeutsch”-ot beszélnek! Nagyon örültem neki, mert tudtam, hogy így tudok segíteni Sárának!

Sára első napja a svácji suliban terem.jpg

A bevezető társalgás után mindenki a saját asztalához ment. Sárát az asztalán várták a nevével felcímkézett taneszközök: dosszié, füzetek, feladatlapok, Első németkönyve. Hát nem fantasztikus? Rögtön kapott is feladatot, én pedig szintén megkaptam azt a kis paksamétát, amit az oviban is: néhány kitöltendő adatlapot, Sára órarendjét, tájékoztatót a Jokernapokról és egy 3 napos kirándulásról!

Az órarend nagyon érdekes, amolyan “iskolaotthonos” módszerű: szerda kivételével minden nap 8.10-11.50-ig, ill. 13.45-16.20-ig van órájuk. A köztes ebédidőt a gyerekek otthon tölthetik, de a mi esetünkben ez elég necces. Mire Sári busszal hazaérne (kb. 45 perc), már indulhatna is vissza.

Az ilyen esetekre találták ki a Gyermekgondozást / Napközit (Kinderbetreuung / Hort), ahol nem csak az ebédet fogyaszthatják el, hanem házi feladatot csinálhatnak, játszhatnak. Amikor erről érdeklődtem a tanítónőnél, ő jobbnak látta, ha átkísér abba az épületbe, ahol ez van, így jutottunk el a nagyon kedves, orosz származású vezetőhöz, aki addig nem engedett el, amíg ki nem töltöttük a jelentkezési lapot, amivel majd be kell mennem egy hivatalba, ahol Gábor fizetésének megfelelően kiszámolják, mennyit kellene havonta fizetni ezért az ellátásért.

Ehhez kell még Gábor munkahelyétől is egy igazolás, szóval itt is van bürokrácia, de valahogy nem érzem azt, hogy „az agyamra megy” a sok papírmunka. A hivatalos menetrend szerint csak június 1-től vehetnénk így igénybe ezt az ellátást, de a vezetőtől nagy örömömre úgy váltunk el, hogy Sára már holnaptól ott ebédelhet!

Amíg Sára tanult, apa dolgozott, addig mi Szofival és Barnival egy nagyon színes, érdekes napot töltöttünk az oviban. Miután Sárát elkísértük együtt az iskolába és megkaptam az iskolával kapcsolatos dossziét, mindent bepakoltam gyorsan a hátizsákba, millió puszit nyomtam Sári arcára, majd elköszönés és irány vissza Oberwinterthurba, Barni ovijába.

virágos park és gyerksziget a Belvárosban.jpgVirágos park és gyereksziget a belvárosban

Apa ma nem rohant, ránk szánt egy kis időt, így Barni alig várta, hogy neki is megmutathassa az új öltözőt és a csoportszobát. Boldog volt, amikor észrevette, hogy most már minden Süni jel mellett ki volt írva a neve, és hogy ő is megkapta a vadiúj neonos nyakbaakasztót, amivel biztonságosabban közlekedhet! Apa ámult és bámult, majd elengedtük dolgozni.

Barni gyorsan tanul, így első dolga volt kézfogással köszönteni az óvó nénit, majd átadta a Süni jellel ellátott fogmosópoharát, fogkeféjét, amit tegnap este együtt választottunk a Migrosban. Itt kellett megvennünk a tízórais dobozt is, amire szintén olyan édes sünit rajzoltam, hogy Barni nem győzött hálálkodni. Úgy élvezem, ahogy mindenért lelkesedik, és ahogy tud örülni!

A második ovis nap különleges volt. Nemcsak azért, mert Szofi is velünk volt, hanem sokkal inkább azért, mert megnézhettünk a másik csoportban egy bábelőadást, a 2 csoport együtt tízóraizott, majd kint játszottunk az udvaron, végül a saját csoportszobában meghallgattunk egy mesét, melyet az óvó néni úgy mesélt el, hogy közben az ujjai között keltek életre agyagból a mese szereplői: egy kastély, hercegnők, tükrök, egy piros labda, fantasztikusan jó volt!

A mesének nem volt még vége, holnap folytatják, de az első részt úgy dolgozták fel, hogy a gyerekek a saját rajzoló füzetükben lerajzolhatták, milyennek képzelik a tükrökkel kirakott kastélyt. Barni némi bizonytalankodás után csodaszép kastélyt rajzolt és ügyesen vagdosta ki fóliából a tükröket.

Barni nagy napja.jpg

Az alkotásokat félbe kellett hagyni, mert eljött az ebédidő, haza kellett menni. Felöltöztünk és felvérteztem magam az előttünk álló túrára: indultunk Tössbe Sáriért. A gyaloglás – buszozás – gyaloglás a Kicsikkel fárasztó volt, kezdtem lemerülni, egy finom kávéra és arra vágytam, hogy végre otthon legyünk!

A tanítónő és Sára már vártak minket, csupa jót hallottam az én nagy lányomról és éreztem, hogy töltődöm. Az ebéddel kapcsolatos utánajárás még egy órát igénybe vett, de amíg én „intéztem”, a gyerekek játszhattak a gyönyörűen berendezett teremben, ahol szebbnél szebb játékok, pihenősarok várja azokat, akik nem tudnak ebédidőben hazamenni.

Szofit alig lehetett kirobbantani a babakonyhából, ahol még színes, fából készült nyalóka, fagyi is van! Már az 1-es buszon ültünk, amikor Sára csak mesélt, mesélt, mesélt, mutatta a kis dossziéit, a napi alkotását, a házi feladatot… én pedig élvezettel hallgattam.

Bár esőben sétáltunk haza, a karom majd leszakadt a magát cipeltető Szofitól, de a lelkem szárnyalt és boldog voltam, hogy Sára első napja is olyan jól sikerült, mint Barnié! Ebéd és rövid ejtőzés után nem kellett noszogatni a házi miatt, önként vette elő a matematika, angol, német feladatlapokat, és csak akkor segítettem, amikor kérte. Most pedig Szofinak barkácsolt ugyanolyan papírdobozt, mint amit az iskolában készített.

S hogy mi lesz holnap és azután? Csak remélni tudom, hogy az esze és a szíve is balra húzza őt!”

(A poszt először a Határátkelő blogon jelent meg 2013 szeptemberében.)

Share.

About Author

Leave A Reply