Külföldre költözni szívás

0

Miért jó felszámolni az egész életünket, akár hetek-napok alatt egy új, ismeretlen és ismeretlen kimenetelű dologért? Miért jó beleerőszakolni magunkat egy lehetetlen helyzetbe, amivel visszalépünk a kis létránkon, hiszen egyszer valahol már mindezt sikerült meglépni? Minek kell még több szenvedés? Ezekkel a kérdésekkel indít Natussshka, aki Prágába költözött pár hete.

„Külföldre költözni nem könnyű. Mindent kezdhetünk a nulláról. Munka? Lehet, hogy már volt zsebben egy szerződés. Lakás? Nem lesz egyszerű, ne is merjünk nagy álmokkal odaülni a lakáskereső oldalakhoz, hogy majd nagy szobát akarunk, fehéret meg minimalistát, atomjó konyhával, pörfíkt elhelyezkedéssel a város központjától kellemes távolságban.

Ne akarjuk, hogy minden könnyen mennyen, süppedjünk csak magunka sok-sok napig-hétig, mert barátokat sem fogunk pikk-pakk találni, hiszen azért sokat kell dolgozni. Végre lesz egy saját magunkra szabott szenvedésünk, amit lényegében komfortzóna-elhagyásnak hívnak.

Nem most hagytam el először kis országunkat, és azt sem mondhatom, hogy először költöztem el. De ez valamiért mégis más. Ennek nincs hivatalos vége jelenleg. (…)

Külföldre költözni nehéz. Ha mázlija van az embernek, akkor a másik felével indul útnak, vagy valakivel, aki egy biztos pont lesz. Egyedül jönni megterhelő, hiszen túl sok ideje lesz az embernek.

Nincsenek bejáratott baráti találkák, amit eddig a délutáni kávézásokra fordítottuk, most abba kell beleölnünk, hogy találjunk valami tetőt a fejünk fölé, legyen munka, legyen egy lassan, de biztosan kialakuló napirendünk, aztán valahol a sorban itt következik a szociális élet kialakítása is. Hiszen a Facebook mégsem ugyanaz, az internet az más, még ha nagy segítség is.

Azért ha te megpróbálnád, akkor hajrá, keress külföldi állást nálunk!

Munka miatt jöttem, a szárazföldet választottam a kikötőből kikötőbe járás helyett. Kikötöttem hosszabb időre, mert nagyon hiányzott már az egyhelyben levés; hiányoztak a hétvégék, a saját időbeosztásom, amit nem tudtam gyakorolni se a hajón, se az utána következett utazgatós hónapokban.

Nagyon nehéz döntés volt meghozni, hogy nem szeretnék sok pénzt keresni és folyamatosan utazni. Az előző évben ez volt a fő irányvonala az életemnek, amit az év elejével meghatároztam. Összejött.

Voltak millióim, el is tűntek, de a legtöbbet mégis tudom emlékekhez kötni, egy tucat országban jártam, megtapasztaltam, hogy milyen az, amikor kurvára nem számít a pénz.

Sokan kérdezhetik, hogy meghülyültem-e, mindenki pénzt akar, nem? Persze. Csak van egy olyan pont, amikor az ember tényleg nem érzékeli, hogy mennyit költ.

Mert nem kell nézni, hogy mit vettünk, vagy hogy hol. Nem kell nézni, hogy olcsóbb repjegyért küzdöttünk, megteszi bármelyik. Kiruccanás Európa bármelyik fővárosába? Done. Hiperszuper technikai kütyü 200 rugóért? Done.

És ez az, ami után elgondolkodtam. Hiszen kifizethetek százezreket, mert ugyan megdolgoztam érte, de nem érzem nagy összegnek. És a saját magam példájánál maradva tudom azt is, hogy undorítóan sok pénzt lehet elkölteni hülyeségekre. Mert nem számít. Mert van.

Mindeközben volt egy hosszú periódus, amíg nem is lehettem igazán önmagam, hiszen csak egy droid voltam a sok közül. A hajós munka ezzel jár. Sok pénzzel, de kevés személyiséggel. Hiányzott a saját magamra fordított idő, hiszen napi 4 óra szabadidőbe nem tudom belezsúfolni a kapcsolattartást, világjárást és a me-time-ot. (…)

Munka miatt érkeztem Prágába és szerencsére szállásom is volt az elejétől kezdve. Persze a homokóra már pörgött a fejem felett, miszerint ideje albérletet nézni.

Az ideköltözésem nagy kérdése volt a hollakás, mert hiába a munka, ha a híd alatt töltöm a maradék időmet. Igazából már erre vártam, hogy elköltözzek otthonról ténylegesen, és ne tartsam fenn bázisnak a kis városkámat.

Lassan három hete vagyok itt, és már most rengeteg tanultam a saját hülyeségeimből. Szerencsére pont ennyire is voltam elővigyázatos is, és kezdtem neki az albérlet – esetemben szoba- – keresésnek.

Külföldiként nem könnyű érvényesülni, pláne, hogy a csehvel sehogy sem állok és persze a külföldieknek hirdetett szobák messze a csillagos égen keresendők.

De. És ez egy nagy DE. Keresni kell, időben, pláne, hogy saját magam lelkibazdmegolását is én magam okoztam ezzel, de mondhatni ahogy a nagykönyvben meg volt írva, úgy találtam meg a következő hónapjaim fő helyszínét.

Minden paraméter egyezik, kaptam városközponti lakást szép konyhával, fürdővel, nagy ágyas szobával. A szociális életem is ennek függvényében változott, hiszen amikor az ember rágódik valamin, stresszel, akkor elveszi az idejét minden mástól. Nem volt meglepő, hogy az első hétvégén csak a boltig dugtam ki az orromat és egyáltalán nem volt kedvem várost nézni.”

A teljes posztot itt olvashatjátok el.

Share.

About Author

Leave A Reply