Közvetlen járat lesz Budapestről három amerikai nagyvárosba

0

Napokon belül elindulnak a közvetlen járatok Budapest és három amerikai nagyváros között. Ráadásul az sem kizárt, hogy a nyugati partvidék is elérhető lesz valamikor a jövőben átszállás nélkül a magyar fővárosból.

New York, Chicago és Philadelphia az a három amerikai nagyváros, ahová májustól átszállás nélkül lehet Budapestről eljutni. A LOT lengyel légitársaság május harmadikán indítja közvetlen Budapest-New York (Kennedy repülőtér) járatát.

KÜLFÖLDI MUNKÁK EGY HELYEN

Ez hetente négyszer repül majd, a nem sokkal később induló chicagói gép pedig heti két alkalommal repül majd a nagyváros O’Hare repülőterére – mondta az InfoRádiónak a Budapest Airport kommunikációs igazgatója.

Május 7-én pedig az American Airlines Boeing 767 300-as típus repülőgépekkel Philadelphiába indít járatot Budapestről, tehát ők lesznek a negyedik ilyen transzatlanti járat üzemeltetői – tette hozzá Hardy Mihály.

„Még mindig nagyobb az igény az észak-amerikai összeköttetésekre, tehát nem zárható ki, hogy az Egyesült Államok nyugati partvidéke is elérhető lesz majd Budapestről” – mondta a szóvivő.

Amerikai városok, amelyek tárt karokkal várnak

Share.

About Author

Leave A Reply