Közel félmilliárdért toboroz külföldi munkaerőt a kormány

0

Érhető módon nem veri nagydobra a magyar kormány, hogy több százmillió forintot költött az utóbbi hónapokban arra, hogy külföldről próbáljon meg Magyarországra csábítani munkaerőt.

Miután egyre több ágazatban okoz komoly problémát a munkaerőhiány, a kormány úgy döntött, a tartósan betöltetlen pozíciókat ukrán vendégmunkásokkal töltenék fel. A program már tavaly beindult 180 millió forintos kifizetéssel.

A munkaerőhiány megoldására tavaly a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége dolgozott ki egy javaslatot, amit Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter felkarolt. Ezzel egy kormányzati program keretében „kulturálisan beilleszthető”, szakképzett munkaerőt hívnának az országba – emlékeztetett az mfor.hu.

Külföldre húz a zsebed, de nem találsz munkát? Keress és találj itt!

A médiakampány idén januárban el is indult Ukrajnában, összesen 82 millió forintot költöttek rá a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból. A 2016-os költségvetés zárszámadási törvényjavaslatából kiderül viszont, hogy valójában még ennél is nagyobb összeget fordított a kormány az ukrán munkások behozatalára.

Az „Ukrán állampolgárok hiányszakmákban történő foglalkoztatása” központi programra tavaly 180 millió forintot fizettek ki, idén viszont már ennél is nagyobb, 450 milliós keretet adott rá a kormány.

Közel 1000 külföldi állásajánlat vár a Határátkelőn! Kattints, találj, költözz!

Share.

About Author

Leave A Reply