Könyörögnek a németek a határátkelőknek, hogy ne menjenek haza

0

Közép-európai bevándorlók nélkül teljesen összeomlana a német idősgondozás és ez annál plasztikusabban aligha derülhetett volna ki, mint most, a koronavírus-járvány idején.

A német otthongondozási szövetség becslése szerint például az országban akár 300 ezer idős és beteg ember maradhat otthoni ellátás nélkül a 200-300 ezer kelet-európai gondozó kiesése miatt.

Ráadásul a túlterheltség miatt az időseket a kórházak sem tudják felvenni, az idősotthonok pedig nyilván eddig is tele voltak (ezért kellettek a gondozók), ráadásul a helyzetet nehezíti, hogy a közel 300 ezer kelet-európai ápoló 90 százaléka feketén dolgozik, így a beutazási kedvezményeket is nehezebb megadni nekik.

KÖVESD A HATÁRÁTKELŐT A
YOUTUBE-ON
ÉS A SPOTIFY-ON IS!

Elsősorban persze lengyel orvosból, ápolóból és gondozóból van sok (a 444.hu által idézett Süddeutsche Zeitung szerint nem kevesebb, mint 300 ezer), akik otthon ragadtak, miután leálltak azok a buszjáratok, amikkel eddig ingáztak.

Nem csoda, hogy vannak olyan kelet-németországi kórházak, amik inkább hotelszobákat bérelnek az eddig ingázó lengyel orvosoknak, csak ne menjenek haza.

Share.

About Author

Leave A Reply