Könnyebb lett az Ausztriába ingázók élete

0

A magyar hatóságok úgy döntöttek, azonnali hatállyal megszüntetik a 30 km-es körzetkorlátozást és a 24 órás időkorlátot az ingázók számára a magyar határon. Így akik a határzár ellen tüntettek, most örühetnek.

A jó hírről érdekes módon az osztrák belügyminiszter számolt be. Karl Nehammer azt írta az ORF szerint, hogy az intézkedés feloldásáról a magyar hatóságok értesítették Ausztriát.

„A koronajárvány kezdete óta szoros kapcsolatban állok Pintér Sándor magyar kollégámmal. Az állandó párbeszéd különösen kulcsfontosság az ilyen nagy kihívások idején. Az utazási korlátozások enyhítése sok osztrák és magyar ingázó dolgát megkönnyíti” – olvasható az osztrák belügyminisztérium oldalára kitett, a belügyminiszter jegyezte közleményben.

A magyar kormány szeptember elsejétől érvényes rendelete eddig kimondta, hogy korlátozás nélkül csak az ingázhat, aki Magyarország területének a határtól számított 30 kilométeres sávján belül él, a szomszédos országban (esetünkben Ausztriában) sem hagyja el a 30 km-es sávot és külföldi tartózkodása nem hosszabb 24 óránál.

Ez nagyon megnehezítette az Ausztriában dolgozó magyarok életét. Olyannyira, hogy nemrég Bécsben és Sopronban is tüntetés volt a magyar kormány döntése és kaotikus kommunikációja miatt.

A megmozduláson olyan transzparensek jelentek meg, mint „Ingázó vagyok, nem bűnöző”, vagy az hogy „Elegünk van”. A több száz tüntető szerint a határzár családokat szakít(ott) szét.

„Azt várjuk a megmozdulástól, hogy észrevegyék az emberek: ki kell állni és azt kell mondani, elég volt. Elég volt az értelmetlen intézkedésekből. Egyedül a magyar kormány zárta le a határokat” – hangsúlyozta Lukácsy Péter főszervező.

Nem tudtak hazamenni a szülői házba

Bécsben, a magyar nagykövetség épületénél is volt a közelmúltban megmozdulás, aminek egyik felszólalója, Bátky Zoltán újságíró és zenész arról beszélt, hogy az Ausztriában élők nem tudnak hazamenni a szülői házba és hazájukba, Magyarországra.

„Attól, hogy sokan kint élnek, még szeretnének hazamenni, hiszen ott élnek szüleik, barátaik, és Magyarországhoz kötik őket az emlékeik is” – fogalmazott, hozzátéve, hogy az Európai Unió lényege a szabad mozgás, márpedig éppen azt vették el most az emberektől, hogy úgy menjenek át egyik országból a másikban, mintha városon belül mozognának.

Mostantól tehát ez megszűnt, a megfelelő igazolások bemutatásával a munkavállalók korlátozás nélkül ingázhatnak a két ország között.

Az kicsit furcsa, hogy hivatalos magyar oldalakon (például a Külügyminisztériumén, vagy a konzuli szolgálatén) egyelőre mi nem találtuk nyomát a döntésnek, de ami késik, az vélhetően nem múlik.

Ausztria szigorított a maszkviselés szabályain

Ha már Ausztria, akkor érdemes beszámolni arról is, hogy pénteken szigorították a maszkviselésre vonatkozó szabályokat.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az összes boltban és az osztálytermeket leszámítva az iskolák épületében is kötelezővé válik a maszk hordása, miközben 50 főben határozták meg a magánrendezvények felső létszámkorlátját.

Ausztriában csütörtökön már március végi rekordot döntött az új esetek száma. A maszkviselés eddig csak a tömegközlekedési eszközökön, illetve az élelmiszerüzletekben és postahivatalokban volt kötelező.

Hétfőtől az MTI szerint minden üzlethelyiségre és iskolára kiterjesztik a szabályt, valamint a pincéreknek is hordaniuk kell a maszkot. Az osztálytermekben, a tornaórákon és az iskolaudvaron továbbra sem kötelező a száj és az orr eltakarása.

Péntektől hét osztrák régió kapott sárga, azaz közepes kockázatú besorolást: Bécs, Graz, Innsbruck, Korneuburg, Bécsújhely, Kufstein és Schwaz.

„Ingázó vagyok, nem bűnöző”

(Fotó: osztrák belügyminisztérium)

Share.

About Author

Leave A Reply