Klasszikus autószépségek: a BMW 328 Roadster

0

Valamikor az 1930-as évek közepe tájékán a BMW-nél egyre jobban előtérbe kerültek a sportos túrautók és a roadsterek. Amik közül néhány olyan jól sikerült, hogy hatalmas klasszikus lett belőle. Ilyen például a 328 Roadster.

Az 1935-ös berlini autóshown mutatta be a BMW az új sportroadstereit, melyek közül az egyik egy 1,5 literes, a másik egy 1,9 literes darab volt. A siker nem is maradt el, az autók simán ellopták a showt.

Mindennek a mi szempontunkból azért van jelentősége, mert ez vezetett aztán a posztban is látható 328-as gyártásához. Az alapok ugyanazok maradtak, mint az elődöknél, csak éppen egy 2 literes motor és újfajta hidraulikus fék került bele – nem csoda, hogy első versenyén, az 1936-os Nürnburgringen rajt-cél győzelmet aratott Ernst Hennével a volánnál.

A sikersorozat ezt követően is folytatódott, hiszen a 328-as a kétliteresek között megnyerte az 1939-es Le Mans-i 24 órás versenyt, majd egy évvel később a Mille Migliát is.

Az autó szépségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 1999-ben egy, a világ szakújságírói között végzett felmérés nyomán bekerült az Évszázad Autója 25 döntőse közé.

Ezek után nem nagyon van mit csodálkozni azon, hogy amikor egy-egy BMW 328 Roadster feltűnik egy árverésen, akkor 1,5-2 millió dollárt is megadnak érte a gyűjtők, különösen, ha olyan jó állapotban van, mint a képeken látható 1940-es példány.

Share.

About Author

Leave A Reply