Kizsákmányolás német módra

0

Az olcsó húsért drága árat fizetnek a Németországban dolgozó közép- és kelet-európai határátkelők, akiket néha egészen elképesztő módon zsákmányolnak ki a vágóhidakon. Most ezen szeretnének egy új törvénnyel változtatni.

Rémes tömegszállások, kizsigerelő munka, kegyetlen elvárások – a vágóhidi munka még a legerősebb, legmagabiztosabb emberek számára is komoly kihívást jelent. Nem is mindenki bírja ki.

„Úgy dolgozol, mint egy rabszolga az ültetvényen. Mint egy igazi rabszolga. Nem vesznek emberszámba. Számukra az a legfontosabb, hogy dolgozz és termeld a pénzt” – idéztük egy korábbi cikkünkben a moldovai Szergejt.

A férfi beszélt arról is, hogy az üzemben, ahol dolgozott, nagyon hideg volt, a ládák túl nehezek, a szalag tempója pedig túl gyors.

„Üvöltöznek veled, hogy ha nem tetszik, akkor elmehetsz. Ha nem tudsz elég gyorsan dolgozni, akkor annyi, kirúgnak” – mondta, hozzátéve, hogy ez még mindig jobb, mint havi 200 euróért dolgozni otthon.

Megadni az esélyt az álmok valóra váltásához

Márpedig az Európa keleti részéből a német vágóhidakra érkező munkások általában ennyit, 200 eurót (nagyjából 70 ezer forintot) kerestek otthon. Így járt a Financial Times által megszólaltatott Raya is, aki több mint 20 évig dolgozott egy szófiai kórházban Bulgáriában.

Amíg elege nem lett és 2019 szeptemberében hátra nem hagyott mindent a lánya kedvéért. Akkor már közelebb járt az ötvenhez, mint a negyvenhez és egyedül nevelte a lányát.

„Meg akartam adni neki az esélyt, hogy valóra válthassa az álmait. A reménytelenség sodort Németországba” – mesélte. A kezdet borzalmasan megalázó volt számára, egy kamu munkaközvetítő karmai közé került, ami lelépett a befizetett előleggel.

Aztán a kelet-európai maffiához sodorta balszerencséje, egy München melletti zöldségraktárban dolgozott egészen addig, amíg le nem tartóztatták és haza nem küldték.

Végül 2019 decemberében a Facebookon futott bele „Müllerékbe”, két németországi macedónba, akik alvállalkozóként kerestek embereket a legnagyobb európai húsfeldolgozóinak (mint a Vion és a Tönnies) alvállalkozójaként működő Besselmann nevű cégnek.

Amikor szembejön a valóság

A képeken hajhálóban és gumikesztyűben dolgozó embereket látott, az ígéret pedig havi 1600-1900 eurós fizetés volt az ország északnyugati részén fekvő Rheda-Wiedenbrückben lévő gyárban.

Elvállalta a munkát. Az első figyelmeztető jel az volt, hogy a Besselmann által szervezett, egy hostelben lévő szállásért (pontosabban egyetlen ágyért) havi 300 eurót kellett fizetnie.

A következő pofon az első fizetéssel érkezett: az első két csekk 496 euróról szólt, Raya nem értette, miért. Nem mintha lett volna ideje elgondolkodni rajta: három hónapig heti hét napot, napi 10 órát dolgozott.

Ráadásul nem mindig kapott kesztyűt, olyankor az ujjai teljesen érzéketlenné váltak a fagyott hús fogdosásától. Más napokon 30 kilós dobozokat kellett emelgetnie.

Bármilyen fájdalmai is voltak, orvosról szó sem lehetett, a műszakvezető üvöltözve és dobozokat hozzájuk vágva ösztökélte gyorsabb munkára őket, azzal fenyegetve őket, hogy aki egyetlen nap is beteget jelent, azt azonnal kirúgják.

Raya egészen nyárig kitartott, amikor a koronavírus járvány 1500 munkást fertőzött meg napok alatt a Tönniesnél, és az egész várost le kellett zárni. Több mint 7000 munkavállaló (köztük Raya) kényszerült karanténba.

„Bárki, aki felszólal valami miatt, azonnal repül”

Az Élelmiszer- és Italgyártók Szakszervezete (NGG) húsipari részlegének vezetője is megerősítette még nyáron a kizsákmányolásról szóló tapasztalatokat. „Bárki, aki felszólal valami miatt, legyen az nem könyvelt túlóra, ki nem adott pihenő, heti 6-7 nap munka – az azonnal repül” – mondta Thomas Bernhard.

A Tönnies akkor azzal érvelt az alvállalkozók mellett, hogy nem találnak elegendő német munkavállalót. Ami Thomas Bernhard szerint egyáltalán nem meglepő.

„Ha olyan rémessé teszik a körülményeket, hogy a németek nem akarnak ott dolgozni, akkor a németek nem fognak ott dolgozni” – mondta a szakszervezeti vezető.

Törvény van, de még így sem lesz egyszerű

Legkésőbb nyáron tehát már a német politikának is muszáj volt foglalkozni az alvállalkozói rendszer tarthatatlanságával. Hubertus Heil munkaügyi miniszternek mégis hónapokig tartott beterjeszteni és elfogadtatni egy azt tiltó törvényt.

Végül sikerült, a jogszabály pedig most, 2021. január elsején életbe lépett. Az aktivisták és szakszervezetek természetesen örülnek, a törvény hatékonysága azonban a következő hónapok és évek kérdése lesz.

Persze a német húsipar átalakítása kemény menet lesz a Financial Times szerint, hiszen különböző lobbicsoportokkal és politikai erőkkel is meg kell harcolni, utóbbiakkal leginkább azért, mert a fogyasztók hozzászoktak az alacsony árakhoz.

Beépülve a politikába

Az, hogy mindebből hosszútávon mi lesz, az elfogadott törvény ellenére még nem dőlt el. A helyzet súlyosságát jelzi, hogy a munkaügyi miniszter egyenesen arra figyelmeztette politikustársait: ne álljanak szóba a húsipar vezetőivel.

A figyelmeztetés nem valamiféle látványhúzás volt: a kormányon lévő CDU legendásan közeli kapcsolatot ápol a mezőgazdasági szektorral, a különböző parlamenti bizottságokban ülő politikusaik több tízezer eurónyi megbízási díjért ültek be különböző mezőgazdasági szövetségek vezető pozícióiba az átláthatóságért harcoló Parliament Watch nevű német szervezet szerint.

Igaz Hubertus Heil pártjára, a szociáldemokratákra is. A párt volt elnöke, Sigmar Gabriel tavaly havi 10 ezer eurót kapott egy negyedéves konzultációért. Hogy kitől? A Tönnies húsipari nagyvállalattól.

„Rengetegen, rengetegen hazamentek”

Idén tavasszal itt, a blogon olvashattátok és hallgathattátok meg Ferenc történetét, aki a nyomor elől ment egy németországi húsgyárba dolgozni. Kőkemény munkával kapaszkodott feljebb minden szakképesítés nélkül, pusztán a jól végzett munka erejével.

„Rengetegen, rengetegen hazamentek. Nem mindenki bírja a húsipart, a hideget, a távollétet. Hiába vagy erős, magabiztos, életerős ember, ha lelkileg hazavág ez a helyzet. Ha hiányzik a családod, a gyerekeid – nem egyszerű” – mondta Ferenc.

Olyannyira nem, hogy ő hat másik emberrel érkezett ki Németországba, másnap már egyedül volt, mert a többiek meglátva a körülményeket és az elvégzendő munkát, elmentek.

Ferenc családja Magyarországon maradt, csak három évvel ezelőtt jutott el arra a szintre, hogy meg tudta teremteni az ő kiköltözésük lehetőségét is. (A teljes poszt itt, a beszélgetés pedig itt lent.)

(Fotó: pixabay.com)

Share.

About Author

Leave A Reply