Kívül jacht, belül palota

0

A 25 méteres Escalade legfőbb különlegessége az, hogy (mint neve is mutatja) három keskeny törzsre épül, hanem az is, hogy ennek köszönhetően egészen parádés a helykihasználása.

Szinte új kategóriát teremt a szuperjachtokon belül is az Escalade, hiszen speciális felépítésének köszönhetően 30 százalékkal jobb a helykihasználása, mint egy sima jachtnak, emellett stabilabb is és jobb a vízellenállása.

Ami hihetetlen, hogy lassan két évtizede kész a koncepció, most pedig minden jel arra utal, hogy a hajó is rendben lesz, köszönhetően Baran Akalın dizájner és a holland Anwigema (ezen belül is G. Jelle Bilkert) együttműködésének.

A mesés szépségű szuperjachton meglepően sok a hely, lesz egy központi lakosztály, egy VIP és két dupla vendégszoba, nem beszélve persze a személyzet helyéről és a jet skiknek szánt tárolóról.

A hajón rengeteg napozófedélzet és közösségi tér akad, a mi kedvencünk mégis az üvegaljú jacuzzi. Az étkező és szalon mellett van mozi is, ha a vendégek szórakozni vágynának. A belső megvalósítás Celia Sawyert dicséri.

Ami nekünk igazán döbbenetes volt, hogy a kívülről kicsinek tűnő jacht belülről milyen tágasnak tűnik, mintha egy kisebb palotában lennénk.

Iszonyatos vízi vadállatot épített a Lamborghini

Share.

About Author

Leave A Reply