Kiszolgáltatva külföldön

0

A kiszolgáltatottságról szól Marton Péter heti novellája, méghozzá a munkaadó fölényéről a munkavállalóval szemben.

Marton Péter: Lépéskényszerben (novella)

„Neked skót akcentusod van, szivi, komolyan mondom, abszolút nem magyaros az angolod, egész jó… ugye eltaláltam, hogy skót?”, kérdezi a főnök, a cégtulajdonos testvére, miközben tömi a fejét, Csenge pedig felpattan az asztaltól, és lassan, módszeresen a tányérjába dönti a narancslevét, mert nem tudja már egyszerű, hétköznapi viszontagságok sorának felfogni, hogy elfogadta a személyi asszisztensi állást ebben a brüsszeli irodában, és azt, amivel ez jár,

nézi ezt az embert, ezt az otthoni kapcsolataiból építkező, nyelveket nem beszélő, Barcelonába és Londonba focimeccsekre átugráló, a világ értése nélkül is világot látottsággal kérkedő lényt, aki a kiérkezése pillanatától fogva udvarol neki, alárendeltet akar hódítani: munka után sörözni hívja összekacsintólag a toxikus maszkulinitásról és feminácikról poénkodva, és ha úgy adódik (egyszer már úgy adódott), kimosatná vele még a zokniját is,

aztán úgy írna róla negyedévente értékelést, hogy közben legfőképpen a beleegyezőkészségét vagy annak a hiányát minősítené: hogy rugalmatlan, ha a főnök informális munkamegbeszélést kezdeményez, és nem támogatja még a megfelelő megjelenésben sem – most meg idecsalja őt azzal, hogy egy találkozón kellene tolmácsolnia, kuncssaft sehol, és ezek után skótosnak nevezi az angolját, puszta (pusztai!) bájcsevejnek,
nyilván mert nem hallott még glasgow-iakat az edinburghiek beszédének érthetetlenségére panaszkodni, és fordítva;

a férfi ekkor sírva fakad, térdre borulva csúszik utána, a kezét imára kulcsolva könyörög hozzá, hogy bocsásson meg neki – még az étterem közönsége sem zavarja ebben, ahogyan mindenki végig rájuk bámul, édes, testes sörök és kiadós carbonnade-ok fölül merednek kikerekedett szemekkel, néz még a hely macskája is, mint valami hollywoodi romkom végső nagy jelenetében, amikor az egyik romantikus fél a másiknak mindent egy lapra feltevő vallomást tesz,

ez meg olyanokat mond közben, hogy ő csak az otthoniak miatt volt meggondolatlan, ők etették azzal, hogy nem lehet annyira béna, hogy az új csajt ne kapja meg, amikor egyenesen összezárják vele, és csak ezért, ezért nem viselkedett jó főnökként eddig, de megígéri, hogy eztán másként lesz,

nem tud meglenni nélküle, angolul jól beszélő asszisztens nélkül soha nem boldogulna, és nem is érti, hogy amikor annyi mindenért kaphatott volna már pofont és/vagy felmondást, miért éppen az angoljára vonatkozó bóktól haragudott meg Csenge ennyire;

Csengének újra eszébe jut Glasgow és Edinburgh, és a rövid vonatút a kettő között,

fejét lassan csóválva sóhajt egyet, felenged kicsit, és annyit mond, mielőtt sarkon fordulna: „Magának nagyon sokat kell még tanulnia!” – a hely macskája addigra a lábainál jár, odadörgölőzik a vádlijához, dorombol neki.

***

Marton Péter szerzői Facebook-oldalához itt lehet csatlakozni. Ez pedig a szerző saját weboldala eddig megjelent írásaival.

Rokonlátogatóban Londonban

Share.

About Author

Leave A Reply