Kínos elemzést titkol a brit kormány

0

Egy brit kormányzati elemzés szerint az országnak minden elképzelhető forgatókönyv szerint rosszabb lesz az Európai Unión kívül, mint annak tagjaként. A jelentést nem véletlenül nem hozzák nyilvánosságra.

A Buzzfeed szerezte meg az elemzést, mely szerint az unióval kötött átfogó szabadkereskedelmi megállapodás esetén a brit gazdasági gyarapodása az elkövetkező 15 évben 5%-kal lesz kisebb a jelenlegi előrejelzésnél.

A megállapodás elmaradása, vagyis a Kereskedelmi Világszervezet szabályainak alkalmazása esetén a növekedés ugyanebben az időszakban 8%-kal fog visszaesni – olvasható a januári keltezésű (tehát egészen friss) tanulmányban.

Röhögd ki a Brexitet, keress munkát Nagy-Britanniában – csak egy kattintás!

A számítások – amelyek szerint a britek mindenképpen rosszabbul járnak a kilépéssel, mint a bennmaradással – nem veszik figyelembe a gazdaságot rövidtávon befolyásoló tényezőket, mint amilyenek például a vámövezetekhez való alkalmazkodás költségei.

Amikor a Buzzfeed újságírója megkérdezte brit forrásától, hogy a miniszterelnök miért nem teszi közzé az elemzést, azt a választ kapta, hogy azért, mert „az eredmény kínos”.

A BBC kedden név nélkül idézett egy kormányzati illetékest, aki szerint egy „korai szakaszban járó tervezetről” van csak szó, amely nem tartalmazza azokat a hatásokat, amelyeket az Európai Unióval a brit kormány szándékai szerint kialakítandó „mély és különleges viszonyrendszer” gyakorolna a brit gazdaságra.

Közel 1000 külföldi állásajánlat vár a Határátkelőn egyetlen kattintásra

(Fotó: pixabay.com/robertprax)

Share.

About Author

Leave A Reply