A kínai Bubi üti a pestit

0

Egyre jobban terjed a városi kerékpáros közlekedés Európában is, ám míg például Budapesten ez elsősorban kényelmi és trendkérdés, addig Kínában a hagyomány mellett a légszennyezettség miatt is komoly súlya van. Fejlesztettek is egy olyan rendszert, hogy a budapesti Bubi elbújhat mellette – írta a Szecsuán blog.

„Nem egy, nem kettő, de legalább öt különböző cég foglalkozik ezzel, akik egymás konkurenciái, s pusztán a felhasználók befizetéseiből prosperálnak. Pedig a szolgáltatás igencsak olcsó…

A Bubihoz hasonlóan itt is letét fizetendő a járművek kölcsönzéséhez, ez azonban nem bankszámlás zárolást jelent, hanem – szolgáltatóktól függően – két-háromszáz yuan átutalását wechat-en vagy alipay-en keresztül.

Ez a depozit aztán bármikor visszakérhető, ha már nem akarunk többet biciklizni. Ha ezt választjuk, úgy egy néhány perctől max. két órán át tartó időtartam alatt visszajön a pénz.

Itt is szükséges regisztráció, felhasználói azonosítás, ehhez azonban nem kell elmenni sehova. Kínaiaknak a saját név alatt vásárolt telefonszám (ezt kóddal ellenőrzik), név és a személyi igazolvány számának megadása elég ahhoz, hogy máris nekikezdhessenek, míg a külföldiek esetében egy egész csöppet macerásabb csak a dolog.

Csak kattints és találj!

Nekünk két fényképet is mellékelni kell az autentikációhoz, egyet az útlevél képes oldaláról, egyet pedig rólunk az útlevelet tartva. Ezt hús-vér emberek ellenőrzik, így akár egy órába is telik, mire hitelesítenek.

Ha ez megvan, mehetünk biciklizni. Itt azonban nincsenek dokkolóhelyek. Minden biciklis szolgáltatónak saját appja van (illetve a Mobike nevűt már integrálták a wechat-be is, az külön app nélkül használható), azt megnyitva térképet kapunk, ahol azonnal láthatóvá válnak a környéken fellelhető szabad kerékpárok.

Ezeket ugyanis a használat végeztével bárhová le lehet rakni (néhány irányelv figyelembe vételével – a GPS miatt föld alá pl. nem, s zárt, nem nyilvános helyekre sem). Az appos térkép tanúsága alapján gyakorlatilag mindenhol találni bicajokat az utak mentén, s ez marha kényelmes. (…)

Ha találtunk egy szimpatikus járgányt, úgy az app segítségével csak be kell szkennelni a járműn lévő QR-kódot, s már fel is old a zár. Vagy az ofo esetében egy négyjegyű kódot kapunk, amit manuálisan kell lepötyögni a zár mellé szerelt számlapon.

Ha végeztünk, csak le kell parkolni valahol, s manuálisan visszazárni. Ezzel véget is ér a használat, s tovább nem is számláznak.”

A teljes posztot sok képpel itt találjátok, érdemes átnézni.

Share.

About Author

Leave A Reply