Kilépni a pörkölt árnyékából

0

Jöjjön egy kis gasztronómiai kalandozás, méghozzá egyenesen Brüsszelből. Virtuális házigazdánk Judit, aki a posztot férjével közösen követte el. Talán elég is lesz, ha figyelmeztetek mindenkit az olvasás közben fellépő azonnali étkezés-kényszerre. Szóval öveket becsatolni, és irány a belga főváros gofri-, csoki-, sör- és sajtkavalkádja (sok minden egyéb mellett…)!

„Tudjuk le a kötelező magyar konyha köröket: Brüsszelben jó a kaja, csak nehéz beszerezni a túrót és a töpörtyűt a túrós csuszához, nem a magyar szabványnak megfelelő a tésztadarabok mérete, szabásmintája és vastagsága, valamint nincs rendes pirospaprikájuk a pörkölthöz meg a krumplipaprikáshoz, nincs pirosarany, nagymamalekvárja meg podravka vegeta.

Mondjuk, lehet, hogy ez mind nem is igaz, tökre nem tudom, és be kell vallanom – nem is érdekel. Mert Brüsszel (és általában a legtöbb világváros) gasztronómiája sokkal többet és jobbat ad – és vár el – tőlünk annál, hogysem ráérjünk a Túró Rudi vagy az abált szalonna hiányán keseregni.

Embere válogatja, én gyakran érzem a kísértést, hogy gasztronómiai evangelizációs tevékenységbe kezdjek és hajnalban a brüsszeli főtéren langyos birkafaggyúba mártott péklapáttal verjem nyakon azt, aki képes folyamatosan sápítozni meg gondterhelt képpel a rántott húsnak való kenyérmorzsa után koslatni ahelyett, hogy legalább időnként érte nyúlna az új lakóhelye által kínált élelmiszereknek, finomságoknak.

Brüsszel esetében olyan ez, mintha valaki az otthon hagyott, a feneke formáját pontosan követő, kinyúlt műbőr üléses, bólogatókutyás, tuningkipufogós ezerkettes Lada hiánya miatt picsogna, miközben ott a zsebében egy Ferrari kulcsa, amit meg nincs bátorsága vezetni.

Ha valaki másképp gondolja, szíve (illetve gyomra) joga, küldje a nagyipari ekét a kommentmezőre izibe’ :).

A fenti kinyilatkoztatásból talán kiderült, hogy mi (az evés és főzés iránt erősen elkötelezett szülők két kissé furcsa ízlésű zabagép gyermekkel) a Brüsszelben idáig eltöltött másfél évünk alatt nem sajnáltuk a pénzt és a fáradtságot, hogy kipróbáljuk, megfőzzük, megsüssük, megegyük és megigyuk, amit csak lehetett.

Elpukkan időnként egy-egy magyar étel is persze, a srácok például rendszeresen megkívánják a sajtos-tejfölös (görögjoghurtos) tésztát, de igyekszünk az újdonságokra, nyitottságra helyezni a hangsúlyt. A brüsszeli kaja-pia tapasztalataink teljesen önkényes és minden rendszert nélkülöző leírása következik.

A kaja forrása

Piac = Abattoir. Anderlechtben, a „munkásnegyedben”, ezerféle bevándorló által látogatva és működtetve üzemel az Abattoir. Nehéz lenne leírni, milyen zöldséget, gyümölcsöt lehet ott venni. Mindent. Mindig mást. És mindig máshol (a piacon belül).

A rengeteg bevándorló fizetőképes keresletet biztosít a helyieken kívül az arab és a mediterrán világból érkező élelmiszereknek, de megtalálhatóak az ázsiai és az afrikai ízek is. Húsból a csigától a birkaagyvelőig, a fürjtől a ló apróhúsig van minden.

Olajbogyóból ezerfajta. Fűszerből kétezer. Van élő kacsa és van frissen megnyúzott, intelligens pillantású kecske koponya. Vannak ismert és ismeretlen halak és herkentyűk, afrikai és kelet európai boltok.

olajbogyók.jpg

Amit minden piaclátogatónak érdemes tudni

A piac büdös

Ha valaki még nem tudná, az állatoknak, a húsnak, a sajtoknak, az egész nap a piacon melózó árusoknak, a halaknak mind van szaguk, ami összevegyülve igencsak intenzív. Más néven – büdös. Tisztaságmániások menjenek inkább Corába, bár drágább és kisebb a kínálat, de nem olyan intenzív élmény az érzékszerveknek, mint a piac.

A piac hangos

A bevándorlók nem csak az élelmiszereiket, hanem a habitusukat is hozták magukkal, a marokkói árusoknak biztos nem esik jól este a mentatea, ha nem ordítva árulják egész nap a kaki szilvát meg az aszalt fügét. Bele is ordítják a füledbe egész közelről, hogy KAKI-KAKI EXTRAKAKI!!!

Már többször úgy voltam vele, hogy adok nekik egy guriga WC-papírt, csak ne üvöltsenek annyira – de helyette általában megkínálják a fiaimat gyümölccsel, mi meg veszünk tőlük valami finomat, egymásra mosolygunk, mi balra el, ők meg ordítanak tovább. “AN ÖRÓ, AN ÖRÓ, AN ÖRÓ, REKLAM, REKLAM” (értsd: vegyél valamit egy euróért, ez itt a reklám)

olajbogyó meg miegymás.jpg

A piac zsúfolt

Ha nem esik az eső, akkor sokan vannak. Ha esik, akkor is sokan vannak – de kis helyen. Viharban extra látványosság, ahogy az árusok, mint a majmok csimpaszkodnak a sátraik rudazatába, hogy el ne vigye azokat a szél, közben tovább ordítanak és a maradék végtagjaikkal takargatják le a sátor alól kilógó gyümölcsöket, kiszolgálják a vevőket, isznak mentateát és osztják a kóstolót.

A piac internacionalista

A román húsbolt mellett belga sört iszogató vendégmunkás srácoknak egy kínai bácsi süt hagymás kolbászt. A fiaimnak nehéz döntés szokott lenni, hogy a marokkói halsütősnél, a török kebabosnál, vagy a tunéziai kifőzdében ebédeljünk-e a piacon – Belgiumban.

Az olasz árusok Buon giorno-val köszönnek a papagájruhás afrikai hölgyeknek, akik arborio rizst vesznek valami kimondhatatlan nevű ételükhöz. Ebben a nyelvi-etnikai-gasztronómiai katyvaszban lehetünk mi is egy alkotóelem, ha akarunk. Kizárni magunkat ennek az élvezetéből szerintem már önmagában korlátoltság, bírálni a benne résztvevők sokszínűségét meg egyenesen nagyfokú butaság.

Gyorskaja (snack) = kebab, merguez, köfte + sültkrumpli

Valamilyen rejtélyes oknál fogva az arab ízvilág domináns helyet szerzett a gyorsan megehető kaják között Brüsszelben. A fritterie-kben (ahol mindent forró olajba dobnak, ami nem elég gyors a meneküléshez) a jófajta belga sült krumpli mellé lehet még kérni mindenféle (általában fagyasztott) húsokat, ám ezek egy része sajnos elég műanyag ízű, nekem akkor már az arabos konyha jobban bejön.

Az Abattoir környékén a gyorskajáldákban találtunk pár egyéb nemzeti jellegű eledelt is, van ahol couscous, van ahol olajbogyós-citromos sült csirke, van ahol fahéjas-darálthúsos lepény (pastilla) kapható. És persze mentatea.

Ja, és ott van a piacon a sülthalas, ahol kilós egységáron adják a tucatnyi halból és herkentyűből általunk összeválogatott mixet. Ott már többször aggódtam, hogy a gyerek pocakja varrás mentén kireped, mikor tömi magába a tintahalat. De csak szuszognak egy-két percig, aztán kérik a gofrijukat.

haltál.jpg

Kicsit már belgább gyorskaja a helyenként kapható fűszeres főtt csiga, kagyló (bár az nem annyira gyors), és talán inkább a flamand részeken a sűrű krémlevesekkel operáló levesbárok.

Az éttermek

Ixelles-ben találtam pár jópofa afrikai helyeket, amiknek szerepel az étlapján “fastfood” is, ám ezekben az éttermekben még csak a leülős, helyben evős kajákat próbáltam (a mogyorószószos, sültbanános husikat olyan gyümölcsös-chilis szósszal adják, hogy vigyorogva izzadsz tőle egész délután).

Van persze japán, thai, vietnámi (egy fél hektó fűszeres Pho a hideg esős brüsszeli napokon), olasz étterem is lépten-nyomon, csak győzze az ember idővel / pénzzel / gyomor-nyálkahártyával.

És ha már éttermek, kötelező eleme a brüsszeli hétvégéknek egy ebéd a belvárosban a Rue de Bouchers-n, például egy fazék zelleres vajas kagyló sörrel és sült krumplival a Chez Leon-ban. Belgium egy drága hely, ám számomra meglepő módon a frekventált helyen lévő (ám erős konkurenciával versenyző) éttermek akár olcsóbbak is lehetnek, mint más helyek Brüsszelben.

A gofri

Régóta próbáljuk eldönteni a liege-i és brüsszeli típusok közti ősi harcot. Nálam az enyhén karamellizált jégcukros liege-i (leöntve még esetleg egy leheletnyi liege-i sziruppal) áll nyerésre, de a srácok a brüsszelit (csoki szószba fojtva) hozták ki győztesnek. És a harc azóta is csak megy tovább, szedi áldozatait rendületlenül.

Lelkes amatőrök lévén vettünk otthonra egy gofrisütőt – szadista apukák kedvenc játékszere ez: vasárnap reggelente frissensült gofri illatával hergelem az álmosan tántorgó, éhségtől rángó szemöldökű, frissen felébredt családtagjaimat (és persze sátáni kacajt hallatok közben).

csokis gofri.jpg

Csoki

Olyan jó érzés, mikor az ember sznobnak tarthatja magát, és a Leonidas, vagy a Neuhaus bonbonokra már csak azt mondja, hogy kommersz vacak. Egyébként teljesen vállalható csokik azok is, csak van jobb. A Godiva például egy kicsit (de csak egy fokkal ugye).

Az igazi, minden rendes csoki hívő által rendszeresen meglátogatandó zarándokhelyek a Zaabär, a Frederic Blondeel és a Pierre Marcolini (személyes kedvencem a Zaabär, csokikészítő tanfolyamokkal, ingyen kóstolóval, és olyan minőségű és olyan változatos csoki portfólióval, hogy ha csak eszembe jut, könnyek szöknek a szemembe, kilukad két fogam és hízok két kilót).

Meg persze ott van az a csoki, amit otthon csinálsz magadnak a sok helyen kapható csokipasztillákból, az isteni déligyümölcsökből főzött gyümölcszseléből, marcipánból. Nincs gond a takarítással ilyenkor, ha elejtesz egy bonbont, nem szokott a padlón koppanni, még a levegőben beteljesedik a végzete, elharapja a torkát a csoki illatra gyűlő siserehad.

Sör

Valahol az interneten olvastam talán: ha megkóstolsz pár belga sört, rájössz, hogy a németek tulajdonképpen elmehetnek a sörtisztasági törvényükkel a csudába.

A sok írás után már lusta vagyok utána nézni, pontosan hányfajta sörfőzdében, hányfajta főbb típusú (alapanyagú, főzési technikájú, érlelésű, stb) sört lehet itt kapni (csak néhány furcsaság: csokis sör, cikóriás sör, hajdina sör).

A rám jellemző erős elhivatottság ellenére a Cora sörkínálatának főbb elemeit (természetesen ismételt mintavételezéssel, a pontosabb mérés érdekében) kb. egy év alatt tudtam végig tesztelni. Én ritkán kóstolgattam a gyümölcsös és a lambic söröket (ezt a nehéz feladatot a feleségem vállalta magára), inkább az erősebb, karakteresebb sörökre fókuszálok.

söröspolc a Corában.jpg

Sajt

Jó földrajzi elhelyezkedésének eredményeképpen megtalálhatóak Belgiumban a francia, holland és svájci sajtok is, illetve ezeknek a helyi megfelelői. Nehéz lenne kiemelni egyet is, mert a sajt az mind finom (olyan, mint a sör), itt ráadásul rengeteg van belőle. Ami külön örömteli, hogy nem is láttunk még tejen (és esetleg fűszereken) kívül bármi mást is tartalmazó, sajtnak látszó tárgyakat. Sehol.

Talán az egyik legjobb, legismertebb büdös sajtjuk, az Herve (ún. vörös sajt, a piquant verziót tessék megkóstolni egy kis liege-i sziruppal megbolondítva). Ez megérdemli, hogy külön megemlékezzek róla, mert a nagyobbik fiam ennek a sajtnak a képét rajzolta és ragasztotta az ágya fölé, hogy mindig erről álmodhasson (ha épp nem gofriról, kolbászról, vagy bármi másról álmodik, amit már evett, eszik, vagy enni fog).

További belga (vagy környékbeli) specialitások

Lassan csapágyas lesz a billentyűzetem, így csak felsorolás jelleggel, amiket kipróbáltunk, megfőztünk és jónak találtunk (a többit is biztos csak elrontottuk):

– belga (flamand) barnasörös „marhapörkölt”, a híres carbonade – jelentjük, lóhúsból is finom

– cseresznyés (cseresznyés sörön – ún. kriek – párolt, cseresznyével körített) nyúl vagy gueuze sörben párolt nyúl

– spárga, mindenféle módokon

– articsóka szintúgy

– Boudin, kolbászok vagy hurkák akár nagyon furi ízesítéssel (mazsola, mézeskalács, spenót)

– Cikória csőben sütve

– Rakott krumpli reblochon sajttal, ún. tartiflett (mondjuk ez asszem francia étel, de sebaj)

– Stoemp – zöldséges krumplipüré, pl. káposztával vagy póréhagymával

– Kagyló, csiga, polip, tintahal, béka és egyéb tengeri és szárazföldi hücülük

– Sült főzőbanán (belga nemzeti eledel) 🙂

Ennyi jut eszembe hirtelen. Nem is a menü a lényeg, hogy miket és hol ettünk idáig az elmúlt hónapok alatt, hanem egy jól fejlett képzavarral arra akarok buzdítani mindenkit: Legyen bátor és lépjen ki a pörkölt és a bableves árnyékából!

Ha valaki hosszabb-rövidebb, vagy akár végleges határátlépésre szánja el magát, nyíljon meg az új (gasztronómiai és egyéb) ingerek előtt. A nyitottsággal sok mindent nyerhetsz – például gasztronómiai élményeket és extra kilókat.”

(A poszt először a Határátkelő blogon jelent meg 2014 júniusában.)

 

Share.

About Author

Leave A Reply