Ki helyettesítheti Boris Johnsont?

0

Intenzív osztályra került a brit miniszterelnök, akit vasárnap az új koronavírus okozta megbetegedés miatt vittek kórházba. Miközben természetesen jobbulást kívánunk neki is (mint minden betegnek), felmerül a kérdés, hogy alkotmányos alapon ki helyettesíti Boris Johnsont?

Hétfő estére romlott a brit miniszterelnök állapota, akit ezért intenzív osztályon kell tovább kezelni – közölte a Downing Street. A londoni miniszterelnöki hivatal szóvivője szerint a kormányfő kérésére Dominic Raab külügyminiszter vette át a miniszterelnöki feladatok ellátását.

A hír azért is érdekes, mert az Egyesült Királyságban formálisan nincs meghatározva, hogy a miniszterelnök akadályoztatása esetén ki veheti át ideiglenes vagy ügyvivő jelleggel a kormány vezetését – mondta a BBC-nek az Institute for Government (IoG).

A kormányzás hatékonyságát segíteni hivatott agytröszt szerint ugyanakkor a kormányfő általában kijelöl valakit, aki ilyen esetben átveszi tőle az irányítást. A mostani járvány kitörésekor Dominic Raab külügyminiszter lett a „kijelölt túlélő”, azaz az a kormánytag, aki tovább viszi az ügyeket.

KÖVESD A HATÁRÁTKELŐT A
YOUTUBE-ON
ÉS A SPOTIFY-ON IS!

“Kijelölt túlélő” Amerikában

Az Egyesült Államokban a kijelölt túlélő (designated survivor) az a politikus, aki egy biztonságos és titkos helyen tartózkodik az olyan események idején, melyen jellemzően a teljes politikai elit részt vesz, mint amilyen az elnöki eskü vagy az évértékelő.

A kijelölt túlélő feladata, hogy biztosítsa az elnöki hivatal folytonosságát abban az esetben, ha például egy támadás miatt egyszerre veszítené életét az elnök, az alelnök és több más, magas rangú politikus.

A szerepet egyébként az 1950-es években, a Hidegháború idején hozták létre egy atomtámadástól tartva. A kijelölt túlélőnek egyébként meg kell felelnie minden, az amerikai elnöki poszt betöltéséhez szükséges feltételnek. Jellemzően kormánytag és az elnök választja.

(Akit érdekel, Designated Survivor címen készítettek sorozatot is Kiefer Sutherland főszereplésével, aminek az első évada egész érdekes volt, aztán ellaposodott.)

Visszatérve az Egyesült Királyságra, az IoG szerint ha ne adj isten a mindenkori miniszterelnök elhalálozna, akkor többségi kormány esetén a kabinet ajánlana új miniszterelnököt II. Erzsébet uralkodónak.

Erről persze egyelőre szó nincs, a Downing Street 10. szerint Boris Johnsont csupán elővigyázatosságból vitték át az intenzívre.

London, szellemváros

Share.

About Author

Leave A Reply