Kevesebb, mint remélték, több, mint várták

0

Áttörést nem sikerült elérni a kétnapos európai uniós csúcson a Brexit ügyében, de kis lépést tettek előre a felek. Az Európai Bizottság elnöke a brit sajtónak, a francia elnök a brit kilépés híveinek szólt be.

A legfontosabb döntés az volt, hogy a bennmaradó 27 tagállam vezetői megállapodtak abban, hogy megkezdődhet a Brexit-tárgyalások második szakaszának belső előkészítése, azaz Theresa May brit kormányfő nem hiába kérlelte a többi állam- és kormányfőt, nem kellett üres kézzel hazamennie.

A hangulatot azért alighanem érzékelteti, hogy még a záró sajtótájékoztatókon sem maradtak el a finom (és kevésbé finom) beszólogatások.

„Egyetlen felületes pillantásra (márpedig a britekkel kapcsolatban olyan felületesnek kell lennünk, amilyen felületes a brit sajtó), annyit mondanék, hogy nem a megállapodás nélküli szakítás az elsődleges forgatókönyv. Gyűlölöm ezt a forgatókönyvet, sőt, nem is tudom, mit jelent. A mai napig senki sem tudta megmondani, mik lennének a következményei. Én tisztességes megállapodást szeretnék Nagy-Britanniával” – jelentette ki például az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker.

Külföldi állásajánlatok százai egyetlen kattintásra! Ne hagyd ki!

Eközben az Európai Tanács első embere arról beszélt, hogy nem hogy megakadtak volna a megbeszélések, előrelépés történt.

„Theresa May számára és számomra is az volt a fontos, hogy újraélesszük a bizalom és a jóindulat légkörét. Hiszem, hogy sikerrel jártunk” – fogalmazott Donald Tusk.

„Világossá tettem az uniós tárgyalófeleknek, hogy senkit sem ér majd anyagi kár a bentmaradó tagállamok közül az Egyesült Királyság kilépése miatt. Tiszteletben tartjuk tagként tett vállalásainkat” – ezek már Theresa May brit kormányfő szavai.

Emmanuel Macron kicsit karcosabban fogalmazott, nem nagyon kímélte a tavaly a kilépés mellett kampányolókat.

„Vannak közös céljaink, melyeket európai oldalról Michel Barnier főtárgyaló képvisel, és melyekhez ragaszkodnunk kell. Úgy vélem, Theresa May problémája az, hogy azok, akik a kilépés mellett kampányoltak nem magyarázták el a briteknek, mik lesznek a következmények” – fogalmazott a francia köztársasági elnök.

Amennyiben a következő hetekben sikerül elégséges haladást elérni a megbeszéléseken az állampolgári jogok kölcsönös biztosítása, az ír-északír határ és a pénzügyi kötelezettségek rendezése terén, akkor decemberben megkezdődhet a tárgyalások következő szakasza.

Külföldön keresel munkát, de nem találsz? Miért nem keresed nálunk?

(Fotó: facebook.com/europeancouncilpresident)

Share.

About Author

Leave A Reply