Kettő a tábor

0

A közösségi médiumok elterjedésével mindennapossá vált a gyűlölködés is sokszor egymást nem ismerő emberek között is. De mi történik, amikor hirtelen kiderül, hogy két ismeretlen mégis ismeri egymást? Erről szól Marton Péter eheti írása.

Marton Péter: Kettő a tábor (novella)

A két megjegyzés egy percen belül érkezett a még január 1-én, a (megindító!? vagy manipulatív!?) képes illusztrációval közzétett bejegyzéshez, és bár szerzőik siettek, hogy a dolgokat véletlenül se gondolják át túlzottan, hiszen a lényeget már úgy is tudták mind a ketten, nagy igyekezetük ellenére csak a 123-ik és a 124-ik hely lett az övék a kommentek sorában;

Vilmos és Magdolna magyar emberek voltak, de két különböző táborhoz tartoztak, és ez áthidalhatatlan ellentétet teremtett közöttük;

e táborok között nem volt átjárás, tagjaik között a konfliktus megmerevedett, megbélyegezték, és személyes nevek helyett az ehhez társuló címkékkel illették egymást, annyira máshogyan látták az ország meghatározó problémáit – a radikálisabbak közöttük már meg is fogalmazták, hogy tulajdonképpen jobb lenne, ha a „másikak” egyszerűen eltűnnének ebből a világból;

amiben Vilmos az életigenlés ostoba, maradi elutasítását látta, az Magdolnának az empátia teljes, otromba hiányáról szólt,

amit Magdolna a józan polgári mértéktartás felrúgásaként értékelt, azt Vilmos a szabadság összességében szerény, mindössze néhány órára szóló ünnepléseként élte meg,

és ha már ebben nézeteltérésük volt, kritikájukat a másik szokásainak és életvitelének egyéb aspektusaira is kiterjesztették,

Vilmos nehezményezte, hogy a Magdolna táborához tartozók miatt vagy ürülék borítja a várost, vagy a fenntartható fejlődésnek adnak nagy pofont a kis nejlonzacskóikkal,

Magdolna pedig gyűlölte, hogy Vilmos tábora a várost háborús övezetté változtatja, teleszemeteli, ha pedig éppen nem a nyilvános tereket tartják rettegésben, még belegondolni is rossz, mennyi bal- és tűzesetet okoznak,

mivel azonban kommentjeikkel sietniük kellett, üzenetüket pedig sűríteni volt célszerű a hatékony közlés érdekében, csak annyit írtak, hogy

„Rohadt kutyabuzik!”, és (válaszul) hogy

„Szemét pirogecik!”,

aztán még fel is jelentették egymást a Facebooknál gyűlöletkeltés miatt,

egymás profilképére csak ezután csodálkoztak rá, és megszeppenve ismertek a másikra, látásból, mivelhogy mindketten a Waterstones brüsszeli könyvesboltjába jártak angol nyelvű könyvekért, már többször egymásba botlottak ott, legutóbb boldog új évet is kívántak egymásnak, magyar a magyarnak,

csak hát Vilmos öccsét odahaza az óév utolsó napján körbeállta és durván leordította néhány kutyát sétáltató ember, amikor a parkban „Atomvillanás” nevű új szerzeményét próbálta volna ki éppen – Magdolna édesanyjáéktól pedig a nagy lármára elszökött otthon a kutya, a szomszédék telkén keresztül szaladt el szegény, amerre nem volt kerítés, mert a sóher szomszéd nem hajlandó állni a költségeit.

***

Marton Péter szerzői Facebook-oldalához itt lehet csatlakozni a Facebookon. Ez pedig a szerző saját weboldala eddig megjelent írásaival.

A szemétből épített amerikai álmot

Share.

About Author

Leave A Reply