Kettesben Ausztrália tetején

0

Ausztrália kemping-világnagyhatalom, ami konkrétan azt jeleni, hogy több ezer (általában kifejezetten felszerelt, tiszta, rendezett) kemping várja a vándorokat. Közéjük tartoznak az A-Z Ausztrália blog szerzői, akik autóval vágtak neki az országkerülő útjuknak. Lássuk, hogyan sikerült az indulás és az első pár nap!

„Az indulás előtti utolsó napok elég hektikusra sikerültek, Nekem (Zoli) bejött még a képbe egy jó kis foggyökér kezelés, a lakást már ugye feladtuk, úgyhogy már a barátainknál tudtunk csak aludni, a megmaradt cuccunk nagy része a raktárban figyelt, minden egyéb pedig Pufiban, a lakóbuszunkban.

És bizony még jóval több dolog volt Pufiban, mint mi azt eredetileg gondoltuk, úgyhogy az alvásra szánt helyünk még tökéletesen alkalmatlan volt bármiféle vízszintes elhelyezkedésre. Érthető okok miatt ezen nagyon gyorsan változtatnunk kellett.

Az első utunk szerencsére csak egy barátunkhoz vezetett a Kék hegységbe (Blue Mountains), ahol még egy kis házikóban tudtunk aludni, így a káoszt Pufiban elég volt másnap elkezdeni megszüntetni.

Gyakorlatilag a teljes április elsejénk azzal telt, hogy kipakoltunk mindent az autóból, és újrapakoltuk az összes cuccot, hátha majd így a végén kisebb lesz a káosz. Hát nem lett. Azaz nem sokkal.

Mondjuk úgy, hogy aludni még az átpakolás után sem tudtunk alapból az ágyon, napközben a maradék cuccokat kénytelenek vagyunk ott tárolni, és este alvás előtt átrakni azokat az első ülésekre. Nem túl kényelmes, de egyelőre ez van. Talán az Út folyamán majd még sikerül ezen javítani, mondjuk úgy, hogy kidobunk egy csomó mindent.

Digitális nomádokként elengedhetetlen, hogy legyen lehetőségünk folyamatosan tölteni a mobilokat, a laptopokat, fényképezőgépeket, tabletet és a drónt. Ja, és a mobil hűtőnket is, ami biztosítani fogja, hogy a semmi közepén is tudjunk hűtést igénylő finomságokat enni.

Ennek megfelelően beszereztünk egy kihajtható napkollektort, egy áramátalakítót (inverter) és egy deep cycle akkumulátort. A terv az volt, hogy majd reggelente reggelizés közben a napkollektort kihajtjuk mellénk, és az majd szépen feltölti az aksit.

Azonban már az első héten kiderült, hogy mint sokszor, az elképzelés nem fedte teljesen a valóságot. Egyrészt nyilván nem minden reggelünk volt ragyogóan napos, másrészt a reggeli 1-2 óra készülődés nem elégséges még arra sem, hogy a mobil hűtőnk fogyasztását arra a napra fedezze, így elég hamar eljutottunk egy pontra, hogy se hűtő, se töltési lehetőség. Ember tervez, ugye…

Úgyhogy jöhetett a B terv, amit eredetileg a plusz költségek miatt megpróbáltunk elkerülni, ami egy DC to DC töltő beszerelése volt. Ezt egy melbourne-i barátunk (Thanks again Cam!!) hathatós segítségével végül beszereltünk az autóba kisebb harcok árán. (…)

Pufi ugye eredetileg egy kisteherautó volt, amit az előző tulaj alakított át belülről egy lakóbusznak. Nagyon praktikus polcrendszert épített bele, látszik, hogy nem csak „jóleszezmajdvalahogy” módjára tervezte meg a fiókokokat, hanem gondolkozott is előtte.

Mi még hozzátettünk ezt-azt (azaz leginkább Andi), és így már egy nagyon lakható teret sikerült létrehoznunk. Viszont még így is sikerült 1.5X annyi cuccot magunkkal vinni, mint amennyi Pufiban elfér, így esténként lefekvés előtt még bizony az ágyon levő cucc hegyeket előre kell mozgatni, hogy aludni tudjunk menni.

Az első hét szinte teljesen azzal telt, hogy mindennek próbáltuk a helyét megtalálni, átalakítani a berendezést, logikusabbá tenni a tárolási módokat, mert annál nem sok idegesítőbb dolog van, mint amikor mindig keresni kell valamit. Hol a kanál? Hol a kés? Nem láttad a kulcsot? Az előbb még itt volt a bögre, hova tetted???? Áááááááááá!

Úgyhogy a hét végére azért már nagyjából kialakultak a rendszerek, és igyekszünk is tartani magunkat hozzá a káosz elkerülése végett. Azért még nincs vége a folyamatos rendezgetésnek, én (Zoli) pl. majd minden nap teljesen átalakítottam a tetőcsomagtartót, hogy ne egész úton a ponyva lifegését kelljen hallgatni. Nem egy harmonikus hang hosszú távon, de még röviden sem.

A másik „aprócska” gond Pufi belső terével az a belmagasság az ágynál. Sajnos a fiókrendszer pont olyan magasan lett kialakítva, hogy az ágyon nem lehet felülni.

Na persze ezt mi minden reggel megpróbáljuk, aminek egy szép, öblös „dong” hanghatás az eredménye, és utána jöhet az elengedhetetlen „nabazeee” vagy „apicsába”. Azaz mindig beverjük a fejünket a plafonba.

Ez azért nem túl kényelmes, a reggeli kikászálódás az ágyból elég kacifántos, az éjjeli pisilések a szabadban meg kifejezetten rémálmok. Ezáltal az első héten többször előfordult már, hogy hajnal 2-től óránként keltünk fel, hogy úúúúú, muszáj kimenni már a szabadba, de neeeeem, ki fogjuk bírni reggeliiiiiig. És persze, hogy nem bírjuk ki, úgyhogy kezdjük megtanulni, hogy amint jön az inger, nincs mese, menni kell. Még ha 3 fok van odakint, akkor is.

Az első hét legkiemelkedőbb eseménye, egyben az első ausztrál „leg” kipipálása, Ausztrália legmagasabb csúcsának, a Mount Kosciuszkonak a megmászása volt. A hegycsúcs 2228 méter magas, azaz európai szemmel nem túl számottevő. Ráadásul a neve is ismerősen csenghet az otthoniak számára. Nem véletlenül: a lengyel szabadságharcosról, Kosciuszko Tádéról lett elnevezve.

A túra egy majd 10 km hosszú út fel a csúcsra, viszonylag könnyű, végig köves terep. Na persze 10 km vissza is, így azért a végére már egy jó kis félmaratoni útról beszélünk. A táj meg egyszerűen meseszép, eleinte a minden színben pompázó gumtree-k szegélyezik az utat, aztán meg átalakul a táj, eltűnnek a fák, egyre több a szikla és a moha. (…)

A csúcson aztán két fantasztikus dolog is történt: egyrészt a megérkezésünkkor még vagy 50 gyerek lézengett és zajongott ott, de pár perc múlva egyszer csak mindenki lelépett, és mi egyedül maradtunk Ausztrália tetején vagy 20 percre.

Leírhatatlan volt az élmény, a képek is csak limitáltan tudják visszaadni azt. A másik pedig egy varjúraj hirtelen megérkezése volt, ami kísérteties benyomást keltett a csúcson, Andival lélegzetvisszafojtva bámultuk a madarakat, ahogy köröztek felettünk.”

Erről videót is láthattok az eredeti posztban, no meg rengeteg fényképet, nem is beszélve arról, hogy maga a szöveg is sokkal részletesebb. Ne hagyjátok ki!

Share.

About Author

Leave A Reply