Két világ közt

0

Külföldön élve egy idő után az ember hirtelen arra jön rá, hogy már se itt nincsen, se ott nincsen, mintha két világ között lenne. Aminek persze megvan az az előnye, hogy az ember „ismerősből ismerősbe érkezik”, és persze van hátulütője is, hiszen egyik helyen sincsen otthon igazán. Ha ez a bevezető kicsit filozofálgatósra sikerült, akkor az azért van, mert TeDe otthonról szóló posztja (ami a sorozat része) is az.

„Az örök kérdés, ha hosszabb időre vet külföldre a sors, hol az otthon, több is van-e, ha igen, mi a rangsor, és ha van egy új, az mikor lett otthon.

Mi az otthon? A külhoni, a második, a másik?

Egy ágy és körülötte a személyes cuccok? Egy szoba? Egy lakás a benne élő emberekkel együtt? Egy utca, egy környék, egy város, egy ország? Az otthon földrajzilag határolható be, vagy inkább emberekhez kötött? Társul hozzá a helyi nyelv, vagy lehet attól független? Egyedül vagy társsal? Mennyire kell belelátni a helyiek fejébe ahhoz, hogy otthon legyen az otthon?

Kell egy fedél, kell valami vagy valaki, aki miatt itt. A befizetetlen csekkek. A jobb életbe vetett hit. Egy családtag. A remény. A reménytelenség. A kalandvágy. A szerelem. Az önmegvalósítás. A lehetőség. A kényszer. Bármi legyen is, mind-mind más ízt ad az otthonnak. Akartad vagy sem. Kellett vagy sem. Álmodtad vagy sem.

Én nem terveztem ezt, nem így terveztem. A nagy Ő volt az, aki miatt végül nekivágtam és idepottyantam. Nem mondom, hogy végül azt találtam itt, amit kerestem.

Az én otthon-ízem erőteljes és kesernyés, és az otthon mint olyan, puha és egészen formázható. Annyira formázható, hogy már-már légies. Annyira légies, hogy már-már olyan, mintha nem is csak itt lenne, hanem máshol is. Egyszerre. Egy időben.

Lebegve élek.

Van egy ágyam. Szoba is és lakás is. És család is. Nyelvismeret is lapul valahol, hisz tudjátok, a „zsebemben egy alma van”. A fejekbe bele is látok, meg nem is, nem mindig akarok, mert sokszor felhördülök a látványtól.

Egész gyorsan eljutottam arra a szintre, hogy otthonosan kezdjek mozogni a két ország között, ismerősből ismerősbe érkezzek. Annak ellenére is, hogy sokfelé megfordultam az országon belül, mielőtt meglett ez az ágy és szoba. Az otthonosság akkoriban csak a felszín volt, a kínzó vágy, hogy a sok utazás után legyen végre már egy ágy és szoba.

Az idő közben telt, a díszlet tökéletes lett!

Odakint éppen villámok szelik ketté a sötét égboltot a kivilágított lakótelepi házak hátterében, bentről, otthonról nézem. Mert akárhogy is, ez a lakás az otthon: meleget ad, hazatérhetek, hazavárnak. Részben én teremtettem, benne vagyok.

Benne élek.

És a másik. A másik világom ott maradt, ahonnan jöttem. Ahol tökéletesen beszélem a nyelvet és belelátok a fejekbe. Ahol nem mindig akarok belelátni, mert sokszor felhördülök a látványtól. Otthon, ott is, minden díszlet a helyén. Lebegve élek. Két világ közt.”

Olvassátok TeDe blogját, melyben sokat és jól ír Törökországról.

(Fotó: sunsetmediawave)

Share.

About Author

Leave A Reply