India, zokogó röhögés és egy kis rámen

0

Befejező részéhez ért karácsonyi világkörüli utunk, amely Ausztráliában, Brazíliában és Franciaországban kezdődött (SMG, hyppia és Barbi segítségével), aztán tegnap Hollandiával (Kacce) és Chilével (Ági) folytatódott, ma pedig Indiába, Izraelbe és Japánba látogatunk el. Kalauzaink Viki, bandirepublik és Mikolt – utóbbi már kifejezetten egy hagyományos japán ételt mutat be nekünk. Én kifejezetten örültem neki a halak, csirkék és töltött káposzta után… 🙂 Jó szórakozást és jó étvágyat!

Egy nagyon meleg karácsony (India – Viki)

Talán meglepő lehet, de bizony Indiában is ünneplik a karácsonyt. A 2001-es népszámlálás szerint a lakosság 2,34 %-a kereszténynek vallotta magát, Kerala állam (itt élünk) lakosságának pedig 19%-a. Ahogy más ünnepek során sem, most sem zavarja ez az egyéb vallásúakat. Szeretettel vesznek részt egymás fesztiváljain.

Karácsony közeledtével egyre többen díszítik fel otthonaikat, az éttermek és boltok is karácsonyi ruhát öltöttek. Itt-ott szól a karácsonyi zene is, de főleg a klasszikusabbak. Férjem nagy örömére idén nem kell meghallgatnia a Last Christmas-t ezerszer.

A dekorációk között számunkra főleg a karácsonyfa a fontos, mely a klíma miatt természetesen műanyag. Számtalan méretben és minőségben árulják őket. Díszekből is van választék, ha nem is akkora, mint Európában.

India 2 karácsonyfa.jpg

Papírcsillagok, betlehemek

Mindenhol megjelennek továbbá a karácsonyi óriás papírcsillagok, melyeket akár belülről meg is lehet világítani. Különböző méretben árulnak betlehemet is, mely fából készült házikóból és porcelán „szereplőkből” áll.

Valahogy úgy, ahogy húsvétkor nálunk, a gyerekek csoportosan járnak házról-házra beöltözve, karácsonyi dalokat énekelve, táncolva. A lakók ilyenkor egy kis pénzzel kedveskednek a gyerekeknek.

India 4 kislány.jpg

Az óvodában is volt az utolsó szülőivel együtt kis műsor, ahol énekeltek nekünk a gyerekek, illetve az utolsó napon megajándékozták egymást, sütit sütöttek. Pedig jár oda hindu és muszlim gyermek is.

Szokás továbbá a karácsonyi lapok küldése is a rokonok, barátok számára. Azért ezek közül elég nehéz olyat választani, ami ízlésünknek megfelelő.

Szakad rólunk a víz

Mivel ez az első alkalom, hogy itt ünnepelünk, ezért csak hallomásból tudom, hogy lesz mise is a templomokban, illetve összegyűlik a család egy ünnepi ebédre. Az ilyen összejövetelek során általában az asszonyok és a férfiak különvonulnak a saját dolgaikról beszélgetni. Ilyenkor kerül elő a férfiak körében az alkohol, melyet szinte titokban fogyasztanak.

India 3.jpg

Nagyon furcsa érzés, hogy Karácsonykor nem esik a hó, nincs hideg, helyette a víz szakad rólunk a 30 fokban. Szerencsére a Karácsony szellemét nem teszi tönkre az irdatlan nyomulás, hogy minél több dolgot vetessenek meg az emberrel.

Karácsonyi kibuc különkiadás (Izrael – bandirepublik)

Karácsonykor már 3 hónapja voltunk a kibucban, ahol átéltem számos kulturális sokkot. Tény, hogy a világégés után Magyarországon maradt zsidók nagy része teljesen asszimilálódott, vegyes házasságokat kötött és a magyar/keresztény hagyományok szerint tartotta az ünnepeket is. Így volt ez az én apai nagyszüleimmel is. Nekem gyerekkoromban a karácsony volt az év fénypontja.

Zsidó ünnepet először a kibucban éltem meg: rosh hasana (zsidó újév), szukot, hanuka. Érdekes volt, hiszen többek közt azért mentem ki Izraelbe, hogy megismerkedjek a családom által egyáltalán nem ápolt zsidó kulturális hagyományokkal.

israel xmas.jpg

Mint említettem a piszkos 12, más néven a magyar maffia picit nehezen illeszkedett be a kibuc által diktált rendszerbe. A megfigyeléseim alapján közülünk sokan (ha nem mindenki) otthon rendszeresen megünnepelte a karácsonyt.

Lázadni akartunk

Egyértelmű volt, hogy a kibucban sem lehet ez másképp, mivel mindent megtettünk annak érdekében, hogy az identitásunk maradék morzsáit megtartsuk abban az erősen idegen környezetben. Például szilveszterkor, helyi idő szerint hajnal egykor (Magyarországon éjfélkor) közösen elénekeltük a himnuszt.

Szóval eldöntöttük, hogy megtartjuk a karácsonyt. Ez abban a cionista környezetben elég meredek ötlet volt, de minket nem lehetett eltántorítani. Nem volt veszteni valónk. Már nagyon hiányzott a megszokott életmódunk. Lázadni akartunk.

Megszületett a haditerv: minden részletre kiterjedő karácsonyi ünnepség részleteit körvonalaztuk mi, magyarok. Bejgli és szaloncukor sajnos nem volt, de azért karácsonyfát azt mindenképpen szerezni akartunk.

israelisanta.jpg

Annyit tudni kell, hogy Izrael talaja és klímája nem éppen az Amazonas-menti őserdőkhöz hasonlatos bioszféra burjánzását facilitálja (lásd még: kopár szík sarja), ezért minden egyes fát óriási becsben tartanak. Minden évben az állam alapításának évfordulóján facsemetéket ültetnek a népek a jövő nemzedékének. Egyértelmű választás volt tehát fenyőfát lopni (az előző bejegyzésnél valaki kérdezte, hogy miért hívtak minket magyar maffiának, nos…).

Az éj leple alatt indult az akció

A 3-as szoba teljes állománya tette ki a kommandós csoportot (azaz a két szobatársam és én). Az egyikük, aki a karbantartóknál dolgozott szerzett egy fűrészlapot, amellyel a tervek szerint kivághattuk a kibuc tőlünk távol eső részén telepített fenyők egyikét. Természetesen mindennek a legnagyobb titokban kellett történni, hiszen óriási botrány lett volna, ha rájönnek, hogy megöltünk egy fát.

Mindannyian felkészültünk tehát az akcióra, és a megbeszéltek szerint nem egyszerre hárman hagytuk el a bázist, hanem egy megbeszélt helyen találkoztunk, ahová egyenként lopakodtunk oda. Marci (akinek már említettem néhány furcsaságát az előző beszámolóban) a fedett akciót annyira komolyan gondolta, hogy nemzeti színű piros-fehér-zöld tréning felsőben jelent meg, melynek hátán hatalmas betűkkel a következő, a figyelem elterelésre és a rejtőzködésre tökéletesen alkalmas szöveg állt: HUNGARY.

Hát így esett, hogy zokogó röhögéssel küzdve szaladtunk végig a kibucon éjjel egy lopott fenyőfával és fűrésszel a kézben csak azért, hogy mi a kis magyar csapatunkkal meghitten ünnepelhessük Jézus Krisztus születésének emlékét egy olyan országban, ahol annak idején nyilvánosan kivégezték szegényt.

Egyébként Izraelben a hanuka az az ünnep, ahol a gyerekek ajándékot kapnak és összejön az egész család. Számos keresztény vallású is él az országban, akik nagyjából a nálunk ismert módon ünnepelnek.

Azért azon picit elcsodálkoztam, amikor Haifa arab negyedében a mikulás arabul énekelte a Jingle Bells-t. Ez tette fel nekem Izraelben az i-re a pontot karácsony-ügyileg.

Egy kis különlegesség – a rámen (Japán – Mikolt)

ramen 1.jpg

A hagyományőrző japán konyha folyamatos evolúciója, azaz a RÁMEN (tésztaleves) megszívlelendő példája.

Az eredetileg Kínából importált tésztaleves igazából a Taisó időszakban, azaz 1925 előtt kezdett hódításba a Japán szigeteken és mára bizony méltán mondhatjuk, hogy elérte kitüntetett helyét a távol-keleti konyha asztalán, sőt mi több immár re-importálják a kínaiak Japánból a saját konyhájukba.

A japán rámen ugyanis olyan messzemenő változásokon és fejlődésen ment és megy még ma is napról napra keresztül, hogy érdemes lehet erre a momentumra is egy pillantást vetnünk.

Bárki lehet rámenblogger!

A felmérések szerint az utca embere heti lebontásban legalább egyszer, van aki akár négyszer(!) is fogyaszt ráment. A rámen-kultusz kitermelte a rámen-bloggereket, akik napjában akár 2-4 rámenjá-t (japánul a rámen árusításra szolgáló kifőzdék) is felkeresnek mondjuk úgy, csak egyszerűen hobbiból, ott lekapnak egy gyors fotót a telefonjukkal evés előtt és aztán már mehet is a blog oldalára! No meg a Twitterre.

Így terjednek szájról szájra, képről képre a jobbnál jobb infók, hogy mit érdemes, no meg, hogy hol és nem utolsó sorban mennyiért enni… Az információ tűzvész módjára terjed ebben az országban. Percek alatt születnek boomok, trendek, amik addig lángolnak, amíg meg nem jelenik a következő.

Szóval olyan fél év egy ilyen trend, vagy még annyi sem. Az igazán nehéz az, hogy az ember ne teremtsen trendet, ne rajzoljon szinusz görbéket vagy parabolát inkább maradjon meg a konstans állandó egyenes vonala mellett. Mert az sokáig folytatódik….

Hol vegyünk ráment?

A szupermarketek polcain átlagban olyan 70 féle rámen-csomag sorakozik évszakonként, válogathatunk a porció nagysága szerint, a tészta keménysége vagy vastagsága szerint, a rámen-leves íze szerint és nem utolsó sorban az árak szerint.

ramen zacskós.jpg

Itt Japánban az egy nagyszerű dolog, hogy mindenki megtalálja a saját pénztálcájához szabott terméket! Az a nem mindegy, hogy az ember HOL vásárol, a department store (vagyis a hagyományos nagyáruházak) alaksoraiban lévő szupermarketek a legdrágábbak, de talán a legkiválóbb is a választékuk. Ilyen helyre csak nézelődni érdemes menni, hacsak nem épp annyira dagad a pénztálca, hogy kifolyjon a benne lévő…

A lakónegyedek szupermarketjeiben (jó néhány típusuk van, mindegyik a maga „arcát” kialakítva próbálja vonzani a vásárlókat) egy adag ráment olyan 145 jen körül kapunk meg (ez optimális esetben a legalacsonyabb ár, a leárazások és kiárusítások alkalmával ugyanazt 100 jenért is megkaphatjuk), amihez csupán csak forróvíz kell, hogy kifőzzük a tésztát és némi zöldség vagy hús, attól függ milyen ráment vettünk.

Aki elvetődik egyszer errefelé, az Tokióban Szetagaja kerületben találhat sok rámenját, itt akár családostul is be lehet ülni egy jót rámenezni, a turistáknak is olcsó helyek nagyszerű kiszolgálással és ami nem utolsó (az itteni mércével mérve) kényelmes, széles asztalokkal. Tehát el tudja a család úgymond tölteni az időt…..

A sime no rámen

A másik nevezetes hely Tokióban Simbasi állomás, ahol akár éjjel 2-ig is nyitva vannak a lépten nyomon megtalálható rámen-kifőzdék. Munka után sok férfi a sörözgetés és a kollégákkal folytatott diskurálás és ivászat után még egy rámennel törli meg a száját, hogy ugye este egyen is valamit – ezt hívják sime no rámennek, ami viszont egyáltalán nem tesz jót az egészségnek, sőt! Ha belegondolunk kifejezetten káros!

ramen 2.jpg

A jó rámen felszínén ugyanis úszik a zsír, benne a hús, a tészta, szóval nem épp a koleszterin csökkentésére találták ki. De hát olyan finom! A rámen-kultúra különböző generációkat fog össze, kicsiktől az aggastyánokig. Nincs olyan japán, aki ne enne vagy így, vagy úgy ráment!

A szusi után a második

A Japán Turisztikai Hivatal felmérése szerint a turisták „kedvenceinek” listáján a második helyet foglalja el, a ranglista vezetője a szusi, aztán jön a rámen, majd a szasimi (nyers halszeletek), a tempura, majd az udon (ez is tésztaleves, csak a tészta vastagsága duplája a rámenének, így az íze is más és a fogyaszthatóság lehetőségei is korlátozottabbak).

Európában is kaphatóak az ún. kappu-rámen (cup ramen) és kappu-udonok, amik félkész étkek, csak forróvizet kell ráönteni és máris kész az űr-kaja. Ez persze itt is van, de valahogy ezek is mások, hiszen itt a belföldi piacra gyártottakat árulják, külföldre más megy.

1980 körül indult be a rámen-boom, ami még a mai napig sem pukkadt ki. Sőt!! A legelképzelhetetlenebb ízvilágot produkálják a kifőzdék tulajdonosai, hogy előkelő helyre tegyenek szert a bloggerek bejegyzéseiben. Mert ha egyszer megindul a vendégsereg, abból aztán lehet ám jól keresni!

Kis befektetéssel (a rámen alapanyagokat végső soron nagyon olcsón be lehet szerezni) akár minimum 500 jent is megkeresnek a kifőzde-tulajdonosok egy tányér rámen után, és ez inkább az alsó határ.

Szigorúan csak szürcsölve!

Az alap tehát adott, különböző taktikák kellenek, amivel meg lehet fogni a vendégeket: mint pl. rámenja csak nőknek, elegáns környezettel papír előkével, hogy a hölgyek ruhája ne piszkolódjon, ha a szürcsölés közben szétfröcsögne a lé…

Mert bizony a ráment és minden japános tésztafélét hangosan szürcsölni kell! Ennek is megvan a miértje. Próbáljuk csak ki, hogy szürcsölve és nem szürcsölve, az európai etikettet követve esszük a levest. Szürcsölve az ízek ugyanis keverten, egyidejűleg, a rámen valódi esszenciájával lesznek jelen nyelvünk ízlelőbimbóin, míg ha először halkan a tésztát és a többi összetevőt és a végén a levet gurítjuk le, akkor külön-külön elemezzük ki a rámen-résztvevőket, ami egyáltalán nem cél a japán gasztronómiában! Érdekes megemlíteni, hogy a szürcsölés kizárólag Japánra jellemző, más ázsiai országra nem.

A rámen kitermelte magából a cukement is, itt már két tányér kerül az asztalra, az egyiken külön a kifőzött tészta, a másik tálkában pedig a krémes szósz, amibe belemártva kell fogyasztani a tésztát.

Ennek nagy előnye, hogy a tészta a rámennel ellentétben nem nyúlik meg percek alatt, tehát viszonylag elidőzgetve is lehet fogyasztani. Vagyis a cukement árusító vendéglők ehhez mérten alakították ki az arculatukat is, itt már rámen-menüt láthatunk az étlapon, egy tálcán akár hétféle étekből álló menüt is odatesz a vendég elé a pincér.

Azért nem kell megijedni, mindegyik összevissza 2-3 falatot takar, egy kis főtt tojás, főtt spenót, 2 papírvékony szelet szalonna darabka. De ami az esztétikai élvezetet illeti – mert az is hozzátartozik a megrendelt ételhez, hát szóval mindegyiknek története van…

Hagyományok béklyójában

És hogy miért csak a rámen, a szusi vagy a szoba (hajdinatészta) nem fejlődött ennyire szerteágazóan annak talán az a magyarázata, hogy az utóbbi két étel túlontúl a hagyományok súlyos láncaitól sínylődnek ami alatt azt értem, hogy jóval kötöttebb az elkészítés menete, a hozzávalók sorrendje stb. mint a rámen esetében.

Az utóbbi két étket szinte béklyókba zárták a hagyományok, hiszen maguk is hagyományos ételek. Bár a szusi esetében megjelentek már az amerikai éttermekben az avokádóval töltött és ananásszal spékelt makik (tekercsek) is, amelyekre némely japán fintorba bugyolált mosollyal reagál.

Nem szabad kihagynom a sorból az ún. gotócsi rámen-t, vagyis a japán vidéki, egy-egy régióra jellemző ráment. A Fukusima kormányzóság Kitakata városkájának rámenje ma már Japán szerte mindenhol ismertté vált, ez a hely a rámen fanok paradicsoma! Csak itt és sehol másutt nem lehet kitakatai ráment enni, de azt reggeltől estig is akár a nap bármely időszakában. Kitakata város népe ezt is teszi a mai napig…

Már csak egy lépés a paprikás rámen…

ramen 3.jpg

Ennyit röviden a rámenről, szerintem itt Japánban még egy magyar sem pusztulhat éhen, aki a jó babgulyáshoz, a pacalpörkölthöz és a csikóstokányhoz szokott! Azt nem mondtam, hogy forgalmazzák már a paprikás ráment, de lehet, hogy csak idő kérdése! Ha már van italian-pardicsomos rámen, akkor miért ne?

És nem csak a magyarok, hanem a világ minden tájáról érkezettek megtalálják a hasuknak, vallásuknak, ízlésüknek megfelelőt. És ez olyan jó szerintem ebben az országban!”

(A poszt először a Határátkelő blogon jelent meg, eredetijét itt olvashatjátok.)

Share.

About Author

Leave A Reply