Kalandok a banyatanyán

0

Átlagosnak semmiképpen sem nevezném a mai történetet, annál is inkább, mert Pál sztorija azt mutatja meg, milyen szinte a semmivel nekiindulni – először Svájcnak, aztán Angliának. Hogy miért éppen ez a két ország, és mi is az a banyatanya, azonnal kiderül.

„Kalandozásaim, csak így, szimplán. Ha nevezhetjük bevezetőnek akkor ez lenne az: Svájc!

Ott kezdeném, hogy 20 éves koromig nem voltam külföldön. Kb. 9 évvel ezelőtt hozott össze a sors egy Svájcban élő magyarral. Az ő történetéről egy elég szép könyvet lehetne írni a Svájcba szökésétől a cirkuszi életig. De az nem az én történetem.

Szóval megtörtént a haverság, pár hét itthoni segítség a svájci „szajré” rendbetételével, majd elhangzott a mondat: „Ha akarsz, kijöhetsz”.

Svájc

Hogyne mentem volna. Az első utamon (ami egy öreg VW LT 35-ben volt) egy percet sem aludtam. Csak szívtam magamba az infót mindenről, közben sokat gondolkodva azon vajon milyen hely lehet az az Ausfahrt, hogy mindenhol kiírják. Igen, itt még ennyi fogalmam sem volt sem a fricikről, sem a nyelvükről.

A „Tibibá” Rheinfeldenben lakott, ez Baseltől 10 km-re lévő falu. A német határtól nem túl messze. Mivel alföldi gyerek vagyok, lényegében odaúton először láttam hegyet, svájci tehenet meg pláne.

Egyébként nagyon szép rész, nekem pedig különösen tetszett a maga kis falusi hangulatával. Totál otthonra emlékeztetett, kivéve annyit, hogy kb. százszor jobban élnek, mosolygósabbak az emberek, a 70 éves öregek futva közlekednek és ha a buta fiatal elpöcköli a csikket, felveszi és jobbhíján kidobja a kukába.

Közel 1000 külföldi állásajánlat vár a Határátkelőn egyetlen kattintásra

Alapjában kedvesnek mondanám a svájcit, viszont eléggé bizalmatlannak is. Tibibá szerint aki nem svájci az kém. Főleg, ha nem is tud fricin. Nagyjából összefoglalva: két évig jártam ki kb. kéthetente.

Egy-két új várost, ahol voltam, nem számítva már nem fogott meg semmi új dolog 2 évig ugyanazt az utat bejárva.

Sajnos bizonyos okokból véget ért a kapcsolat az öregúrral, így más irányba kellett indulnom, ezzel el is érkeztünk életem legkalandosabb országához: Angliába mentem.

Anglia

Páromnak vannak kint született rokonai. Az egyik srác régebben sokat járt „haza”, mivel volt a faterjának itthon egy háza. Magyarul nagyon keveset beszélt, én viszont már akkor is eléggé jól boldogultam az angollal.

Pár itthoni látogatás, beszélgetés után jött az ötlet, hogy menjek ki vele, majd lesz valahogy. Ez azért érdekes, mert ő már a mondhatni tipikus angol volt, nem dolgozott szinte soha, volt papírja, hogy nem 100% és kapott mindenféle segélyt.

Egyébként volt valami a dologban, mert kicsit pánikbeteg, bár ő a legjobb a családban, mert az üldözési mániás bátyust nem igazán tudta überelni, de róla majd később.

Februárban úgy indultam neki Angliának, hogy páromnak és az akkor 3 éves kisfiamnak hagytam itthon 7000 Ft-ot, én pedig az összes angoltudásomat egy utazótáskába gyömöszölve nekivágtam az angol rokonnal.

Mindezt egy öreg Ford puttonyos autóval, aminek a kipufogóját valahol Franciaországban felejtettük nagy szikracsíkkal az autópályán. Beszélgetni egészen az úticélig nem igazán kellett, lévén dízelautóról volt szó, eléggé nagy hangzavarral mentünk.

János (a rokon, későbbiekben Jan) muterja Derbyshire-ben Notthinghamtől 10 km-re Derbyben lakott. Tipikus ír büdös banya volt, ezt elsőre megállapítottam. Jan megbeszélte a muterral, hogy a magyar szegről-végről rokon, itt fog lakni egy darabig. (Mert Te nem???? Nem, ő 200 km-re lakik a barátnőjével, de oda nem kell menni, mert ott nem szeretik a külföldieket.)

A pár óra kínlódós ír akcentus megértése után nagyon megnyerő lehettem a banyának, mert megkaptam a fenti szobát egy matraccal és egy kevés meleg lehelettel.

Jan még egy napot bírt ki a muter mellett, ez idő alatt megmutatta, hol kell NI numbert igényelni és hol vannak a munkaerőkölcsönzők. Utána Ő balra el.

Minden hiperszuper, kaptam munkát, két nappal az érkezésem után már dolgoztam. Na jó néha, mert úgy működött a dolog, hogy 3 km gyaloglás után odaértem egy telepre, amit én egyszerűen csak virággyárnak hívtam.

Itt olyan rendszerrel működött a munka, mint az amcsi filmekben. Odamész, ha időben ott vagy, kellesz, ha nem, akkor mehetsz haza. Neved nincs, csak színed van, amilyen csokrot kell csinálni.

12 óra munka 1 db 10 perces szünettel, csurom vizes virágokkal egy fűtetlen hangárban és senki nem beszél angolul. Arab, indiai, pakisztáni és még ki tudja milyen nemzetiségű, frissen az országba szakadt emberek.

A munka végén ismét feliratkozás, ahol ha nem vagy elég hangos, nem írják fel a neved és pénzt sem kapsz. Volt, hogy 3 napig csak potyára mentem reggel, nem fértem bele a turnusba, volt, hogy a pénzem felejtették el.

Az első héten minden nap sírtam. Meló után visszatértem a banyatanyára, ahol ha mázlim volt, akkor rá fél órára elment a banya boltba (kulcsom nem volt), akkor gyorsan le tudtam fürdeni. Igen, gyorsan, mert nem lehetett csak úgy.

Volt, hogy hazajött és megnézte, van-e meleg víz a bojlerben, ha volt, akkor bukta, kiverte a hisztit. Jó pár napig csak a kerti csapnál fürödtem az udvaron.

Mindemellett naponta elmosogattam, kitakarítottam és Jan tesójával felújítottam a fürdőszobát és a másik 2 szobát, cserébe ingyen alhattam a matracon és mosakodhattam a kerti csap alatt.

Ezek mellett naponta jártam a várost újabb és újabb munkaerőkölcsönzőkhöz regisztrálva. Volt olyan lengyel fejvadász cég, ahol az ott született angol angolját nem értették, nemhogy engem, dolgoztam nekik is kb. 2 hétig, de ők csak csekken adták a fizetést, de pénzért. Húsz fontért adták ide a fizucsekket.

Volt sajnos, hogy abszolúte nem volt munkám 1-2 hétig, olyankor, ha tudott, Jan vagy Mark (az egyik bátyó) adott kölcsön 10-20 fontot. Viszont volt egy pár nap, amikor valaki megszánt odafönt, mert tényleg egy fillérem sem volt és naponta találtam 10-20 fontot, sőt egyszer 120 font volt a víztócsában. Akkor már azt hittem, valaki szórakozik.

Visszakanyarodva a banyához, kb. 3 hétig tudtam elviselni, utána szóltam Jannak, hogy ennyi volt, nem bírom ezt tovább. Azt mondta, majd jön és megoldjuk. A megoldás lett a sátor az erdő melletti kempingben február közepén.

Szerintem a kempinges fószer sem igazán étette, hogy mi a jófenét akar ilyenkor kempingezni az eltévedt turista, de neki lényegében „nyóc”. Sátor volt, víz volt, instant grill és melegkaja volt. Hát kell ennél több a magyarnak?

Kell, mert nem volt ingyen a kemping, a meló meg így már 6 km-re volt. Viszont volt egy opciós megoldás a melóhely közeli Meki parkolójában. Addigra már Jannal ketten eltöltöttünk pár napot a kocsiban a Meki előtt.

Szolidaritásból velem volt, meg egyébként sem volt odáig a muterjáért, hát mit ne mondjak, én sem. Utána volt egy pici fellélegzés, mert a muter hazament pár hétre Írországba, így kicsit nyugisabban visszamentünk a banyatanyára.”

Londonban farkastörvények uralkodnak

Share.

About Author

Leave A Reply