Kacsint a virsli

0

Az életben mindenhonnan jelek érkeznek felénk. Egyesek megfejthetetlenül bonyolultak. Mások annál egyszerűbbek. Mint például egy londoni étteremben felszolgált virsli, két tojással, mely ételek megfelelő alakzatban elhelyezve igen egyértelmű jelzésértékkel bírnak. Bonyolítja a helyzetet, hogy az obszcén „műremek” csupán a véletlen műve. Kacsintó virsli és tornateremszag – avagy egy magyar pincér srác találkozása az angol PC-kultúrával és az itthoni „ellenreakcióval” Kovács Gergely írásában.

„Gombos Zsombor (8.z) meg mert volna esküdni, hogy női sikolyt hall, épp arról, amerre az imént járt, de tele volt a keze koszos tányérral, még a fejét se fordíthatta meg.

Alighogy lerakta a mosatlant a porter elé, már a nyakán voltak. Ő szolgálta-e ki a huszonötös asztalt? Bólintott, mire egyből húzták is kifelé. Nagyot nyelt. Valami allergiás majmot mégiscsak sikerült megölnie, hiába van rajta a menün nagy betűkkel, mire kell vigyázni.

A supervisor akkora elánnal haladt a célasztal felé, mintha meg akarná verni az illetőt, de az utolsó pillanatban lefékezett. A műbőrfotelben ülő asszony csakugyan úgy nézett ki, mintha gluténtől fuldokolna, de valójában a méregtől vöröslött. Az előtte lévő tányéron egy kolbász volt két buggyantott tojás között.

A supervisor rá se mert nézni a vendégre, inkább visszafordult.

– Did you serve this?

Gombos Zsombor (8.z) megint bólintott, és egy kicsit megkönnyebbült, mint mindig, amikor értette, hogy mit mond a főnök. Felettese rámeredt, mire kinyögte a legártatlanabb „yest”, amit az eldugott, harmadosztályú külvárosi bisztró valaha hallott. Nem voltak vevők rá.

– Do you know, what this is?

– Two poached egg, one sausage  – szoszedzsnek ejtette. Szívesen hozzátette volna, hogy ez ugyan nem kolbász; (egy jóféle Gyulaihoz képest ez csak fröccsöntött műanyag), de csak az első három angol szava volt meg a közléshez. – Order. – És felmutatta a blokkot. A supervisor, Bartek Wozniak (dyplom programisty) a homlokát dörzsölte.

– Could you tell me, what do you see on the plate? – kérdezte, alig leplezve ingerültségét. Miután látta, hogy a kisegítő pincér nem érti, lassan tagolva, szinte suttogva újra megkérdezte:

– What is on the plate?

Miután rájött, mit kérdez a felettese Gombos Zsombor (8.z) a tányérra meredt. Vajon gúnyolódnak rajta? Lehet, hogy nem fejezte be a gimit, de azért számolni tud. Ha belegebed, se lát mást, mint két tojást és..húú…azta! Hát ez meg egy…!

–Hhá! – szaladt ki belőle, majd rögtön a szájára tapasztotta a kezét. Rémülten nézett a főnökére, de annak az arcáról már semmi se törölhette le a fegyelmezett undort. Kétségbeesésében a supervisor által takart (és védelmezett) öregasszony felé hajlongott.

–  Ájm szorri, áj dont vant… dö szaszedzs…

– I’m so schocked… I’m gonna faint – lihegte a nő, aztán sírós hangon hozzátette – It winks at me!

Csodával határos módon Gombos Zsombor ez utóbbit értette. Egyik brazil kollégájának próbálta elmesélni, hogy az egyik vendég – ugyanilyen vén szatyor – rákacsintott, és ki kellett keresnie a telefonján a szavakat.

Jobban szemügyre vette az ominózus húsdarabot. Az egyik vége be volt vágva. Ezt láthatta kacsintásnak a banya, aki szemlátomást rossz bőrben volt, piros foltok ütköztek ki az arcán, szája remegett, szemei kitágultak, mint egy farkast szimatoló lóé.

Tovább nem bámulhatta a nőt, mert a supervisor máris húzta tovább az iroda felé. – Could you come with me, please?

Gombos Zsombor ettől a szenvtelen hangtól ijedt meg igazán. Most ki fogják rúgni? Csak nem gondolják komolyan, hogy direkt rakta úgy a tányérra? Ne csinálják már!

Ötkor kel minden reggel, két átszállással jön London másik végéből, előkészül, megterít, kenyeret, vajat vág, meg az összes többi. A mosogatót is figyeli fél szemmel, amikor az angol porter túlságosan másnapos, hogy bejöjjön dolgozni. Előfordul.

Ma például a reggeli séf esett ki, tegnap Tottenham–Man City meccs volt (kár hogy náluk a szálláson nincs tévé, igaz olyan fáradt volt, hogy amúgy se nézte volna.)

Tehát ma reggel ők sütötték ki a bacont a sausage-ot, a hash brown-t, ők mérték ki és szolgálták fel. Alig áll a lábán, hagyják már békén! Alig múlt tizennyolc, és már úgy fáj a háta, mint egy rokkantnyugdíjasnak. Egész biztos, hogy nem így tette azt a két nyamvadt tojást meg a virslit a tányérra. Menet közben elcsúszhatott.

Sóhajtva kullogott a főnöke után, odakint úgy tűzött a nyári nap, mint az Alföldön. Ennyire még sose vágyott a szabadba.

Az iroda akkora volt, mint egy nagyobb gardróbszekrény. A supervisor egy sámlira mutatott, ő maga pedig a komputer asztalka mellé ült és előbb a telefonján majd a számítógépén babrált.

A képernyőn nemsokára teljes pompájában megjelent Gombos Zsombor (8.z) műve.

– Where are you from Zombor?– kérdezte a supervisor váratlanul.

– From Hángöri.

– Ah, Orban! – mosolygott a lengyel fölényesen.

Gombos Zsombor (8.z) nem tudta eldönteni, vajon gúny vagy szimpátia lappang a kiejtett szó mögött. Nem politizált, és nem is tartotta túl komoly dolognak azt, amiről az egyik ezt mond, a másik meg homlokegyenest az ellenkezőjét. Fáradt ő az ilyesmihez.

Elvörösödve bámulta a monitort, mintha csak a saját meztelen képe lett volna rajta. A virsli önálló életre kelt, kilépett a világba, többé már nem az ő teremtménye volt, ő maga viszont nagyon is függött tőle.

– I had to send it to the managment. – mondta unottan a supervisor, aztán komótosan felállt.

– Wait here please! – Megvárta, hogy célba ér-e a mondat, aztán kiment.

Gombos Zsombor (8.z) főtt, mint a rák. Lecsukni azért tán mégse fogják! Eszébe jutott, mit mondott neki a Laci valamelyik este a szobában. „Merevek, kicsit bizalmatlanok néha, de, csak mert külföldi vagy nem utálnak jobban. Már amíg nem csinálsz valami hülyeséget.”

Mikes Laci (ELTE diploma, magyar-filozófia szak) volt a legidősebb a szoba hat lakója közül a maga harminchárom évével. Bölcsességét nem kérdőjelezte meg senki, és csak egész ritkán figurázták ki a háta mögött.

Az alagsornak is ő adott nevet, ami a többieknek roppantul tetszett – fennhangon üdvözölték a munkából megtérőket a „legvidámabb barakkban”, miközben Laci titokzatosan mosolygott a cigifüst mögött.

Gombos Zsombor (8.z) nagyon is helyénvalónak találta az elnevezést. Hallott ő olyan magyarokról is, akiket bezárva tartanak, és csak dolgozni járhatnak ki. Ehhez képest ők szabadok, a kocsma csak tíz percre van, és a szoba létszáma is kizárólag akkor növekszik, amikor héba-hóba beugrik egy patkány látogatóba. Dolcse vita.

Most meg ez. Biztos volt benne, hogy elküldik. Egy ilyen hülyeség miatt. Angolok. „Jó dolgukban már nem tudják, mit csináljanak!” – hallotta a nagyanyja hangját.

„Az étel arra való, hogy megegyék és nem arra, hogy játsszanak vele.” Arra meg végképp nem, hogy mindenféle baromságokat belelássanak – tette hozzá gondolatban. A foga között sziszegte:

– Perverz vén…

Ekkor kinyílt az ajtó és a supervisor lépett be rajta az étterem managerrel. Utóbbi leült az asztalkához, míg előbbi karba font kézzel állva maradt. Egy darabig csend volt, aztán a manager azt kérdezte.

– Do you think it’s funny? – Tekintete szigorú volt, de hangjában nem volt düh sem felháborodás. Keményen, céltudatosan pattogtak a szavai, mint egy jegyzőkönyv írógépe. –Why did you do it?

– Áj dont…didünt vant…

– Do you know what you did? – nyomta meg a hangját a manager.

– Náo áj nó.

– Yes, but you should have known from the beginning! Are you stupid? – Már szinte kiabált, majd, mivel nem kapott választ, halkabban folytatta.

– I don’t know about foreign standards, but in the UK this has very serious consequences. Do you understand?

Gombos Zsombor legalább három ismeretlen szót hallott, de azért fülig vörösödve bólintott. Érezte, hogy nem csak neki, hanem a szülőhazájának is szól megrovás, bár abban nem volt biztos, hogy a manager tudja, hogy honnan való.

A „stupid” különösen bántotta, azt hitte, Pat kedveli valamennyire. Ha néha betévedt a konyhába, mindig megkérdezte tőle, hogy van, olykor elismerően bólintott a rend és tisztaság láttán, ami nagyrészt Gombos Zsombor (8.z) érdeme volt.

És ő is kedvelte Patet hiányos fogsora és az ököl-tetoválása ellenére is (vajon minek a rövidítése az EWMN?) Azt is tudta róla, hogy az előző munkahelyéről, egy dél-angliai vidámpark hoteljéből sikkasztás miatt rúgták ki. Vele rendes volt, nem pattogott túl sokat, a többi nem számított.

Patrick O’Brien (6.a) most hosszan figyelte a fiút, és mintha hezitált volna.

– Look… I have to send you away. You did good job, but we can’t tolerate this. – mindketten sóhajtottak.

Gombos Zsombor lehajtott fejjel várta, hogy a manager befejezze a mondandóját. Mivel az erős kelet-londoni akcentus tovább nehezítette a megértést, ezért a javát elengedte a füle mellett.

Néhány szót tudott csak kihámozni: „UK, respect women, not ok, zero tolerance, twenty-first century.” Jól van akkor, dugják az egész huszonegyedik századot oda, ahová nem süt be a nap. A virslijükkel együtt. Amúgy se maradna itt egy percig sem tovább.

Egy mukkanás nélkül várta ki a papírmunka végét (az eheti fizetését és a ki nem vett holiday-ét természetesen utalják.) A supervisor időközben kimehetett, észre sem vette. A manager, fel se pillantva a papírból megkérdezte:

– Where are you from? – A válasz alig volt hallható. – Oh, Hungary? Puskas!

Gombos Zsombor (8.z) kényszeredetten elmosolyodott. Lám, az ő felsülése sem kezdte ki Öcsi legendáját. Hazafelé menet felhívta az ügynökséget, akik egyből ajánlottak új munkát. Ő azonban visszautasította. Ez esetben két napon belül ki kell költöznie – közölte egy ideges női hang. Neki azonban egy is elég volt. A repülőutat végigaludta.

Az első pár nap otthon jó volt, a szülei nem kérdeztek sokat, örültek neki. Élvezte a friss levegőt, sokat sétált a faluszélen. Azelőtt csak pecázni járt arra. Egyedül lenni is jó volt, de péntek estére azért összehívta a csapatot. Miután elmesélte a vele történteket, egy srác, akit csak látásból ismert és az asztalukhoz csapódott a hátára csapott.

– Remélem innentől kezdve tudod, hol vagy otthon – azzal kezébe nyomott egy rosszul fénymásolt szórólapot és rákacsintott. – Gondolom, nem akarod, hogy még egyszer így megszívassanak a bulák.

A lapon egy egyenruhás férfi volt látható, mellette pedig csupán egy cím állt. Gombos Zsombor (8.z) úgy gondolta, túl sokat nem veszít, ha megnézi, miről van szó, ráadásul négy utcával csak arrébb.

Ismerős volt a hely, valamikor edzőterem volt. A folyosón megállt, hogy megnézze a képeket. Bent a teremben valakik egyszerre léptek. Az ajtóból egy izmos kopasz ember figyelte gyanakodva.

– Hello, kit keresel? – szólt ki Szilágyi Árpád (4.z) majd a felmutatott szórólap láttán megenyhülve folytatta. – Gyere be nyugodtan, nem harapunk – kacsintott rá, majd visszament a terembe.

Gombos Zsombor imbolygó léptekkel elindult, ám az ajtóban megcsapta az orrát az állott verejték szaga. Odabent merev vigyázzban, fekete zubbonyban körülbelül negyven férfi állt, mindnek fénylett az arca az izzadtságtól a hőségben.

Gombos Zsombor (8.z, de jövőre akkor is 4.b) szinte automatikusan nyúlt volna a légfrissítőhöz, amivel  az étteremben a mosdatlanabb vendégek után permeteztek. Zavartan visszafordult az ajtóból.

– Tudod, kinek kacsintgassál – morogta.

Úgy döntött, elmegy a munkaügyre segélyért, a maradék júliust végig horgássza, aztán megérdeklődi, hogyan folytathatja a sulit. Mélyen beszívta a fák illatát. Talán megismerkedik jobban ezzel a szép országgal.

A tervekből csupán két hamisíthatatlan nyáréji pecázásra és egy istenes berúgásra futotta, mert augusztus nyolcadikán reggel már Manchesterben szedte az asztalt.”

Ha érdekelnek Gergely írásai, látogass el a blogjára!

Cigiszünet

Share.

About Author

Leave A Reply