Jön az óraátállítás!

0

Az óraátállítás egyike azoknak a témáknak, melyek alaposan megosztják a közvéleményt, és amiről mindenkinek van véleménye. (Mi a magunk részéről utáljuk.) Szóval vasárnap hajnalban óraátállítás, már ahol persze, mert például az Egyesült Államokban csak később váltanak. Nézzük, mi a helyzet Törökországban (annyit elárulunk, hogy kissé kaotikus), az Isztanbul infó blog bejegyzése alapján.

Az első óraátállást az I. világháborúban tették meg, mivel a németek oldalán álltak. Bár kétséges, hogy ez mit is jelent pontosan, hiszen Atatürk előtt eléggé lazán vették az időmérést. Hozzájuk hasonlóan Magyarország is 1946-ban kezdte meg az óra birizgálását.

Az első fellendülés után 1970-ig nem volt konkrét elképzelés, mi is legyen az óraátállással Törökországban. A politikai változások alapján néha odébb állították az órát, néha meg nem (néha meg talán el is lopták).

Aztán 1973 után rendeződni látszik a helyzet. Ekkor minden évben rendesen megtartották az óraátállást. Kétszer is évente. Majd jött 1983. Ekkor (egyelőre ismeretlen, milyen megfontolásból) mindjárt 2-vel is odébb rakták az órát. Mégpedig a nyár végén. De aztán október elején lealkudtak belőle 1 órát, és így már csak egy kevésbé furcsa 1 órás eltérés volt. Mindezt télen.

De mintha elfeledkeztek volna róla, mert egészen 1984 novemberéig folyamatosan 1 órával el volt tolódva az egész ország. Utána viszont korrigálták, és azóta is nagyjából követik az európai óraátállást. Kétszer volt csak kisebb korrekció. Mindkét esetben (2011 és 2014) a vizsgaidőszak miatt tolták odébb az átállást 1-1 nappal.

Érdekesség viszont, hogy 2008-ban egy olyan ötlet merült fel, hogy Törökország ne a +2-es időzónában legyen, hanem inkább egy külön +2,5-ben. A bevezetését 2009-re tervezték. De valahol ez elmaradt…”

A teljes posztot itt olvashatjátok el.

Share.

About Author

Leave A Reply