„Jobb itthon, csak sokkal, de sokkal nehezebb”

0

Nemrégiben mutatták be a Menjek/Maradjak csapatának legfrissebb dokumentumsorozatát, melyben hazatérők történeteit mesélik el. Például Jociét és Reniét, akik Londonból költöztek vissza Magyarországra

„Nekem ez mindig átmeneti állapotnak tűnt. Az volt mindig bennem, hogy nem szeretném, hogy itt nőjön fel a gyerekem, meg hogy itt éljem le az életem és itt öregedjek meg” – mondta Joci.

„Az én környezetemben is van egy csomó fiatal, aki elment külföldre élni, de én soha nem vágytam erre” – ez a meglepő mondat az első, ami a filmben Londonban elhangzik Renitől.

KÜLFÖLDI MUNKÁK SZÁZAI EGY HELYEN

„Mindenki azt mondta, hogy soha nem fogunk visszamenni, biztosan itt maradunk, és hogy csak mondjuk, hogy visszamegyünk – de teljesen nyilvánvaló volt, hogy vissza fogunk költözni” – ezt már ismét Joci mondta még a brit fővárosban.

Reni és családja végül azért költözött haza, mert (és ez tulajdonképpen a három történetben immár a harmadik forgatókönyv), ha már „mindenki elmegy, mi legyünk azok, akik hazamegyünk. Tegyük a dolgunkat, hátha sikerül hozzájárulni ahhoz, hogy Magyarország egy olyan ország legyen, ahol szeretünk élni”.

Reni az Indexnek úgy fogalmazott, úgy érezte, Magyarországon nagyobb szükség van a munkájára, mint külföldön, ráadásul Londonban tehetetlennek érezte magát: „Most legalább úgy tudok lefeküdni mindennap, hogy oké, rajtam nem múlik, hogy jobb legyen ez az ország. Jobb itthon, csak sokkal, de sokkal nehezebb”.

Share.

About Author

Leave A Reply