Japán kétszer

0

Böhö egyszerre mutatja meg Japán színét és fonákját. Érdekes e két szempontot egyszerre látni. Íme!

Japán a színéről

Japán egy csodálatos ország. Annyira más a kultúra, a szokások, ételek és az emberek maguk is, hogy minden ott töltött nap tartogat újdonságot és érdekességet. Az emberek érdeklődnek a külföldiek iránt, és amennyire angoltudásuk engedi, igyekeznek megismerni őket – a rizst áruló boltos nénitől kezdve a szégyenlős általános iskolás kisgyerekig, aki csak annyit tud mondani még, hogy „how are you”, de azt nagy elánnal.

Az emberek egyébként nagyon adnak magukra, szinte egyáltalán nem látni elhízott vagy igénytelen japánokat; különösen a nők figyelnek nagyon oda a tökéletes szőrtelenítésre, sminkre, frizurára. Turisztikailag is remek hely Japán, mert akárhova megy az ember, mindig talál shinto és buddhista szentélyeket és templomokat, zöldellő hegyoldalakat, illetve pezsgő nagyvárosokat is, minden divat-, elektronika- és anime-őrültet kielégítő bevásárlónegyedekkel.

A japánok nagyon szorgalmasak és szabálytisztelőek, az iskolában és munkahelyen egyaránt. A közbiztonság a legjobb a világon, ezért külföldiként sem kell félni, legfeljebb attól, hogy ellopják a biciklidet, mert nagyon sokan járnak kétkerekűvel, tanúbizonyságot téve a takarékos és környezettudatos életmódról.

Ami a japán-magyar kapcsolathoz fűződő élményeket illeti, azt kell mondjam, nagyon pozitívak voltak. A legtöbben pontosan tudták hol van Magyarország, és sokan érdeklődtek is iránta. Az egyetemen, ahova jártam, volt karácsonykor egy négy napos magyar tanfolyam, alap nyelvtannal, párbeszédekkel és kultúraismertetéssel.

Meglepődtem, mennyien eljöttek, mert ugyan ők nem ünneplik hivatalosan a karácsonyt (sima munkanap volt) mégis sok fiatal a párjával vagy barátaival bulizik. Megismerkedtem egy olyan lánnyal is, aki nem tudott szinte semmit Magyarországról, de miután meséltem neki és megnéztünk egy magyar filmet japán felirattal, úgy megtetszett neki, hogy következő nyáron már Budapest szépségeit mutogathattam neki.

Japán a fonákjáról

fonák.jpg

Japán egy borzalmas hely. Ha nem beszéled a nyelvet, akkor semmire sem mész, mert a legtöbben nagyon keveset beszélnek angolul, és azt a keveset is érthetetlenül erős akcentussal. Öt percig vagy számukra érdekes mint külföldi, akin lehet angolt gyakorolni, mert a végén úgyis te leszel a „kívülálló”, ők pedig megmaradnak a kialakult japán komfortzónájukban.

Ráadásul azért is el fognak ítélni, mert nem vagy vasággyal 40 kiló és babapopsi simaságú mindenhol. A japán nők az arcukon levő kis pihéket is borotválják, és tapasztalataim szerint akár 1 órát is töltenek reggelente a készülődéssel, mert be kell sütni a frizurát, ki kell sminkelni magukat, és a fehérítő krémről se feledkezzünk meg; napra menni aztán meg szigorúan tilos, ha meg akarnak felelni a szépségideálnak.

A férfiak sem sokkal különbek, nagyjából a fele nagyon nőies, „növényevő típus” ahogyan arrafelé mondják. Egy magánjellegű példa: egyetlenegyszer randiztam japán férfival, aki nálam legalább 20 kilóval kevesebbet nyomott; miután jól bevacsoráztunk, elkezdett sopánkodni, hogy azt hiszi, diétáznia kéne, felszedett mostanában pár kilót…

Arról is ejtsünk szót, hogy a mérhetetlen anyagiasság nagyon is jellemző a japán társadalomra, sok szól a küllemről és arról, mi az új divat, mit lehet megvenni, hogy „trendi” legyél. Az újabb és újabb kütyük, ruhák, gondoljunk bele milyen pazarlást hoznak magukkal.

Rendes szigetelés sincs a házakban, meg fűtés sem, ezért télen nyomják max hőfokon a légkondit, nyáron meg persze a jéghideget. Hosszú távon ez is rendkívül pazarló életmód.

A közbiztonság a nagy számok alapján hiába remek, amikor olyan híreket hallani, hogy egy fiatal, csinos angoltanárnőt megfojtott és egy kád homokba temetett egy eszement gyilkos, vagy hogy „enyhébb” példát mondjak, talán rájöttök, miért találták ki nagyvárosokban a reggeli és esti csúcsforgalom idejére a külön „ladies only” metró- és vonatkocsikat…

Japán egyébként is nagyon drága, a közlekedés és az ingatlanárak is az egekben vannak, az emberek meg gyakran napi 16-18 órát is dolgoznak, mert különben lustának titulálják őket a munkahelyen. Japán a világ élvonalába tartozik az öngyilkosságok számát tekintve.

Szerintetek melyik igaz a fentiek közül? Hát mindkettő, vagy egyik sem, ahogy tetszik. Mert mindent lehet pozitívan és negatívan is lefesteni, és sajnos úgy veszem észre, hogy sokszor inkább a negatív felé billen a mérleg, akár írásban akár szövegértésben.

Pedig minden helynek van jó és rossz oldala, és mindenki csak maga tudja eldönteni, hogy neki épp melyik van túlsúlyban. Úgy érzem, ebben a blogban az a leghasznosabb, hogy megosztjuk azt, személy szerint mit éltünk meg, mit tapasztaltunk. Aki mást tapasztal annak ugyanúgy igaza van, mert neki az a valósága, másnak meg más.

Ezt a posztot azért írtam meg így, mert egyfelől gondoltam amolyan gyorstalpaló lehet, egy kis betekintés a japán életbe és az én észrevételeimbe azoknak, akiket érdekel ez az ország; másrészt pedig mert így mindenki maga döntheti el, hogy neki mi tetszik és mi nem – szándékosan nem írtam le, hogy az én mérlegem nyelve melyik Japán felé billen.”

(Ez egy archív poszt, melynek eredetije itt jelent meg.)

Share.

About Author

Comments are closed.