Japán, ahol borzasztóan kell tudni alkalmazkodni

0

Japán felé vesszük az irányt, mégpedig Mikolt segítségével, aki finoman szólva is tapasztalatból beszél, hiszen lassan 20 éve él a távol-keleti országban. Meglátásai nemcsak a japán körülmények iránt érdeklődőknek lehetnek érdekesek, ezt merem állítani!

„Van egy ország valahol nagyon messze, még az Óperencián is túl….Úgy hívják, hogy Japán. A határvonala maga a tenger és az óceán. Az ott élő emberek pedig! Mások, eltérőek, különösek és különcek, de ők is ugyanolyan emberek, mint mi, magyarok vagy a sok más nép a Földön! Eddig a bevezető, viszont ebből első látásra túl sokat nem biztos, hogy kicsipeget a Japán iránt érdeklődő olvasó. Ugyanakkor nagyon fontos gondolatot rejt magában – legalábbis azt hiszem, még ha hasonló megfogalmazásban már ezerszer is olvashattuk mindenfelé.

Képzeljünk el egy országot, ami egy sziget. Most nem Nagy-Britanniáról van szó, ami alig egy köpésre van Európától, hanem egy olyan szigetcsoportról, ami ha nem is fényévekre van a szárazföldtől, de mégis messze van mindentől…

Egyszóval sohasem szabad elfelejteni a földrajzi adottságokat. (lásd pl. Jared Diamond: Járványok, háborúk, technikák) Mindezt azért írom le, hogy az olvasó ne csak egy szűk látószögben és a jelenségekben gondolkodjon, hanem próbáljon valóban MEGÉRTENI dolgokat.

Miért nem működik Magyarországon az, ami működik pl. Svédországban (holott még kisebb népességű az az ország!), vagy miért rasszisták a franciák bizonyos helyzetekben, miért alakult ki a japánokról a “szemüvegben, fényképezővel a nyakukban végigrohanják 2 nap alatt Európát” sztereotípia és még sorolhatnám.

Ahogy azt mindannyian tudjuk, mindennek megvan az OKA.

Ha egyszer rájönnénk

Bevallom annyi minden kavarog most a fejemben, hogy mit is írhatnék spot jelleggel erről a borzasztó ambivalens országról? Most mégis csak két dolgot szeretnék kiemelni….Más írásokból már lehetett tájékozódni így vagy úgy a hétköznapokról, a jelenségekről, talán egy picit a szemléletről is. Most konkrét példák helyett (majd írok azt is, mert van bőven!!!!) inkább a szemléletről írnék.

Biza jómagam már lassan 2 évtizede (!!) lesz, hogy itt élek huzamosan. És megkérdem, bár tudom, hogy felesleges, hogy tudja az olvasó, miért is olyan nehéz itt élni??? Azért, mert ha egyszer rájövünk arra és tudatosul bennünk, hogy kis hazánk mennyire ideális, csodaszép földrajzi környezetben fekszik a földrengés-tájfun (hurrikán és tornádó, ami mondjuk Amerikában van) és monszunesőktől és még mit tudom én mitől mentes Kárpát-medencében, akkor az szerintem sohasem akarja majd elhagyni!

Rá kellene már végre jönni, hogy milyen adottságaink is vannak! Ivóvíz folyik a csapból, (nem kell venni vagy tisztítani a vizet az iváshoz), mezőgazdaságilag megvan minden feltétel (de ezt ki is kell használni) arra, hogy teljesen önellátó legyen az ország! Most pedig egy nagyon elcsépelt dolgot fogok mondani: összetartás kellene és végre ráeszmélni az adottságokra és ezt még egyszer összetartással megspékelni!!

Összetartás és versenyszellem

Szóval mi az a két dolog, amiről most írni szeretnék? Az egyik az összetartás, a csoportszellem – itt talán mindennek ez az alapja. És valóban ez rögtön szembe is tűnik az első pillanattól kezdve. Aki ezt, és az ebből fakadó mindennemű következményt és jelenséget nem viseli el, vagy nem tudja (mert ilyen is van!) elviselni, az hosszútávon sajnos nem bírja itt ki.

A másik dolog pedig a versenyszellem és az ebből (is) indukált alázat. Minden pozitívum és minden negatívum nagyrészt (és ez nem kinyilatkoztatás jellegű, tehát helyt kell hagynom a vitaindítás lehetőségére) ezzel magyarázható.

1_17.jpg

Itt borzasztóan kell tudni alkalmazkodni:

a/ kevés a hely, a népsűrűség világelső, nincs arra mód, hogy mindenki azt csinálja amit akar. Tehát meg KELL szervezni, pontról pontra leírni a dolgokat. Amit be is kell tartani. (Jó ennek is van hátulütője, hiszen a japánok többsége ezért nem tudja kezelni a kivételeket). De akkor is kiindulásként ezt miért nem lehet például Magyarországon?

b/ Szembe kell nézni az állandó természeti katasztrófákkal, hogy nem lehet tudni, vajon nem épp a mai nap lesz-e az utolsó. MINDEN NAP erre a tudatra KELL ébredni, mert itt százszor, ha nem ezerszer nagyobb az esélye annak, hogy valami általunk nem várt esemény történik. (Jó, most már máshol is vannak terrortámadások, rossz közbiztonság, de azt az emberiség generálja.)

Ezért aztán a japánok valahogy másra helyezik az értékszemléletüket az anyagiakat másban, a mindennapi szükségletekben (ruházkodás, bulizás, éttermek, utazás – már amennyire az idejük engedi -, shoppingolás) élik ki. És persze az utóbbi időben itt is kibillent a mérleg az anyagiak javára, a fogyasztás a mozgatórugója az egész társadalomnak és persze a gazdaságnak.

De ez van valahol egész Ázsiában is és lenne Európában is meg Amerikában, hiszen akkor nem forogna a gazdaság kereke! Csak az a nem mindegy, hogy ezt milyen szemlélettel és hozzáállással teszik. A japánok nem akarnak gyorsan meggazdagodni, ők hosszú távú, elégedett vevőkör kiépítésére törekszenek.

Dolgozni kell

Itt is vannak persze kihágások, hiszen ők is emberek (lásd Olympos-botrány vagy a rengeteg sikkasztás). A versenyszellem elképesztő: a japán futárszolgálat felülmúlhatatlan, ha reggel vagy délelőtt valaki rendel a japán Amazon-oldalon egy könyvet, akkor az már aznap délután (!) a kezében van! A posta ötször kézbesít ki adott címre egy csomagot, ha esetleg nem lennének elsőre otthon és mondjuk nem telefonálna az ügyfél, hogy mikor szeretné legközelebbre a csomagját. Csak az ötödik sikertelen kézbesítés után kerül vissza a küldemény a feladóhoz. És mindez evidens!

Jó, persze most felhördülhet az olvasó, hogy de olyan drága! Tény, hogy az ország drága, de az életszínvonalhoz képest mindez egyáltalán nem az. Japánban a kiskeresetűek is meg tudnak élni, az árukínálati skála ugyanis olyan széles, mint amilyen hosszú az ország. Tehát nem London, ahol ha nincs meg az elegendő forrás, akkor bizony felkophat az ember álla.

Fontos, hogy azért mert olcsó, nem biztos, hogy rossz is, vagy használhatatlan. Tény, hogy a ruha egy szezonra fog csak szólni, de a kínai dömpingtermékek is minőségileg nagyon ellenőrzöttek, nem kerül be akármi az országba. És még sorolhatnék számtalan példát, ami itt létezik és működik.

Mindennek persze ára van!!! DOLGOZNI kell, ha kell látástól mikulásig! Tudom, máshol is kell dolgozni, nagyon sokat túlórázni! Igen sokan kritizálják a japán munkamorált és az ésszerűtlenséget (látszólag), hogy az időkihasználás itt nagyon rossz és csak akkor lehet hazamenni, ha a főnök is hazament. De ez (is) már átalakulófélben van, ahogy sok minden más.

Az ön- és a hivatástudat elegye

Sokan mondják, hogy a japánok mindent csak lemásolnak külföldről…..Lehet, sőt van benne igazság ez tény! De ez miért baj? Ha működik valami máshol (tehát úgymond más már volt kísérleti nyúl helyettünk), akkor azt miért ne lehetne átvenni? Ezt nem költői kérdésnek szánnám…

Egyébként a japánok semmit sem vesznek át egy az egyben. Amit átvesznek, azt nagyon jól “megrágják”, japánosítják, feldolgozzák és rengeteg esetben re-importálják az átvett országba. A kínaiak is ide járnak már rámen-t (hosszú tészta leves különböző ízekben) enni, mert más, mint az övék és sokkal finomabb….

2_10.jpg

A Nyugat lefitymálja a japán kreativitást és az erre való hajlamot….Akkor miért áll vezető helyen a világban pl. a divat terén is? Franciaországban “tombolnak” a fiatalok azokért a lolita ruhákért (a Napkirály korszakából való ruha- és frizuradivat és minden más utánzatok persze szoftabb 21. század kiadásban), amiket Japánból importálnak, holott az ő eredeti kultúrájuk!!!

A japán alázat, ugyanakkor a magasan fejlett ön-és hivatástudat elegye a gazdasági sikereknek. Hiszen száz százalékban ki KELL szolgálni a vendéget (vevőt) olyannyira, hogy olyan szolgáltatásban legyen része, ami tán még felül is múlja az eredeti kívánalmait. Márpedig ez a hivatástudat és persze a versenyszellem szülöttje. Mindez a feldolgozóiparra akár, vagy mint tudjuk a kiszolgálásra és minden másra is érvényes. A dolgozó tudja azt, és evidens is, hogy ha ő (hangsúlyozom) becsülettel és lelkiismeretesen végzi a munkáját, akkor majd ha ő megy be pl. egy üzletbe vásárolni, akkor ugyanazt fogja kapni, amit ő is ad(ott)…..

A rituálék nem hülyeségek

Nem tudom, hogy mennyire ismert ma Magyarországon: eddig igen, a japánok mentek (és még járnak most is lelkesen) külföldre a problémáikra választ keresni, de felfedezte már a Nyugat is a japán business bevált és működő, nyereségfokozó fogásait! Vagyis már a Nyugat jár ide tanulni! Hogy a reggeli rövid gyári felsorakozás, az előző napi eredmények és hibák összefoglalása, és egyéb rituálék nem is olyan nagy hülyeségek….A versenyszellem fenntartása, az összetartás, a “békés háború” vívása a rivális céggel és olykor önmagukkal is mennyire motiválttá teszi az embert.

3_11.jpg

Ha jól emlékszem tán Einstein mondta, hogy: ” A boldogság titka nem az, hogy azt tesszük, amit szeretünk, hanem az, hogy szeretjük, amit tennünk kell.” Ezt most olvasd el kedves olvasó még egyszer és ha kell, még egyszer!

Aki nem Japánban született, annak szerintem nagyon nehéz itt beilleszkedni és hosszútávon élni, mert tisztában van vele, hogy van MÁS is, lehet másképp is (függetlenül attól, hogy az működik-e vagy sem), de véleményem szerint, ha a fenti idézet mondanivalója esetleg egy kicsit is megragadja, akkor rájön arra, hogy egy sokkal kedvezőbb földrajzi adottságú helyen is megvalósítható mindaz, ami itt jó! Hiszen a japánok is emberek! Vigyázat persze, EGYEDÜL NEM MEGY! De sohasem késő – ezt is szokták mondani ugye?

Elnézést, ha sokáig fárasztottam volna az olvasó szemeket, már aki végigjutott mindezen hosszú gondolatfüzéren, de azt is hozzá szeretném rögtön tenni, hogy még így sem teljes!! A többit majd máskor… És még valami: nem kioktatásnak vagy ilyesfélének szántam ezt az írást, hanem a legjobb indulattal irt hozzászólásnak. Mert én így érzem és látom a dolgokat.”

(A poszt először a Határátkelő blogon jelent meg.)

Share.

About Author

Comments are closed.