Izland, ahol az egész ország egy nagy család

0

Izland egy egészen különleges hely, már csak méretei, és viszonylag kis lélekszáma miatt is. Itt töltött el fél évet Edina, és írta meg benyomásait, melyek közül talán a legérdekesebb, hogy mennyire közösségként működik az ország. Mindemellé fotókat is küldött, amiért külön köszönet.

„Kiskorom óta különös vonzalmat érzek Izland iránt. Sokszor lapozgattam otthon az atlaszt, és vágyódva ragadtam le az Izlandot ábrázoló oldalnál. Olyan távolinak, misztikusnak, izgalmasnak tűnt és minden vágyam az volt, hogy egyszer élőben is láthassam.

Egyetemi éveim alatt itthon végeztem több szervezetnél önkéntes munkát, ekkor hallottam először az EVS-ről (Európai Önkéntes Szolgálat). Aztán miután végeztem az egyetemen engem is utolért a mai fiatalok tipikus kérdése: Mihez kezdjek az életemmel? A hazai munkaerőpiac nem kínál túl sok perspektívát egy diplomás fiatal számára, aki tanulni szeretne, tapasztalatokat gyűjteni, megismerni a világot.

Ezért úgy döntöttem itt az idő, hogy kereket oldjak egy időre és nyakamba vegyem a világot. Az EVS kiváló lehetőség akkor, ha nincs arra pénzed, hogy csak úgy körbe utazd a világot és azt csinálj, amit csak szeretnél. Szóval azt már tudtam, hogy hova megyek: IZLAND, már csak egy szervezetet kellett találnom, akinél az önkéntes munkát végzem.

Mivel én geográfusként diplomáztam, olyan helyet kerestem, ahol valamilyen környezetvédelmi tevékenységet folytathatok. Így lettem a SEEDS Iceland-nél táborvezető.

A szervezet kéthetes táborokat szervez az ország egész területén felnőttek részére. Bár a munkák nem mindig kifejezetten környezetvédelmiek voltak, a lényeg, hogy a szabadban voltunk és a társadalom számára hasznos tevékenységet végeztünk.

Ami meg az országot illeti, olyan volt, vagy még jobb is, mint amilyennek képzeltem. Az ember egészen más szemmel látja ott a világot. Persze ehhez nyilván az is hozzájárult, hogy egy teljesen biztonságos közegben voltam sok velem hasonló korú fiatallal.

De nem csak erről volt szó. Izlandnak nagyon jellegzetes hangulata van. Ennek egyik oka, hogy ott nincsenek fák, illetve amik vannak azok is nagyon alacsonyak. (Kedvenc izlandi viccem: Mit kell csinálni, ha eltévedsz egy izlandi erdőben? Felállni. :)) Emiatt az égbolt szinte a talpadig ér, amitől kicsit olyan érzésed van, mintha eggyé olvadnál a körülötted lévő természettel.

Az emberek nem sietnek

A másik ok, hogy nincs tömeg. Nincs olyan, hogy nem férsz el az utcán, hogy úgy érzed, fojtogat a levegő. És az emberek nem sietnek soha sehova. Minden nyugodt és kiegyensúlyozott. De nem unalmas értelemben.

Az egész ország nagyon pezsgő. Ezer bár, mindenhol élő zene, tombol a kultúra, művészet, szinte minden fiatal tagja valamilyen együttesnek, vagy foglalkozik valamilyen művészeti ággal. Minden falunak megvannak a maga kis fesztiváljai, eseményei.

A természethez való hozzáállás is teljesen más. Ott nem kell órákat utazni ahhoz, hogy az ember természet közeli helyre menjen, ott mindig a természetben vagy. Minden utcasarkon, minden bokorban valami csodálatosan szépet találsz.

Amihez amúgy könnyen hozzá is szokik az ember. A 20. vízesés után, már meg se akartam nézni a 21.-et. Persze azért mégis megnéztem, és azon is elámultam ugyan úgy, mint az elsőn.

Fura érzés ez, egyszerre visszatér az emberbe hogy: „De hát ez természetes, hogy a környezetünk ennyire meseszép.” és a „Még soha életemben nem láttam ennyire csodálatosat.” Városban élve az ember könnyen megfeledkezik arról, hogy milyen is a Világ valójában.

Egy hangulatos főváros

Izlandon a főváros is különleges. Én az első egy hónapomat szinte végig Reykjavikban töltöttem. Az első megdöbbentő tény az volt, hogy Reykjavik főutcáján tényleg nem lehet úgy végigmenni, hogy ne találkozz ismerőssel.

Nálam ez már az első héten beigazolódott, mikor még csak kb. 10 embert ismertem, azokat, akikkel éppen akkor együtt laktam. Olyan az ország, mint egy nagy család. Annyian laknak a közel Magyarország méretű szigeten, mint Debrecen város lakossága.

Reykjavík egyáltalán nem olyan, mint egy tipikus európai főváros. Sokkal inkább, egy kis falu. Mégis van stílusa. Laza, izgalmas. Az egy külön program, hogy az ember csak úgy sétálgat vagy biciklizik a belvárosban.

Nincsenek nagy látványosságok, turista szemmel kicsit semmitmondónak mondanám, de nem is ez számít, hanem a hangulata. Beülni egy kedves kis helyre és meginni egy finom kávét, és csak nézni az öböl túloldalán a havas hegycsúcsokat, felbecsülhetetlen.

Izlandon tényleg a természet az Úr. És az ott élő emberek ezt tiszteletben is tartják. Tudják, hogy hiába terveznek bármit, egy hóvihar, egy vulkán kitörés bármikor keresztbe húzhatja a számításaikat.

Valószínűleg ezért olyan lazák az izlandiak. „Majd meglátjuk.” – mondják ők. És ezen abszolút nem aggódnak és kicsit sem csalódottak, ha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogyan eltervezték. Ők nagyon gyorsan tudnak alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez.

A másik a nap járása. Hihetetlen mennyire megváltoztatja az ember biológiáját. Bár én csak a le nem menő Nap jótékony hatását tapasztaltam meg, de már ez is bőven bizonyítja, hogy mennyire meghatározza az emberi szervezetet a körülöttünk lévő természet.

Bár ezt a bejegyzést eredetileg élménybeszámolónak szántam, rájöttem, hogy képtelenség ennyire összesűríteni fél év eseményeit. Azt hiszem, életem legmozgalmasabb 6 hónapját töltöttem a szigetországban.

Megismered magad

Huszonöt emberrel éltem együtt, hetente mentem új táborokba, ahova a világ minden részéről érkeztek emberek. Rengeteg beszélgetés, rengeteg utazás, rengeteg különböző szokás, emberi viselkedés.

És mindezekből a legtöbbet magáról tanulja az ember. Hogyan tudok helyzeteket kezelni, hogyan viszonyulok másokhoz, mi az, amitől boldog vagyok és mi az, amitől nem.

Sokszor érdemes új közegbe belekerülni, ahol senki nem tudja, honnan jössz, milyen a családod, milyen az életed, csak téged lát akkor és most. Ilyenkor lehetsz tényleg önmagad, hátrahagyva mindazt, amit hosszú évek során a körülötted élők kialakítottak rólad. És persze te magadról.

Üdítő, mikor megadatik a lehetőség, hogy olyan legyél, amilyen szeretnél lenni. Belőlem legalábbis ezt hozta ki. Persze nem lehet teljesen elszakadni a korábbi életünktől.

Mindenki hordoz sebeket, sérelmeket, rutinokat, rigolyákat, amelyek adott szituációkban felszínre bukkannak, de ha tudatosan próbáljuk megélni a velünk történteket, akkor ezekre rájövünk, és ez segít abban, hogy ne ismételjük tovább azokat a mintákat, amik eddigi életünk során belénk rögzültek. Hogy túllépjünk sérelmeinken és arra fókuszáljunk, ami örömet okoz számunkra.

Persze az eredeti kérdésemre nem kaptam egyértelmű választ. De talán nem is kell. Hogy ami azóta történt velem a véletlenek furcsa összjátéka, vagy annak jele, hogy tényleg sikerült visszatalálnom önmagamhoz, és elindulni egy olyan úton, ami az enyém, nem tudom.

Ami biztos, hogy Izland megtanított arra, hogy a változás szükségszerű és mindig valami jót hoz, még ha az elején nem is tűnik annak. És hogy soha nem szabad elfelejtenünk, hogy a Föld, amelyen élünk mennyire gyönyörű és ennek mi is részei vagyunk.

Egy ország, melynek lelke van

Izlandot nem egy hétvégére vagy egy hétre érdemes megnézni. Persze ennyi idő alatt is végig lehet szaladni a nevezetességeken, meg lehet csodálni a tengerpartokat, vízeséseket, jégmezőket, de ez csak a felszín.

Izlandnak lelke van. Talán azért érzem így, mert az egész ország olyan kicsi és kompakt. Egy zárt rendszer, olyan, mint az emberi test. Bizonyos részeit nehéz feltérképezni, mások meg nagyon kézzelfoghatóak, és így alkot tökéletes egészet. Minden olyan jól strukturált, logikus, élhető, szerethető. Mégsem elszállt.

Itt az emberek 50-100 évvel ezelőtt még földházakban laktak. Nem volt semmijük. Csak juhaik és végeláthatatlan láva- és mohamezőik. Pár zöldség megterem ugyan, azok is főleg üvegházakban.

És bár most Európa szinte legdrágább országa, amit egyre jobban elárasztanak a turisták, mégis megmaradt kicsinek. Nincsenek őrült költekezések, monstrum épületek, hatalmas környezetszennyezések.

A népesség itt kordában tartja magát, hiszen mindenki mindenkinek rokona valahol. Van önszabályzás. Nem tehetsz meg bármit, de nem is akarsz. Itt tényleg közösség van. Talán ez az, ami egyedülállóvá teszi ezt az országot. Amitől az ember, ha egyszer megismerte nem tudja többé kiverni a fejéből.”

Share.

About Author

Leave A Reply