Íme Amerika egykor legdrágább háza

0

Gazdát cserélt az extravagáns floridai villa, ám a kívánt 159 millió dollár helyett jóval kevesebbet, 42,5 milliót fizettek érte. A Playa Vista Isle, korábbi nevén a Le Palais Royal nevű kastély Floridában, a Hillsboro Beachen található.

A ház (amennyiben ez nem sértés rá nézve) az Atlanti-óceán partján áll, több mint 150 méteres partszakasszal rendelkezik a gazdagok kedvelt negyedében. A majdnem 2800 négyzetméteres villát a versailles-i kastélyról mintázták.

Először 2014-ben kínálták eladásra: 139 millió dollárt kértek érte, úgy, hogy még építés alatt állt. Később hozzáépítettek újabb részeket, ezzel az ára 159 millióra emelkedett. Végül néhány héttel ezelőtt nyílt aukción adták el: 11-en licitáltak érte, és 42,5 millióért vette meg Andrew Mack a Teavana nevű cég társalapítója.

Összesen 11 hálószoba és 22 fürdő található a villában. Mindenhonnan árad a luxus: a kapuk aranyozottak, a kertben pedig egy hatalmas szökőkút áll. A bejárati kapu 22 karátos arannyal van bevonva, mellette pedig egy hatalmas mozaik van a falon, amely a négy évszakot ábrázolja.

Az előtér tágas, onnan díszes lépcsősorok vezetnek fel az emeletre. Az arany itt is hangsúlyos, megjelenik a korlátokon és a lámpákon is, csak az itteni díszítés 2 millió dollárba került.

Az egész berendezés olyan, mintha valóban a Napkirály korába csöppenne az ember: elegáns fotelek a hosszú asztalok körül, a mennyezetről pedig hatalmas csillárok lógnak.

A nappaliban az óriási tévét egy még nagyobb akvárium veszi körül. Az ebédlőben az asztalnál akár 16-an is elférnek, és itt is érezni az óceán felől érkező levegőt. A konyhában hatalmas mahagóni bútor található, aranyszínű díszítéssel.

A ház teljes keleti szárnya egyetlen lakosztályként lett létrehozva. A vendégszobák a másik oldalon találhatók. A fürdőkben sem kell szorongani, és minden díszes márvánnyal van kirakva. Valamennyi fürdőben egy hatalmas jakuzzi található.

Saját 3D IMAX moziterem is van a luxusvillában, míg a borospincében háromezer palack fér el. A kertben golfpálya és óriási medence található, a garázsban pedig húsz járműnek van hely.

Nézz be Jennifer Lopez luxuslakásába!

(Fotó: Concierge Auctions)

Share.

About Author

Leave A Reply