Ilyen lesz az európai autózás jövője

0

Ha mindez megvalósul, akkor szinte megszűnhetnek a közlekedési dugók, sokkal kevesebb baleset lesz. Tisztára futurisztikus lesz az egész.

Az Európai Parlament ugyanis kedden 95 százalékos többséggel elfogadta az intelligens közlekedési rendszerekről szóló jelentést, amit ráadásul egy magyar képviselő, Ujhelyi István készített.

Már 2019-től minden új járműben kötelezően benne kell lennie azoknak az alapszolgáltatásoknak, amelyek – az egymással kommunikáló gépjárművek és közlekedési eszközök révén – megkönnyítik, biztonságosabbá és fenntarthatóvá teszik a közlekedést.

Külföldre költöznél, de nincs munkád? Válogass a Határátkelőn!

Évente 30 millió gépjármű összekapcsolhatóságáról van szó, ha életbe lépnek az elképzelések, akkor jelentős mértékben csökkenhetnek a közúti balesetek, az intelligens rendszerekkel ugyanis szinte teljesen kiküszöbölhetők lesznek az emberi hibák. Márpedig évente 26 ezren veszítik életüket Európa útjain.

„A stratégia végrehajtásával jelentősen csökkenthetők a közlekedési dugók, a környezetterhelés és eggyel közelebb kerülünk a teljesen önvezető közlekedés ma még futurisztikus valóságához” – mondta Ujhelyi István.

Más kérdés, hogy nagyon komoly különbségek vannak azért Európában, hiszen míg Németországban hamarosan már tesztelik az egymással kommunikáló autók és más kapcsolódó közlekedési eszközök működését, addig Közép-Kelet-Európa egyes régióiban nem, hogy intelligens autó, de aszfaltozott út sincsen.

Rémes dolgok Írországban

Share.

About Author

Leave A Reply