Ilyen lesz az angliai magyarok élete

0

Az Egyesült Királyság 2019 márciusában várható uniós távozásával jönnek majd változások is a kint élő magyarok életében. A békés elválásról szóló 15 oldalas megállapodás érdekes részleteket rejt.

Kezdjük az elején! A dokumentum olyan elemeket tartalmaz, amelyben az Egyesült Királyság vállalja, hogy Nagy-Britannia az ott élő több mint 3 millió uniós polgár jogai sértetlenek maradnak, illetve, hogy azok, akik már ott élnek, speciális státuszt kapnak.

Felszólító leveled érkezett?

Elsőre mellékesnek tűnik, de az is fontos, hogy a szigetországban élő uniós polgárokat a Brexit után is az uniós szabályokból eredő jogok illetik meg, ami nem csak a britekkel megegyező juttatásokat jelent, de azt is, hogy jogviták esetén az Európai Bíróság esetei lesznek az irányadók.

A luxemburgi testület esetében pedig nem csak azt érdemes tudni, hogy az egész EU-ra érvényesek az ítéletei, de azt is, hogy kötelező érvényűek, és fellebbezni sem lehet ellenük más fórumon.

Mutass be a Brexitnek! Válogass angliai álláslehetőségek közül!

Az Európai Bírósághoz várhatóan nyolc évig lehet még fordulni vitás kérdésekben – Michel Barnier uniós főtárgyaló szerint azért, mert ennyi idő elég lehet egy szabályrendszer kialakításához –, emellett a britek felállítanak egy független testületet is, amely a szigetországban élő uniós polgárok érdekvédelmét látja majd el. (Az EU-ban élő britek esetében ezt a szerepet az Európai Bizottság tölti majd be.) –  írta a hvg.hu.

A népszavazás után érkezettekre is vonatkoznak a játékszabályok

Azok, akik a kilépés tényleges dátuma előtt érkeznek, tehát 2019. március 29. előtt, azokra ugyanúgy vonatkoznak az uniós polgárokat megillető uniós jogok, így szabadon vállalhatnak munkát, telepedhetnek le, és tb-befizetőként részesülhetnek a britekkel megegyező szociális juttatásokból, valamint egyetemi tanulmányaikat is megkezdhetik. Az előbbiek feltételei a Brexit után sem változnak az esetükben.

Mi a helyzet az orvosokkal?

Ha valaki a kilépés dátuma előtt érkezett, képzettségét automatikusan elismeri Nagy-Britannia, ez az uniós jog része. Ez a jogosultságuk a Brexit után sem szűnik meg, ahogy azok is automatikusan megkapják, akiknek a kilépés időpontjakor erre vonatkozó kérelmük van a hatóság előtt.

Nem jár jogvesztéssel, ha el kell utazni a szigetországból

A kilépés előtt megszerzett, a letelepedéshez, munkavállaláshoz fűződő jogok tovább élnek. A távollét azonban nem lehet hosszabb, mint öt év.

Családi pótlék a Brexit után

A szociális jogok már most is járnak a Nagy-Britanniában élő EU-polgárok számára, nincs másképp a gyermekek esetében sem. A szülők így abban az esetben is jogosultak lesznek a családi pótlékra, ha gyermekük a kilépés után jön a világra, és akkor is, ha nem él a támogatott szülővel Nagy-Britanniában, hanem Magyarországon lakik az édesanyjával. Lehetőség van a családegyesítésre is, mivel azt nem korlátozza a megállapodás.

Két év átmenet

A kétéves átmenetet a brit kormány kérte, mert ők is belátták, hogy minimum ennyi idő szükséges ahhoz, hogy egy átfogó kereskedelmi egyezményt dolgozzanak ki. Ezidőben a szigetország köteles lesz majd betartani az összes uniós jogszabályt beleértve azokat is, amelyeket a tagországok a kilépés után fogadnak el.

A Brexit utáni továbbtanulás kérdései

A kilépés után Nagy Britannia dönthet majd arról, milyen feltételekkel teszi lehetővé az uniós állampolgárok áramlását. A kétéves periódusban érvényes jogokról – a mostani megállapodás szerint – 2018-ban döntenek majd.

Magyar termék, maradhat?

A kereskedelemmel kapcsolatos feltételeket még nem tisztázták, viszont azok a termékek, amelyek már helyet kaptak a boltokban szintén az uniós jog alá esnek, így egyelőre szabadon lehet őket forgalmazni Nagy-Britanniában.

Vízummal vagy anélkül?

A megállapodás nem tér ki arra, hogy mi várható a kilépés és a kétéves időszak után, de nem valószínű, hogy vízumra lesz szükség. Nagy-Britannia eddig sem volt része a schengeni övezetnek, így a határellenőrzés nem lesz újdonság.

A brit belügyminisztérium augusztusi javaslata szerint egyébként a munkavállalási céllal a szigetországba érkezőknek sem tennék szükségessé a vízum kiváltását. Egyedül regisztrációt várnának el.

2021 után is lehet majd munkát vállalni?

Erre még nincs konkrétum. De elképzelhető egyfajta kvótarendszer, amelyet ágazatonként határoznak majd meg. A nemzeti diszkrimináció jelen állás szerint nem opció, hiszen abba az EU aligha fog belemenni.

Közel 1000 külföldi állásajánlat vár a Határátkelőn egyetlen kattintásra

(Fotó: Romsics Balázs)

Share.

About Author

Leave A Reply