Ilyen is van: holland nyár

0

Ha nyár, kellemes meleg, akkor aligha Hollandia jut elsőre az ember eszébe (bár kérdés, kinek mi a kellemes, ugye). Pedig ez elég komoly tévedés, mert ugyan az ország időjárása meglehetősen változatos, azért nem kell feladnunk a fürdőzést sem – derült ki a Hollandokk írásából.

„Nem egyformán jut mindenkinek a jóból. Simán lehet, hogy miközben Frízlandon kabát felhúzásán gondolkodunk, vagy Hágában átkozzuk a fejünket letépő szelet, addig Brabantban kicsinál minket a hőség.

A vízzel bőségesen rendelkező Hollandiában a vízhiány sem olyan gyakori, 2018 augusztusában mégis korlátozni kellett a mezőgazdasági vízfelhasználást és az alacsony vízállás miatt sok helyen a hajóforgalmat is. 2019-ben az első kisebb korlátozásra már áprilisban sor került.

HATÁRÁTKELŐ. YOUTUBE. KATT.

Az időszaki vízkorlátozások ellenére azért tudjuk, hogy Hollandiában mindenhol víz található: azaz az ország 41 543 km2 összterületéből 7 650 négyzetkilométeren.

És ha már ilyen meleg van és mindenhol víz, akkor kézenfekvő, hogy úsznánk egy jót, hogy felfrissüljünk! Persze nem mindenhol lehet úszni, de szerencsére nem kell sokat keresgélnünk, hogy megtudjuk, hol szabad.

Ha az uszodákat részesítjük előnyben, szintén könnyű dolgunk van, kizárólag a bőség zavarával kell megküzdenünk: a waar gaan we zwemmen oldalon jelenleg 600 uszoda közül választhatunk. Az uszodákon kívül a csúszdás, gyerekbarát és szubtrópusi medencés helyekről külön információt kapunk.

És persze ott az Északi-tenger! Zeelandtól Noord-Hollandon keresztül egészen a Fríz-szigetekig remek helyek várnak ránk.

Az átlagosan 18 fokos vízhőmérséklet senkit se tántorítson el, hiszen úszásra, szörfözésre vagy akár kiteozásra tökéletesen alkalmas.”

A teljes posztot itt találjátok.

Miként változott meg Hollandia?

Share.

About Author

Leave A Reply