Ilyen egy trópusi karácsony

0

A mai poszt még mindig a karácsonyt járja körül, miután tegnap Svédországban jártunk, ma teljesen másik irányba indulunk el: a cél Szingapúr, és így értelemszerűen egy nyári karácsony. A szerző Zebralány, aki szerencsére képeket is küldött (amiért ezúton is köszönet).

„Már nem emlékszem az első külföldi karácsonyomra, csak azt tudom, hogy 18 évesen volt… Fiatal voltam, naiv, önállóságra vágytam és ennek része volt az is, hogy nem a családdal karácsonyozok. Így utólag már nem rémlik belőle semmi, valószínűleg nem okozott maradandó traumát.

Viszont az első nyári karácsonyomat sosem fogom elfelejteni! Előtte pár héttel költöztem Johannesburgba és nem volt se elég szabadságom, se elég pénzem, hogy hazautazzak.

Jól megfér a karácsonyfa és pálmafa egymás mellett

Jól megfér a karácsonyfa és pálmafa egymás mellett

Kisherceg is Mikulásnak öltözött

Kisherceg is Mikulásnak öltözött

Mivel sokan voltunk újak az irodában hasonló cipőben, így kitaláltuk, hogy megtartjuk életünk első medencepartiját. Ott ugye olyankor nyár közepe van, túl meleg volt nem éreztem a karácsonyi hangulatot, még fám sem volt.

Szerencsére a finn kolléga egy előre feldíszített műfenyővel érkezett (meg persze vodkával) így meglett az ünnepi hangulat. Aznap estére persze lehűlt az idő kicsit (mármint kb. 20 fokra) és annyira nem esett jól a fürdés, de ha egyszer az volt betervezve… Maradjunk annyiban, hogy kellett a belső fűtés is.

Swarovski karácsonyfa kívülről és belülről (turistáknak ingyenesen be lehet menni, helyieknek fizetős)

Azóta volt már sok meleg és sok fehér (vagy legalábbis hideg) karácsonyom, de idén ismét úgy alakult, hogy rövidnadrágban készülődök. Szingapúr (éppen hogy) az egyenlítőtől északra van, tehát a papíron itt is télen van a karácsony, csak itt télen is 30 fok körül van a hőmérséklet. (Ma 33 volt.)

Ugyan a buddhizmus a fő vallás, de kiválóan megfér a többi is egymás mellett. A karácsonyra nagyon készülnek, bár az igaz, hogy a többi ünnepre is. Deepawalit már láttam, az főleg az indiai negyedre koncentrálódott, de állítólag a kínai újév mindent visz, az a leglátványosabb ünnep.

A biztonsági őrök bódéját is feldíszítették hungarocelhóval és műtéglával

A biztonsági őrök bódéját is feldíszítették hungarocelhóval és műtéglával

„Téli” utcakép

„Téli” utcakép

Mi november elején érkeztünk, azóta minden ünnepi fényárban úszik, szerintem nincs olyan utca, pláza, ami nincs feldíszítve. Mint ahogy otthon is, már mindenhonnan karácsonyi dalok üvöltenek, még a buszok kijelzőjén is kellemes ünnepeket kívánnak. Innentől viszont beszéljenek helyettem a képek!

Minimalista fa

Minimalista fa

Bevásárlóközpont rózsaszín és arany díszekkel (A gondola állandó szolgáltatás)

Bevásárlóközpont rózsaszín és arany díszekkel (A gondola állandó szolgáltatás)

Fedett koripálya a Gardens by the Bay-ben

Fedett koripálya a Gardens by the Bay-ben

Karácsonyi koncert

Karácsonyi koncert

Műfenyő és műfa

Másik bevásárlóközpont karácsonyi faluja

Másik bevásárlóközpont karácsonyi faluja

Ünnepi tökhintó

Ünnepi tökhintó

Vattahóember, ha már hó nincs

Vattahóember, ha már hó nincs

Személyes kedvencem, a korallból készült fa (Az akváriumban van kiállítva)

Share.

About Author

Leave A Reply