Így ment el a lányom külföldre

0

Időről időre előfordul, hogy olyanoktól is kapunk levelet, akik itthon maradtak, és mindig nagyon érdekes, és sokszor megrázó az ő szempontjukból olvasni a határátkelésről. Nincs ez másként a mai poszt kapcsán sem, melyet egy olyan édesanya, Ildikó írt, akinek a 16 éves lánya ment egy ösztöndíjjal külföldre. Még csak nem is Európába, hanem egyenesen Szingapúrba. (A képek és a rajz is a lány munkája.)

„A lányunk egyike lehetett annak az 5 szerencsésnek, akik 2012. évben elnyerték az UWC Magyarország nemzetközi ösztöndíját. Öt országba ajánlottak fel helyet.

Ő Olaszországot szemelte ki, mi pedig rámosolyogva és hátradőlve nyugtáztuk, hogy az semmiség, hiszen csak 6 órányi autóútra lesz tőlünk. A sors azonban egyenesen a világ túlsó végére: Szingapúrba sodorta.

Utoljára öleltem meg

Az égvilágon semmit sem tudtunk Szingapúrról, ezért a nyár nagy része az információgyűjtéssel ment el. Felvásároltam a könyvesboltokból a létező összes Szingapúrral kapcsolatos útikönyvet, és gyakori telefonos segítséget kértem a Szingapúrt már megjárt diákok szüleitől.

Védőoltások után rongáltunk, hivatalos ügyeket intéztünk, rengeteg levelet váltottunk az iskolával, vásároltunk, csomagoltunk, gyorsvarró, gyorsmosó és gyorsfőző tanfolyamot tartottam a lányomnak.

Augusztus 5.-én ott álltunk a reptér zsúfolt csarnokában és utoljára öleltem meg a kis 16 évesemet. Akkor azt hittem, tudom, miért potyognak a könnyeim. Azonban a hiányt egészen más elképzelni és egészen más megélni!

Most már egészen másért, és máshogy sírok.

Az ezerféle elfoglaltság közénk állt

Néhány hétig abban a hiszemben voltam, hogy nemsokára “Kelet felől, pirkadatkor érkezik”. (Mert folyton ezt mondta amikor viccelődött velem.) Ami az elején könnyűnek tűnt, az egyre nehezebb és nyomasztóbb lett.

A 6, illetve télen 7 óra időeltolódás, a rengeteg tanulnivaló, az ezerféle kötelezettség és elfoglaltság egyre jobban közénk állt és foltokban tudtam róla valamit. Skype-on nagyon ritkán, levélben pedig pár rövid mondatban tudtunk kommunikálni.

Ahogy ő hullámzott, úgy hullámoztam én is: tavaly augusztus 5.-e óta másfél év eltelt. Sokféle pillanat volt, olyan pillanatok és olyan érzések, amilyenekkel eddigi életem során még soha nem szembesültem.

Rácsodálkozás, öröm, boldogság, kiegyensúlyozottság, félelem, bánat, honvágy, tehetetlenség, szomorúság, bátorság, élmények, csodák, idegenség, természetesség, természetellenesség, elcsendesedés, kinyílás, tolerancia, szeretet, bizonytalanság, magabiztosság, küzdelem, erő, akarat, célok, teljesség, tökéletlenség és tökéletesség, aggódás pillanatai voltak ezek.

Pontok, vesszők, felkiáltójelek és kérdőjelek sokasága.

Összeállt minden pillanat érzésekké, gondolatokká és emlékekké.

Semmit sem tudsz

Amikor elbúcsúztam a lányomtól, csak elképzeltem milyen lesz nélküle. Csak terveztem, csak gondolkodtam és csak beszéltem róla. Most már tudom milyen benne lenni, megélni. Az elgondolom és a benne vagyok semmiben sem hasonlít egymáshoz!

Egészen más, ha tudod, hogy a hiány meddig tart. Egészen más úgy hiányolni valakit, hogy tudod, ha letelik a két év, újra hazajön és újra egy család lesztek. A dolgok azonban úgy alakultak, hogy még megtippelni sem tudom, mikor jön végleg haza a lányom.

Szingapúr Varga Hanna Fb 2.jpg

Újabb ösztöndíjak felé

Az ösztöndíj két évre szól. Úgy terveztük, hogy érettségi után visszajön és állatorvosként vagy képzőművészként folytatja a tanulmányait.

Az IB nemzetközi érettségi magyarországi elfogadottsága körül azonban igen komoly bizonytalanságok adódtak, így jelen esetben, – hogy csak a legjobb egyetemeket említsem a világ számos kiváló egyeteme mellett -: a Yale, a Princeton, a Brown, a Harvard, az Oxford, a British Columbia, stb. tárt karokkal várják az IB-diplomás és főleg UWC- s diákokat, míg Magyarország ezen még hezitál.

Ezért a „csakazértis hazaszeretet” és a „büszke vagyok a magyarságomra” ellenére a lányom úgy döntött, hogy újabb ösztöndíjakat pályáz és a tanulmányait az USA-ban vagy Kanadában folytatja.

Mindent elkövetett azért, hogy a szingapúri iskola és az ott tanuló nagyjából 65-70 országból érkezett diák megismerje Magyarország kultúráját és történelmét. Magyar néptáncot tanított, magyar nyelvleckéket adott, magyar ételeket főzött, fotókat mutogatott és ódákat zengett az ő gyönyörűséges hazájáról.

Sokan elvágynak itthonról

Igen, sokan álmodoznak, hogy más földön vetik meg a lábukat. Sok fiatal vágya, hogy külföldön tanuljon, minőségibb oktatást, jobb lehetőségeket kapjon, és számos kultúrát megismerhessen.

Valóban óriási dolog, kiváló lépés, vagy éppen a mi példánkból okulva: „nincs más választás”.

De egyet tudni kell: Bárhova mész, bárhogy is színleled, bárhogy is szeretnéd elfojtani, a szíved egy darabját mégis itt hagyod.

Otthon.

Abban a házban ahol felcseperedtél, abban az udvarban ahol játszottál, annak a fának a tövében, amit átöleltél, abban a kertben, ahol anyával együtt ültetted a nárciszokat.

Az otthon illata, melegsége, fénye és szeretete veled és benned született. Te pedig kitörölhetetlenül mindenhova magaddal viszed. Ez a te hamuban sült pogácsád a hosszú útra.

Köszönöm Szingapúrnak

Szingapúr egy futurisztikus álomvilág, egy hihetetlen csoda, az irigylésre méltó pedantériájával, tisztaságával és érdekesen beszabályozott világával. Egy színarany csomagoló papírba rejtett tökéletes és tökéletlen, néha mű, néha természetellenes, néha mosolytalan, de „csakazértis” megálmodott és megcsinált kerek, szögletes, lenyűgöző és megdöbbentő “Csak egy ilyen van ország”!

Szingapúr, ahol még sosem jártam, de mégis hozzám tartozik.

Szingapúr az az ország, amelynek elmondhatatlanul hálás vagyok, mert önzetlenül felkarolta a lányomat.

Számos nemzetközi díjat nyert és a világ egyik legjobb gimnáziumaként ismert UWCSEA-ban, elképzelhetetlenül magas színvonalú oktatást kap és kapott. XXI. századi, pazarul felszerelt laborokban gyakorolhatott.

Tioman szigetén végezhetett kutatásokat a mangrove mocsarakban, esőerdőben és a vizek mélyén. Bejárhatta és megismerhette fél Ázsiát. Nemzetközi környezetben élhet és tanulhat megismerve számos nép kultúráját.

Rengeteg programban, feladatban, szakköri, sport és önkéntes tevékenységben vehet részt és megtanult olyan gyakorlati dolgokat, melyeket itthon az ember egy élet alatt tud csak elsajátítani.

Megtanult még jobb lenni, még jobban odafigyelni a környezetére, még jobban szeretni és értékelni az élet csodáit, még jobban küzdeni a célokért, még jobban akarni. A 16 évesem megtanult felnőtté válni.

Magyarország

Mit mondhatnék? Gyűlöllek és szeretlek!

Szingapúr Varga Hanna rajz.jpgRemény

Egy anyának mindent túl kell élnie

Egy anya, egy apa, egy testvér nem tehet mást, mint távolról szeret, figyel, vigyáz, óv és félt. Távolról bízik abban, hogy minden a lehető legjobban alakul, hogy ott a világ túlsó oldalán boldog, sikeres ember válik a gyerekéből, testvéréből.

Nem tehetek mást, mint túlélem, hogy nem tudom megölelni a lányom és nem tudunk bezárkózni a szobába, hogy beszélgessünk, elmélkedjünk dolgokról.

Nem tehetek mást, mint néha mosolyogva, néha sírva nézem azt, ahogyan a köldökzsinór napról-napra vékonyabbá, átlátszóbbá válik.

Ha úgy lesz jó, akkor pedig bízom benne, hogy egyszer újra hazatalál.”

Aki részletesebben is szeretne minderről olvasni, az megteheti Ildikó blogján, ide kattintva.

(A történet először a Határátkelő blogon jelent meg.)

Share.

About Author

Leave A Reply