Így utazz babával – a szálláskeresés

0

Nyakunkon a nyár, a szabadság, az utazás – de mi a helyzet, amikor egészen pici gyerekkel indulunk neki? Nos, a Hortobágyi Rántott Vombat blog szerzője saját tapasztalatait osztotta meg, ezúttal a szálláskeresésen a sor. (Az első részt itt találjátok.)

Két fontos tényezőt vett figyelembe portugáliai útján: egyrészt gyerekbarát magánszállás legyen, másrészt ne legyen drága. Az Airbnb segítségével 3-4 szuper lakást is talált.

„A legideálisabb azért az első lakás volt, ott egy-két konnektort leszámítva nem volt gond. Talán most úgy mennék már, hogy vinnék pár db. konnektor dugaszt és néhány sarokvédőt, nem foglalnak nagy helyet, de nagy biztonságérzetet adnak.

Itt annyi volt a gond, hogy túl magas volt az ágy, így Zsigit nem szívesen hagytam felügyelet nélkül. Külön kiságyat nem kértünk, velünk aludt.

A másik necces dolog, amit talán nem mindenki vállalt volna be, hogy három emeletnyi szűk és meredek lépcső vezetett fel, de minket ez nem zavart, kilogisztikáztuk, hogyan tudunk mindent felvinni.

Az azoris szállásunkon kaptunk gyerekágyat is, ráadásul a szállásadónk letett egy csomó jógamatracot a nappaliban, így Zsiginek az maga volt a paradicsom, bátran jöhetett-mehetett.

Az utolsó lisszaboni szállásunk egy nagyon kis lakás volt. Értsd nagyon kicsi, szerintem összesen, ha volt 18-20 nm.

Egyáltalán nem volt gyerekbarát, itt konkrétan semmit nem lehetett úgy csinálni, hogy Zsigi ne legyen szem előtt, mivel a galéria ágyáról olyan 1-1,5 métert zúgott volna, a földszinten meg léptél kettőt és átestél a gyereken.

Végül azt csináltuk, hogy itt letettünk egy vastag takarót a konyhába (konyha, muhahaha) és ott tudott randalírozni. De itt is folyton figyelni kellett, mivel állandóan a wifi zsinórját akarta rágcsálni.

Arról már nem is beszélek, hogy olyan szűk sikátor vezetett a lakáshoz, hogy a babakocsi nem fért át” – taglalta a Hortobágyi Rántott Vombat bloggere.

Mint írta: olyan szállásadójuk is akadt, aki visszadobta a foglalásuk, mert nem tartotta biztonságosnak a gyereknek.

„Mi meg úgy voltunk vele, hogy úgyis csak éjszakázunk ott, de azért utólag azt mondom, hogy az igazság félúton van: nem árt, ha a gyereknek is megfelelő a szállás, különben semmit sem lehet tőle csinálni és folyton mellette kell lenni. Illetve gyerekkel már nem csak éjszakázni megy haza az ember, hanem napközben is, szóval ezt is érdemes bekalkulálni”.

A teljes posztot itt olvashatjátok el.

(Fotó: pixabay.com/jarmoluk)

Share.

About Author

Leave A Reply