Így utaznak a baseball világsztárjai

0

Mintha valami megmozdult volna Európában a baseball népszerűsítése terén, legalábbis ha abból indulunk ki, mennyire sikeresek voltak a sportág két legendás amerikai csapata, a New York Yankees és a Boston Red Sox londoni találkozói.

A baseball-játékosok elképesztően nagy sztárok az Egyesült Államokban, hihetetlen rajongás övezi őket és a legnagyobbak őrült összegeket keresnek. Nem csoda, hogy európai útjukra sem hétköznapi körülmények között utaztak.A bostoniak például egy olyan Boeing 777-esen repültek át Európába, aminek saját étterme és bárja is van és óránként (!) 50 ezer dollárba (14,2 millió forintba) kerül a bérlése.

Felszállás előtt (és után) ennek megfelelően hostessek fogadták némi frissítővel és falatkákkal a játékosokat, de a gépnek van például saját étterme, ahol ugyanúgy körbe lehet ülni az asztalokat, mint bármely étteremben.

A felszolgált ételek sem a szokásos repülőgépi menüt hozták, volt előétel, főétel, desszert – mindegyik a gépen utazó séf által a helyszínen elkészítve. Velük utazott az egyik menő vegasi bár mixere is, aki leste a sportolók kívánságát.

Ha valaki elfáradt volna az evés-ivásban és inkább filmet nézett volna, megtehette a 60 centis, érintőkijelzős képernyőkön. A gépen egyébként 88 ember tud a legnagyobb kényelemben utazni.

Így lett Michael Jordan a leggazdagabb sportoló

Share.

About Author

Leave A Reply