Így nyitnak újra az iskolák a világban

1

Egyre több olyan ország akad Európában és világszerte, ahol a járvány csendesültével újranyitnak az iskolák. Ami még akkor is felvet távolságtartási kérdéseket, ha az eddigi tapasztalatok alapján mintha a gyerekek talán kevéssé lennének kitéve a fertőzésnek.

Azokban az országokban, ahol a hatóságok úgy döntöttek, ismét lehet iskolába járni, hoztak bizonyos szabályokat is, melyekkel a Covid-19 ismételt belobbanását kívánják megakadályozni. Az alábbi összeállításban néhány országot emeltünk ki (a teljesség igénye nélkül) Európából és a világ többi részéből.

Norvégia

Norvégiában az általános iskolásokat engedték vissza az osztálytermekbe, természetesen szigorú irányelvek mellett. A szülők meghatározott időpontokban tehetik le és vehetik fel a gyerekeket az iskolánál, de az épületbe például nem léphetnek be. Az iskolákban az eddiginél is több kézmosót helyeztek el, a felületeket és a (kisebbeknek) játékokat naponta kétszer tisztítják.

Kortól függően a gyerekek három vagy hatfős csoportokat alkothatnak (az idősebbek lehetnek maximum hatan) és sok iskolában fehér vonalakkal, mosolygós arcokkal és egyéb jelzésekkel mérték ki a 2 méteres távolságot.

A kicsik nem vihetnek be hazulról játékot, egy-egy osztályban pedig maximum 15 gyerek lehet egyszerre.

Dánia

Dániában is újranyitottak az óvodák és az iskolák, utóbbiak esetében az első öt évfolyam. A gyerekeket arra kérik, hogy tartsák a távolságot egymástól, a játékidőt is széthúzták, emellett rendszeresen emlékeztetik őket arra, hogy mossanak kezet, illetve az épületbe lépve fertőtlenítsék a kezeiket.

Akadnak sulik, ahol egy asztalban csak egy gyerek ülhet, körülbelül 10 gyerekre jut egy tanár, az órákat pedig amikor csak lehet, a szabadban tartják, a diákokat megfelelő távolságra ültetve egymástól.

HATÁRÁTKELŐ A
YOUTUBE-ON
ÉS A SPOTIFY-ON IS!

Az osztálytermekben is két méterre vannak egymástól az asztalok, egy gyerekre pedig 6 négyzetméternek kell jutni. A kilincseket, csapokat, asztalokat naponta kétszer fertőtlenítik.

Mind Norvégiában, mind Dániában a kisebbek mehettek vissza először az iskolába (Izlandon és Svédországban be sem zártak a sulik).

Németország

Németországban is fokozatosan nyitják meg az iskolákat, sok tartományban május 4-től. Vannak régiók (mint például Berlin), ahol az érettségizők és a vizsgázók is fokozatosan visszamehetnek.

A nélkülözhetetlen munkát végzők gyermekei egyébként sok helyen eddig is járhattak iskolába, ahol a norvéghoz hasonló, a távolságtartást segítő intézkedéseket léptettek életbe.

Kína

Kínában kissé mások az előírások, kötelező például a maszk viselése az iskolákban is, emellett a sulik körül testhőkamerákat helyeztek el, így mire a gyerekek belépnek, már lehet tudni, van-e hőemelkedésük.

Az ország keleti részében fekvő Hangcsou egyik iskolájában elég sajátos ötlettel „egyméteres sapkát” kell hordaniuk a gyerekeknek, melyről minden irányba kinyúló műanyag biztosítja a megfelelő távolság betartását.

Ezek azért már erősen elgondolkodtató rendelkezések, sokkal szigorúbbnak tűnnek, mint az európaiak, igaz, Kínában nem csak az alsó tagozatosokat engedték vissza.

Tajvan

Kínához hasonlóan Tajvanon is kötelező a maszkviselés a gyerekeknek és a tanároknak egyaránt, valamint különböző biztonsági ellenőrzéseken kell átesniük.

Az osztálytermekben az ablakokat ahol lehet, kinyitják, a szellőztetés megy és ha valamely iskolában kettő vagy több Covid-19 megbetegedés történik, akkor azonnal bezárják.

Visszatér az élet Bécsbe

(Fotó: twitter.com/SixthTone)

Share.

About Author

1 hozzászólás

  1. Franciaországban az iskolák újranyitása Húsvéthétfő óta folyamatosan napirenden van. Most mindenki azt lesi, hogy milyen színű megyében lakik: vörösben, narancsban vagy zöldben. Én zöldben vagyok, de nagyon nem tudni, hogy mi fog történni május 11-én. Figyelem a helyi, a regionális és az országos híreket és majd megírom…

Leave A Reply