Így néz ki a Disney World elhagyatott szigete

0

A népszerű park egy része már 20 éve bezárt, ám néhányan még időről időre bejutnak a rejtélyes területre.

Ha megnézzük a floridai Disney World térképét, lehet látni egy nagy zöld szigetet. Ehhez a majdnem 45 ezer négyzetméteres területhez azonban semmilyen jelzés nincs feltüntetve, és az sem mutatja a térkép, hogyan lehet oda bejutniuk a látogatóknak.

Két évtizeddel ezelőtt a sziget még a park része volt Discovery Island néven, ám mára azon két terület egyike lett a szórakoztatóközpontban, amelyet bezártak.

A szigetet 1965-ben vette meg a Disney egy nagyobb területi bővítés részeként. 1974-ben nyílt meg Kincses sziget néven, a stúdió azonos című filmjére alapozva. Két évvel később kapta a Discovery Island nevet, majd 1978-ban állatkertté alakították át.

A Disney a szigeten egy alternatív kikapcsolódási módot kínált azoknak, akiknek a park többi része túlzsúfolt, és így lehetőség volt egzotikus madarakat – flamingókat, kakadukat, arapapagájokat, skarlátbatlákat – és virágokat megcsodálni. Emellett lemurok és galapagosi óriásteknősök is éltek a szigeten.

Aztán 1998-ban megnyílt az Állatkirályság nevű rész a parkban, ami könnyebben megközelíthető volt, így a szigetre egyre kevesebb vendég érkezett. Az állatokat és a madarakat az új területre, vagy más állatkertekbe költöztették át, és ezzel a sziget elnéptelenedett.

A parknak ezen része 1999-ben zárt be végleg, azóta a látogatók és a személyzet sem teheti be a lábát, de egyes kíváncsiskodók mégis bejutnak, hogy megnézzék, mi maradt a szigeten.

A természet visszavette, ami egykor az övé volt: az épületek omladoznak, és benőtte őket a gaz. Néhány helyen akkorára nőttek már a fák, hogy a lombok lehajlanak, így felismerhetetlenek azok a részek, ahol egykor látogatók jártak.

Az egykori állatkórház üresen áll, de néhány gyógyszert vagy orvosi kelléket ott hagytak.

A sziget többi részén még jobban meglátszik az idő vasfoga: leomlottak falak, a mennyezet megrepedt több helyen.

Elterjedt, hogy az 1980-as években egy 11 éves fiú meghalt, miután úszott a szintén a parkhoz tartozó River Countyban. Állítólag baktériumfertőzést kapott, az idegrendszere leállt, és megfulladt. Ennek azonban nem lehetett köze a sziget, valamint a River County bezárásához, hiszen jóval korábban történt.

A Disney sosem közölte hivatalosan, hogy miért döntött így, ám a látogatószám visszaesése és a magas fenntartási költségek, valamint az új állatkert, az Animal Kingdom megnyitása mind hozzájárulhattak ehhez.

Mesés kajakaland Disneylandben

(Kép: Youtube/MattSonswa)

Share.

About Author

Leave A Reply