Így javítaná a magyarok idegennyelv-tudását a kormány

0

Az nem újdonság, hogy gond van a magyarok idegennyelv-tudásával, és az sem, hogy az elmúlt évtizedekben szinte mindegyik kormány akart ez ellen tenni – a nemzetközi adatok szerint nem sok sikerrel. Most jön a következő nekifutás.

A következő hetekben ugyanis a kormány elé kerül az idegennyelvi stratégia – mondta a köznevelési helyettes államtitkár. Maruzsa Zoltán példaként említette a tanárok fejlődésének elősegítését (például külföldi továbbképzésekkel), a diákok nyelvtanulásának megtámogatását (célnyelvi területekre szervezett kirándulások formájában), de szó van arról is, hogy a jelenleginél több anyanyelvi tanár dolgozhatna az iskolákban.

KÜLFÖLDI MUNKALEHETŐSÉGEK EGY HELYEN

Emellett felvetődött a kéttanítási nyelvű képzési formában résztvevők körének bővítése, illetve várhatóak további infrastrukturális fejlesztések is.

A köznevelési helyettes államtitkár szerint míg 2007-ben a magyarok 25, addig idén 42 százaléka beszél az Eurostat adatai szerint legalább egy idegen nyelvet megfelelő szinten, ami fejlődés, de nemzetközi összehasonlításban még mindig nem túl jó arány.

Maruzsa Zoltán szerint elgondolkodtató, hogy az idegen nyelvi órák száma – bármely kerettantervet néznek – 924 óra, ennek elvileg egy középszintű nyelvtudás megszerzéséhez elegendő kellene, hogy legyen. Ennek ellenére, nem mindenki jut el arra a nyelvi szintre, ami egyébként ebből következhetne.

A hatékony nyelvtanulás titka

(Fotó: pixabay.com/Pezibear)

Share.

About Author

Leave A Reply