Ideges az új-zélandi kormányfő a fizetéscsökkentés miatt

0

Jacinda Ardern (Európa ezen felében talán meglepő módon) nem azért van felháborodva, mert csökkentették a fizetését, éppen ellenkezőleg: az zavarja, hogy nagyon sokáig tartott a parlamenttel elfogadtatni a 20 százalékos megvonást.

A történethez tudni kell, hogy Új-Zéland miniszterelnöke még áprilisban jelentette be, hogy fél évre 20 százalékkal csökkentetné évi 470 ezer dolláros (91,5 millió forintos) fizetését, így mutatva szolidaritást a koronavírus miatt elrendelt korlátozások következtében anyagilag nehéz helyzetbe került emberekkel.

A fizetéscsökkentés azonban nem is olyan egyszerű, ehhez a parlamentnek törvényt kell módosítani (amit májusban sikerült is végigvinni), majd ezt még a Fizetési Hatóságnak is jóvá kell hagynia.

A fizetéscsökkentés így július 9-től él, ám Jacinda Ardern már kifejtette, mennyire „frusztrált”, hogy a folyamat ennyire elhúzódott.

HATÁRÁTKELŐ A
YOUTUBE-ON
ÉS A SPOTIFY-ON IS!

„A csökkentés érvényes és továbbra is hat hónapra szól. Ami frusztrál, hogy ilyen sokáig tartott a meghozatala. Már májusban átment a törvény – ami szükséges volt egy ilyen egyszerű, egyszerű változtatáshoz – és még mindig várunk a hatóság jóváhagyására. Ez frusztráló” – fogalmazott a napokban az új-zélandi kormányfő.

A Fizetési Hatóság azt mondja, ők a lehető leggyorsabban haladnak, hogy a csökkentés mihamarabb megkezdődhessen.

A hat hónap alatt Jacinda Ardern összesen 94 ezer dollárnyi (18,2 millió forintnyi) fizetésről mond le (a képviselők fejenként 10 százalékkal kapnak majd kevesebbet).

Mindenesetre az új-zélandi miniszterelnök döntése némi nyomás alá helyezte a szomszédos Ausztrália kormányfőjét is. Scott Morrison ugyanakkor közölte, a maga részéről nem követi a példát.

Hét dolog, amit az új-zélandi kormányfőtől tanulhatunk

(Fotó: instagram.com/jacindaardern)

Share.

About Author

Leave A Reply