Hova költöznél, ha bárhova költözhetnél?

0

A Végtelen… talán blog felettébb érdekes kérdést feszeget: van-e olyan hely (például esetükben most Olaszország), ahol minden maradéktalanul jó, ahol teljesen otthon érzed magad, vagy az életünk egy nagy keresgélés?

„Egy kis időt kell adnom ennek az országnak! Merthogy nem lehet tudni, hogy miről van itt pontosan szó? A kezdeti nehézségekről vagy állandóakról, vagy arról, hogy kezdjük megunni az utazgatást, folytonos költözést?

Lehet, hogy máshol is ugyanez lenne. Hogy most már mindenhol hiányozna valami. És azért továbbállni, mert megviseltek a kezdeti nehézségek, belekezdeni egy másik költözésbe, ahol megint csak vannak kezdeti nehézségek, nos, azért az necces.

Most még ki kell pihennem az itteni kezdést. És hátha jobb lesz. Végül a gyerek végül kapott sulit és ráadásul abba vették fel, amelyik két utcára van és a két plusz nyelv az angol és a spanyol, amelyeket mégiscsak jobban tudja, mint az olaszt.

A munkahelyemen is változnak a dolgok, talán alábbhagy a stressz, vagy csak én találok valamilyen formát arra, hogy elviseljem. A második az időszerű lenne, hiszen mikor egy szervezet igazgatót keres a fundraising osztályra, akkor mindig gondban vannak. Szóval az én pozíciómban adott a stressz, az inkább a kérdés, hogy hogyan tudom kezelni ezt magamban?

Külföldre húz a zsebed, de nem találsz munkát? Keress és találj itt!

Egyébként is azért Olaszország egyszer már megadta magát nekem, akkor kínálta az összes jót is és most meg ezekhez már hozzászokva csak a nehézségekkel szembesültem.

Azaz például marhára természetesnek veszem, hogy jó itt a kaja, az ételek kiválóak, a borok szintúgy, hogy van kultúra és sétálható mérete van a városnak is. Ezeket valahogy adottnak veszem és nem örülök neki extrán.

Meg hát már a nyelv sem igazán új, nem tetszik annyira, mint mikor az ember először tanul egy nyelvet, nem akarok benne elmerülni és örömködni, inkább csak sürgetem magam, hogy mindenféle erőfeszítés nélkül, most már aztán azonnal jöjjön vissza a korábbi olasz tudásom és kész. Pedig hát lássuk be, azért ehhez is kellene némi erőfeszítést tennem.

Milyen országok is jönnek szóba akkor, ha elköltöznénk? Most például csinálhatnánk kicsit másképp, nem a „mit dob a gép” elvvel, hanem valamiféle jobb tervezéssel.

Kereshetnénk egy országot, ahol el tudjuk képzelni, hogy otthont alakítunk ki. Persze mondjuk nem árt, ha legalább egyszer már jártunk ott. Mindketten. Most például ezt tűztük ki magunknak célként, hogy tudományos módszerekkel listázzuk az országokat, pontokat osztogatva a szempontjaink szerint és úgy osztályozva őket, majd ha megvan a legelső 2-3, akkor ellátogatunk oda.

A szempontok kicsit persze változtak idő közben, mert most elég fontos az iskola, az egészégügy, az sem elhanyagolható, hogy ne legyen nagyon messze. Azért nekem még mindig fontos, hogy jó idő legyen, nem tudom elképzelni, hogy boldog tudnék lenni hosszútávon egy esős, szürke országban. (…)

Na de hova költöznénk, ha bárhova költözhetnénk? Mik vannak a listán és miért? Melyik országok a legjobbak, melyik városok a legélhetőbbek? Szóval most pontozunk és értékelünk és közben pályázok az ilyen állásokra.

Persze azt is ki kell gondolni közben, hogy mit akarunk csinálni. Én éppen most csak ülni egy fenyőerdő közepén és nézni a fákat, hallgatni a tenger hangját… mint Korzikán. Azaz eljátszottam a gondolattal, hogy akár nyithatnánk egy kempinget valahol, vagy csak vennénk lakásokat és kiadjuk azokat…”

A teljes posztot itt találjátok, olvassátok el!

Szívesen kalandoznál külföldön, de kellene hozzá egy jó állás? Válogass itt!

Share.

About Author

Leave A Reply