Hotelkalandok Las Vegasban

0

Az rendben van, hogy Las Vegas a szállodák és a kaszinók városa, nincs ezzel semmi gond. Az már ugyanakkor meglepő (legalábbis azoknak, akik még nem jártak ott), hogy mennyire összenőtt minden mindennel. Legalábbis ez derül ki az egyébként Londonban élő Hanna posztjából, aki idén nyáron járt az amerikai városban. (A képeket is ő küldte, köszönet érte!)

„Alapszabály Vegashoz

Minden út a kaszinóba vezet. És tényleg. A hotel szíve a kaszinó, bárhova akarunk eljutni, át kell menni rajta. Rögtön a check-in pult mellett már indul is, szóval amint megérkezik az ember, megkapta a szobakulcsot, már játszhat is. Hátha véletlen sikerül elverni már az első órában pár dollárt.

Ha a hotelben el akar jutni az ember a medencéhez, hát sétáljon át bikiniben és törölközőben a kaszinón (több helyen tapasztaltam). Megint ott az esély, hogy véletlenól nem csábul-e el valaki és hopp, pár dollár megint ugrott.

Másik, ki akarja valaki próbálni az x hotel büféjét. Nincs menekvés, az tuti, hogy a kaszinón át lehet oda is eljutni. Mikor a Wynn-be megérkeztünk, mondtam ismerősömnek, be kaszinóba, tuti arra kell menni. Hát nem igazam lett…?

Kaszinóundort kaptam. Fúj, már megint… nem akarok ott átvágni. Pedig kénytelen voltam minden „átkozott” hotelben, minden egyes nap.

Hotelok elhelyezkedése

A szállodák gyakorlatilag egybe vannak nőve, kivéve, ha egy út választja el őket.

Személyes példa: a Bally’s hotelunk egyesen átvezetett a Paris hotelbe belül. Egy kicsit elnézelődik, bámul az ember, s már lehet, hogy egy tök más hotel belsejébe jutott át véletlen.

A Venetian és a Palazzo hotel ikrekként gabalyodnak egymásba, az egyikből fogalmam sem volt, hogy kerültünk át a másikba. Persze kaszinók mindenhol útba estek közben.

A Hollywood Planet is úgy van megépítve, hogy bekeveredjen az óvatlan látogató a 1 mile shopping utcába. Kaszinó és shopping, nehogy már kimaradjon valamelyik!

A Strip mentén több helyen gyalogos felüljáró van a 2×6 (+ kanyarodó) út forgalmát gyorsítva (minél kevesebb zebra legyen elv). Micsoda zseniális ötlet, hogy a felüljáró egyenest a hotelba vezet!

Csak át akartunk menni a Bally’s-ból a Ceaser hotelbe és naná, hogy a Bellagio-t érintenünk kellett ehhez a kis mutatványhoz. Megint az a koncepció, hátha megállok vásárolni, kaszinózni, hja és Starbucks is pont ott volt a bejáratnál.

Egyik nap a Mirage hotellel szemben reggeliztünk. Hát mondom, én nem fogok a Venetian hotelba bemenni a hülye gyalogos feljáró miatt, majd visszasétálni a másik oldalon. Parasztba, 2×6 sávos úton szépen osonjunk csak át!

Minden egyes hotel egy labirintus

Ha bekeveredtünk valahol, hát az tuti, hogy egy tök másik kijáraton, az épület másik oldalán értünk ki. A Fehérvár – Alba pláza egy dedós kis építmény a vegasi hotelekhez képest.

Itt Vegasban úgy meg van csűrve-csavarva az egész hotel, hogy még térképet nézve is örültünk, ha második nekifutásra megtaláltunk valamit. Legrosszabbnak a MGM Grand Hotelt mondom, az egy botrány. A „Hogyan hagyjunk el egy gyereket” – játékhoz tökéletes, könnyen fog menni ott.

KÜLFÖLDI MUNKALEHETŐSÉGEK EGY HELYEN!

MGM Grandba 15 percet sétáltunk, majd további 20 percre telt, míg a hotel belsejében megtaláltuk az CSI experience termet. Több időbe került a hotelban a fix helyet megtalálni, mint magába a hotelba eljutni.

Bennem olyan is volt olykor, hogy kész, feladom. Inkább menjünk ki, s leszarom, ha nem nézem meg azt, amiért bejöttem… Vagy a legvégén, már úgy vártam az egyik kijáratot – hol az EXIT tábla?, mint a megváltót szokták. Csak jussunk ki végre! Kész, vége, elegem volt.

Bakker, ez Vegas.

Személyes listám a legjobb hotelekkel (csak felkerestem őket, nem szállóvendég voltam)

#1 Venetian Hotel

A Velence-érzés lekörözhetetlen. Sóhajok hídja a bejáratnál. Mindent visz.
Gondolázni meg a hotel első emeletén lehet, nem vicc. Gyönyörűen kivitelezett mérnöki csoda.

Ott van a Szent Márk tér, ami látni kell. Álomszép. Brutál élmény.

#2 Bellagio

A szökőkútja az egyik leghíresebb ingyenes látnivaló egész Vegasban. Belül nagyon-nagyon igényes, színvonalas. A Conservatory (üvegház) szemet kápráztató. Virágcsodák költeménye, igényes design.

A világ legnagyobb csokoládé szökőkútja is a hotelben található – bekerült a Guinness Recordba is.

#3 Wynn

A Wynn meseszerű, körhinta virágokkal díszítve a főbejáratnál. Ötcsillagos igényesség mindenhol. A büféje meg nem csak íz-, hanem durva vizuális élményt is kínál. Legszebb büfé a városban szerintem.

Különdíjas hotelok

Cosmopolitan

Ritka igényes és magukra adó vendégek. Az egyetlen hotel, ahol tényleg nagyon színvonalas embereket láttam. Érződött, hogy itt aztán mindenkinek van pénze. Flörtölni és pasizni, ide kell jönni – ez volt az első gondolatom.

Luxor

Érdekes piramisos forma. Viszont ha valaki spirituális, szerintem ennek volt a legrosszabb kisugárzása.

New York

New York-i panoráma… mit is mondjak. Azért kár volt a Szabadság-szoborra egy bugyuta Pepsi mezt húzni… van az a pénz, ugye. Nyilván a Pepsi nem keveset fizetett érte.

Zárógondolat

A hotelek egyre inkább centralizálódnak. Több hotelnek egy-egy tulajdonos cégcsoportja van, vagyis Vegast egy-két megacég „uralja”.

Ha szívesen olvasnál még Hannától, látogass el a blogjára!

Keresztül Amerikán: a Vadnyugat

Share.

About Author

Leave A Reply