Horvátországi múltidézés

0

Hol van már a nyár? És nem csak azért, mert november van, hanem azért, mert az akkori viszonylagos szabadságot ismét komoly korlátozások váltották fel (ráadásul a kettő között akad némi összefüggés is). Mindenesetre a Németországban élő Editék Magyarország után a horvátországi nyaralás mellett döntöttek és Zadarra esett a választásuk.

„Horvátországba minden gond nélkül értünk oda, és vettük át a szobánkat. Kicsit tartottunk a határátkeléstől, de ezzel sem volt gond, online előre regisztráltunk, és mindössze 45 perc várakozás után már folytathattuk is utunkat a tengerpart irányába, és minden probléma nélkül a tervezett idő körül meg is érkeztünk. (…)

A hotel a hirdetésében azt ígérte, hogy különleges óvintézkedéseket tettek a vírus miatt. Ebből a megérkezésünk után annyit tapasztaltunk, hogy nagyjából mindenhol kézfertőtlenítő volt kitéve, de az is rögtön feltűnt, hogy az újonnan érkezetteket leszámítva senki sem visel maszkot.

Az újonnan érkezett németek, osztrákok még az első pár órában maszkban voltak, azután már nem. A személyzet viszont viselt maszkot, legalábbis akiknek kontaktja volt a vendégekkel, a takarítószemélyzeten nem láttunk maszkot.

Próbáltuk elengedni ezt a vírus dolgot, igyekeztünk nyaralni, és nem folyton aggódni, de azért folyton ott lebegett körülöttünk a gondolat, hogy most inkább hülyék, vagy inkább bátrak vagyunk.

Az inkább hülyék annyit tesz, hogy: ki az az idióta, aki ilyenkor belevág egy nyaralásba, mert úgyis betegek leszünk a végén, az inkább bátrak pedig: az otthon is elkaphatjuk, mindent megteszünk, hogy ne legyünk betegek, de a lehetőségekhez mérten azért legalább élünk. Nem tudtuk eldönteni. Volt, hogy 5 percen belül is változott a véleményünk, és pont ezért igyekeztünk inkább nem erre gondolni.

Horvátországot eddigre már sok kritika érte, miszerint elhallgatják a tényleges betegszámot, csak azért, hogy fel tudják lendíteni a turizmust, valamint, hogy a betegség legfőképp diszkókban, szórakozóhelyeken, bárokban terjed a fiatalok körében, be kellene tiltani ezen szórakozási lehetőségeket stb. stb.

Olvastuk folyamatosan a híreket, mert természetesen az is érdekelt bennünket, hogy az ottlétünk alatt Horvátország ezen részét Risikogebietté azaz kockázatos területté nyilvánítják-e, ami a mi szempontunkból azért fontos, mert akkor teszteltetni kell magunkat és otthon kell maradnunk karantéban 14 napon keresztül a hazaérkezésünk után.

Ez igazából nem sokat osztott, szorzott volna, hisz a lányoknak még volt két hét a sulikezdésig, munka otthonról megoldható, max a bezártság, és a vásárlás megoldása az, ami problémás lehetett volna. Elméletben ugyebár, mert a gyakorlatban senki sem szeret bezárva lenni nemhogy két hétig, de két napig sem.

A szállodával és az ellátással összefüggésben nem lehetett semmire panaszunk. Ami furcsa volt, az az, hogy az összes étkezés svédasztal jelleggel működött, ami a mi ismereteink szerint Németországban már rég nem engedélyezett, vagyis nem ebben a mindenki szed saját magának formában, hiszen igen nagy a vírus továbbadásának esélye, az eszközök összefogdosása esetén.

Voltak kirakva műanyag egyszer használatos kesztyűk, valamint mindig volt kézfertőtlenítésre lehetőség, de ennek használatát senki sem ellenőrizte, és nem nehéz kitalálni, hogy nem mindenki használta ezeket a dolgokat.

Két véglet volt, vagy valaki fel sem vette a kesztyűt, és a kezét sem fertőtlenítette, vagy valaki felvette a kesztyűt, majd így tette a kezét a kézfertőtlenítőt adagoló alá, és a kesztyűt fertőtlenítette. Néhányan maszkban voltak, amíg összeszedték maguknak a kaját, de a többség nem viselt maszkot.

Tavaly még mindenki a mentsük meg a világot a műanyagtól lázban égett, ehhez képest most ez a sok egyszer használatos kesztyű, és a rengeteg mindent becsomagolunk fóliába nem igazán segíti ezt az ügyet előre. Sajnos a tengerben is találtunk a szállodában használt műanyag kesztyűkből.

Azt gondoltuk, hogy a szálloda nem lesz tele, és majd tudunk ügyesen távolságot tartani, de ez egyáltalán nem így volt. Az étkezésnél mondjuk az asztalok elég távol voltak egymástól, de amíg az ember sorban állt senki nem tartotta be a 1,5 méteres távolságot.

Miután láttuk mennyire tele van a szálloda és milyen sok országból vannak a népek ott nyaralni, valamint, hogy a szálloda különleges intézkedései kimerülnek a műanyag kesztyűk és kézfertőtlenítők használatában, na akkor már azért el tudtuk dönteni, hogy inkább vagyunk hülyék, mint bátrak, de lesz, ami lesz nyaralunk.

Persze 1 óra múlva, amikor a napágyakon feküdtünk a tengerparton mindenkitől kellő távolságban, már meg is változott a véleményünk, hogy mik is vagyunk inkább.

Egy idő után el tudtuk engedni ezt a dolgot, majd újra nem, majd újra igen, szóval elég hullámzóak voltak az érzéseink, de azért sikerült kikapcsolódni.

Az idő tökéletes volt, a szálloda étterme minden nap változatos ételeket szolgált fel, tényleg volt minden, amit csak el lehet képzelni. Nagyobbik egész héten tengeri herkentyűkön élt, kisebbik csak részben, de a kedvemért legalább sok salátát evett, és minden egyes alkalommal meg is jegyezte, hogy csak az én kedvemért, de másfél hét masszív nagymamák és nagypapák által nyújtott kényeztetés után nem árt odafigyelni. (…)

A szálloda igyekezett gondoskodni az emberek esti szórakoztatásáról. A gyerekeknek, legalábbis a kicsiknek minden este programok voltak, ahol a kicsik az animátorokkal együtt táncoltak, énekeltek, ölelgették egymást, mintha a vírus nem is létezne.

Még a Baby Sharkra is táncikáztak minden este, és eléggé úgy tűnt, hogy a program a német gyerekekre építkezik, mivel a lányaim közölték, hogy pont ezekre a dalocskákra buliztak ők is még az általános iskolában.

Az emberek nagy többsége ilyenkor a bárban töltötte az időt, és habár először azt gondoltuk, hogy nem lenne rossz, ha a lányok találnának maguknak társaságot, de azután inkább minden este a szobánk teraszáról néztük a naplementét, vagy sétáltunk, másoktól távol. Ha nem lett volna a vírus, akkor is inkább ezt tettem volna, mert amúgy sem kedvelem a tömeget.

Egyszer mentünk el kirándulni a Krka Nemzeti Parkba, ahol jártunk már egyébként korábban, de a lányok még olyan kicsik voltak, hogy nem igazán emlékeztek rá, hiába mondtunk ilyen okosokat, hogy de hát nem emlékszel? ennél a kerítésnél álltál, itt fürödtél apával a vízesés alatt. Nem emlékeztek.

Itt viszont tényleg sokan voltak, a hajó tele volt, oda is vissza is, alig páran viseltek maszkot, a távolságot tartani közel lehetetlen volt. Egy étterem teraszára beültünk, ittunk valamit, meg a gyerekek ettek palacsintát, a pincér viselt maszkot, fertőtlenítették az asztalokat is, de ez közel mindegy, hisz a vízesésnél rengeteg ember fürdött és ott aztán tényleg lehetetlen volt távolságot tartani.

Ami meglepő volt, hogy elég sok amerikai volt a nemzeti parkban, amit nem annyira értettünk, hogy hogy, de bizonyos jelek arra utaltak, hogy ők katonák, gondoltuk valahol Európában állomásoznak, és ide jöttek nyaralni, mivel ide még lehetett.

Egyszer bementünk a belvárosba is, ahol hasonló okosságokat mondtunk a gyerekeinknek, hogy hát nem emlékszel, itt készült rólad egy fotó, és így tovább, amúgy néha teljesen megértem a gyerekeimet, hogy kínosnak találnak bennünket.

Az embernek két választása van, vagy nem aggódik folyton, vagy nem megy bele ilyen helyzetekbe. Inkább hülyék, mint bátrak. Ebben egyre biztosabbak voltunk.”

Az eredeti írást itt olvashatjátok el.

Horvát kórházi csoda kellemetlen következményekkel

Share.

About Author

Leave A Reply