Horrorisztikus ötlettel állt elő egy luxusétterem

0

Az új koronavírus-járvány miatt a lassan újranyitó éttermeknek újra kell gondolniuk az ültetési rendjüket, hiszen a távolságtartás miatt jóval kevesebb ember fér be, így az asztalok egy része kényszerűen üres marad.

A virginiai Washingtonban található három Michelin-csillagos Inn at Little Washington egészen sajátos ötlettel állt elő, amiről ők azt gondolják, hogy menő, szerintünk viszont kifejezetten ijesztő.

Az ötlet lényege, hogy nem viszik ki az üres asztalokat, hanem bábukat ültetnek be, így keltve (szerintük legalábbis) a telt ház érzetét. Ha ez nem lenne elég (nekünk már ennyi is sok), az élethű bábukat az 1940-es évek divatja szerint öltöztetik fel.

Még ez sem minden: a pincéreknek kiadták, hogy a „vendégek” poharába időnként bort kell tölteni.

A tulajdonos-séf Patrick O’Connell két helyi vállalkozással közösen állította össze az asztalokat. A hitelesség érdekében beszállt a Tony-díj győztes Signature Színház, ami a „jeleneteket” találja ki, míg a Design Foundry nevű dizájnerekből, asztalosokból, festőkből álló cég a megvalósításért felel.

Az újranyitás nem csak formai, hanem tartalmi megújulást is jelent, azaz változik a menü is, igaz, erről részleteket egyelőre nem tudni, abban viszont biztosak lehetünk, hogy az étteremre eddig is jellemző különcséget megtartja Patrick O’Connell.

A nyitást most május 29-re tervezik, a virginiai kormányzó, Ralph Northam rendeleteinek megfelelően az éttermek csak félkapacitással működhetnek, azaz a tulajdonosoknak fel van adva a lecke, mihez kezdjenek az éttermek másik felével.

Nem vagyunk róla meggyőződve, hogy az Inn at Little Washington ötlete a legjobb…

Eladó John Lennon volt háza

(Fotó: Inn at Little Washington)

Share.

About Author

Leave A Reply