A hollandok és a kidurranó magyar lufi

0

A határátkelők bizonyos szempontból tükröt tartanak Magyarországnak – írja a Magyarország 2.0 pályázatra érkezett posztjában Zita, aki szerint sok minden lenne, amit érdemes lenne átvenni a hollandoktól, legyen az oktatás, az önismeret vagy a múlthoz való viszony. (Az eddig megjelent írásokat itt találjátok.)

„Sokat hezitáltam ezen a pályázaton. Bevallom, először pihentettem kicsit az íróasztalon a többi cetlik között. Majd mégsem hagyott nyugodni. Többféle gondolatmenet is kirajzolódott, hát, íme, a végkifejlet.

Előre bocsátanám, hogy nem vagyok sem közgazdász, sem semmilyen szakértő, a politikusi elhivatottság távol áll tőlem, ezért ne várjatok mutatókkal, hatástanulmánnyal alátámasztott projekttervet szülőhazánk talpra állítására vonatkozólag. Ezen is gondolkodtam, de ehhez nagyon kevés vagyok.

Jó hír, hogy van ötletem, amiket itt majd szépen sorra is veszek, és hogy autentikus legyek, holland példákkal, mert ez az ország itt működik jól. Persze errefelé is érnek meglepetések, itt is van, ami nem jön össze elsőre, de ez az ország él, lélegzik, szabad, szerethető, megszokható.

Egyben nagyon más, mint amit mi a Kárpát-medencében megéltünk. Magyar aggyal gondolkozva nem is gondolnánk, hogy ez is még Európa. Pedig a mondat sajnos visszafele is igaz, megismerkedvén alaposabban a magyarországi viszonyokkal, lassan azt sem gondolja senki, hogy az még Európa.

Tükröt tartunk az országnak

„Aki a tömeget követi, általában nem fog előrébb jutni náluk. Aki képes egyedül haladni, valószínűleg olyan helyeket fog felfedezni, ahol még senki nem járt előtte.” (Albert Einstein)

Ez a nagyszerű gondolat sokat elárul rólunk, határátkelőkről. Mert mi nem követtük a tömeget, mertünk változtatni, változni, kockáztatni, elsősorban magunkért.

Egyre inkább látszódik azonban, hogy „Sub Rosa” elindult velünk egyfajta gondolkodás, amiben benne van a változás-változtatás vágya, de benne van a mi (szerintem nemes) ellenállásunk is, nevezzük egyszerűen motivációnak.

Ha akarjuk, ha nem benne van a politikai állásfoglalásunk. Elindult velünk a lavina, amit most már megérez az ország, nincs orvos, nővér, kőműves, tudós, felszolgáló a Balatonon. Ezek tények.

Igenis büszke vagyok magunkra, mert tükröt tartunk az országnak, amiben kezdi most már látni az arcát. Lehet, hogy mikor látogatóba megyek turistának és/vagy kevély határátkelőnek fognak felcímkézni, de ez nem fáj. Mert valóban igaz, hogy más fejjel gondolkodok. Megváltoztatott a határátkelés, megváltoztatott Hollandia.

Változás belülről

Ezért vállalván ennek következményeit, először is receptre írnám fel minden magyar embernek, hogy éljen legalább egy évig külföldön. Ez a legjobb módszer, hogy ne ragadjunk be, merjünk másként gondolkodni, tudjunk változni, és ezzel változtatni a világon. Mert minden feltett kérdésünkre a válaszok alfája és omegája ez: változás belülről.

Nincs ebben semmi új, és semmi eretnekség. Gondoljunk csak a hajdan volt szokásra, hogy a céhek kötelezővé tették a legényeknek a külföldön eltöltött éveket vándorkönyvvel a zsebben.

De a külföldi egyetem-járás szokása is hagyományosnak volt tekinthető már a sötét középkorban is (ami sok szempontból nem is volt olyan sötét). És akkor még nem is beszéltünk a kultúra beáramoltatásának nagyszerű felismeréséről és annak hatásairól.

Történelmünk során oly sokszor hatalmasat lendített rajtunk. Gondolok itt Mátyás királyunk nagyszerű humanista, reneszánsz udvarára, vagy Esterházy Miklós herceg barokk kastélyára és az abban működő nem elhanyagolható kulturális műhelymunkára.

Nagyon becsüljük meg  hát azokat a tudósokat, feltalálókat, művészeket, mecénásokat, (felsorolnám szívesen a neveket, mert büszke vagyok rájuk, de akkor megint oda lenne a pártatlanságom, meg ez itt most nem a reklám helye) akik életben tartják a magyar szellemi életet. Figyeljünk rájuk! Mert ők nem félnek, tudásuk és tehetségük jogán pörölnek és nem csak magukért teszik, hanem mindannyiunkért.

Tanuljunk!

„Én nem fogom be pörös számat. A tudásnak teszek panaszt.” (József Attila)

Második receptre felírt pirulám a tudás. Szóval tanuljunk! Szeressenek iskolába járni a gyerekek. Beszéljen mindenki legalább még két nyelven a magyar mellett, mert ha nem, visszafordíthatatlanul elszigetelődünk.

Van nekünk sok kiváló gyermekpszichológusunk, tanártekintélyünk, akik már rojtosra koptatták a szájukat, hogy mit kéne tenni. Hogy mit? Hallgatni rájuk, megcsinálni, amit mondanak.

Hozzá itt a holland példa, nem biztos, hogy jó, de azért fontoljuk meg! Négy évesen kezdik a gyerekek az iskolát, ez amolyan iskola előkészítő, hasonlatos a mi óvodánkhoz. Az általános iskolából nem viszi haza a tanulni valót a gyerek, se könyvet, se füzetet, még a nyolcadikos sem, csak a „tesicuccot” kimosni.

Középiskolában kezdenek el igazán tanulni, meg a főiskolán, egyetemen, aki akar. Egyébként lehet szakmát tanulni. Nincs házi feladat, játszanak a gyerekek, amíg lehet. Nagy részük délben hazajár enni, és ebéd után még visszamegy az iskolába.

Nem gondolnám, hogy ettől butábbak lennének a hollandok, csak máshol van a hangsúly. Nem egy pszichésen lefárasztott, nem az életkorának megfelelő oktatásban-nevelésben tartott, halálra terhelt kisiskolásra épít a rendszer, hanem egy tárgyi tudásban ugyan alacsonyabb szinten teljesítő, alapkészségekben gyakorlott gyerekre. Kevésre, de biztosra.

Hangsúlyosan szerepel a tanításban a kommunikáció, nyelvtanulás, egészséges életmód, szövegértés, értelmezés, alap matematika extrák nélkül, történelem csak későn és kis mértékben.

Ismerd meg önmagad!

„Szerették a munkát, takarékoskodtak, szorgalmasak voltak, véleményüket nem rejtették véka alá, és nagy igazságérzettel bírtak.” (Petrus Opmer, 1625)

Ez az idézet tipikusan tükrözi a holland mentalitást. Holland ember írja hollandokról. Egy múzeumban mentettem. Ehhez kapcsolódna a harmadik recept.

Egy kötelezően választható önismereti tréning mindenkinek, aki még nem tette meg. Bizony nagyon nagy hiátus van a magyar emberben ezen a téren, persze jobbára még mindig nem képezi neveltetésünk tárgyát.

Az önbizalom, az önismeret, a bizalom mások iránt, a becsület, a lelkesedés, az elfogadás, a tolerancia, ezek mind tanulható, tanítható, kialakítható emberi tulajdonságok.

Csak azt az embert nem lehet megvezetni, aki tisztában van önmagával. Aki tisztában van saját tudásával, tehetségével, erejével, és meri egyre magasabbra tenni magának a lécet. Lelkesedik a világ dolgaiért, a munkájáért, a földért, ahol élünk, az őseiért, akik az alapokat megteremtették ehhez. Ettől nyitott, pozitív, építő ember lesz.

Egészségesen beoszt, megbecsül, takarékoskodik, természetes neki szelektíven gyűjteni a szemetet, nem vágja ki a fákat feleslegesen. Véleményt formál, és azt ki meri mondani. Nincs rá szüksége, hogy címkézzen másokat.

A baj csak ott van, hogy a hollandoknál ennek hagyománya van, több száz évre visszamenőleg, nálunk meg nagyon nincs. Ezt a lemaradást nem tudom, hogy le lehet-e valaha is küzdeni.

Letenni a múltat

„Nem számít, milyen kemény volt a múlt, mindig újra lehet kezdeni.” (Buddha)

A negyedik, igen keserű pirula: letenni a múltat, illetve csak azt tovább vinni, ami épít. Elengedni mindazt, ami már nem szolgál bennünket. El kell engedni a félelmeinket. Vagy legyőzni őket, azt meg úgy, hogy szembe megyünk velük, nem kitérünk előlük. Mire is gondolok? Sok mindenre, nyilván könyvet is tudnék írni belőle.

Két dolgot azért kiemelnék.

Itt van például a liberalizmus. Nem kell félni tőle! A hollandoknál ez is jól működik. Sok helyütt leírták már, hogy a világ egyik legliberálisabb országa. Látnunk kell végre, hogy csak azokban a társadalmakban válhat veszélyessé, ahol az embereket elnyomás alatt tartották, mert ilyenkor a korlátok eltűnése szabadosságba csaphat át.

Mármost a fejlett liberális társadalomban meg mindenki érti és tiszteli a szabályokat, kialakul az emberekben egyfajta természetes mértéktartás, teljesen normális, hogy mindenki annyival megy az úton, amennyivel a tábla engedi, hogy mindenki befizeti az adót, biztosítást, hogy nem rombolja az egészségét, hogy nem akad fenn azon, hogy valaki más vallású, más bőrszínű, meleg vagy hetero, fiatal vagy öreg, esetleg mozgássérült vagy szellemi fogyatékos.

És itt van a népvándorlás ügye. Azt gondolom, ettől sem kell félni. Ebben a pici liberális országban a lakosság 2/3-a bevándorló. Mégis élhető az ország, sőt meg sem fordul a fejedben pár hónap után, hogy ez nem így természetes.

Nehéz párhuzamot vonni egy multikulti Hollandia, és a „nemzeti identitást” még mindig oly nagyra tartó Magyarország között. Hát most nem is fogok, mert nem szeretnék megbántani senkit. Inkább csak néhány gondolatom osztom meg, ami mentén érdemes lenne megoldásokat, mintákat keresni.

Van török, holland, kínai szomszédunk. Van mexikói, ghánai, surinami, román, lengyel, arab, török nyelviskolai csoporttársunk. Az utcán már fel sem tűnik, hogy kin milyen ruha van, eszünkbe nem jut ilyesmire rácsodálkozni. Láthatóan ugyanúgy élnek, dolgoznak, gyereket nevelnek, bevásárolnak, mint mi.

Nem lopnak az emberek, semmi baj nem történik, ha véletlenül nyitva hagyod az autót, nem kellenek vasrácsok, magas kerítések. Ha elvesztesz valamit, az többnyire megkerül. Nem magasabbak a bűnözési statisztikák, szóval ezzel ne is érveljünk.

Viszont kialakul mindenkiben egyfajta megértése, tolerálása a másik szokásainak. Ezekkel amúgy napi szinten szembesülünk. Köztudottan befogadó nemzettel élünk itt egy országban. Sokat tanultunk tőlük.

Erősen megfontolandó a hozzáállásuk.

A lufi kidurranása után

A nagy magyar lufi ugyanis nemsokára eldurran, mert már akkorára fújták. Mi lesz azután? Üresség. Döbbenet. A felismerés, hogy átvertek bennünket. Ha más nem, akkor majd az idő kikényszeríti a változást.

Konklúzió: a változás lehetőségét mindenki magában kell meglelje. A tenni akarás mindannyiunk egyéni felelőssége, kinek-kinek a saját vállalható tehetsége, elkötelezettsége és lehetősége szerint. Határon innen, vagy túl, az mindegy. Nem szabad, hogy minden maradjon a régiben. Szülőhazánknak tehát nincs más esélye… nem lehet nem változni…

„Mert így valóban úgy lesz, hogy a jövő térképén Magyarország helyén egy fehér folt lesz, ezzel a felírással: Ez Magyarország volt, de elsikkasztották…” (Ady Endre, 1899)

Zita blogját itt találjátok, olvassátok!

Share.

About Author

Leave A Reply