Holland és magyar értékrend káosz idején

0

Vajon mit árul az egyes országokról és politikai vezetésükről az, ahogyan járvány és válság idején hozzáállnak a problémákhoz és az emberekhez. Ami pedig minket illet: képes lesz-e átalakulni az értékrendünk ebben a katyvaszban? A kérdéseket Zita teszi fel és részben válaszolja is meg.

„Annyi előrejelzésünk volt már, amely nem igazolódott be, hogy mi már nem akarunk újabb bejelentéseket tenni arról, ami nem fog bekövetkezni.” (Eric Caumes – a párizsi Pitié Salpêtrière kórház fertőző osztályának vezetője)

Megválaszolandó kérdések: Mi is zajlik most itt körülöttünk? Miként változunk vagy nem változunk? Képes lesz-e átalakulni az értékrendünk ebben a katyvaszban? Mit látunk magunkban, másokban?

Ki hogyan éli meg? Fontos-e, hogy melyik országban éljük meg? Mit gondolnak a barátaink? Hogy éli meg a környezetünk? S ami a legfontosabb, mit is gondolunk mit? Csak félünk, vagy tanulunk és alkalmazkodunk?

Mit gondolunk az ezután következő létformánkról? Van-e, lehet-e jövőképünk? S ha igen, akkor milyen? Szükséges-e, lehet-e, változnunk? Miben? Merre? Hogyan? Mit kell feladni? És mit véletlen sem?

„A science fiction kifejezés jelentése eredetileg tudományos fantasztikus írás (a fikció jelentése: kitalálás, fantáziálás), tudományos (szép)irodalom, de magyarul a tudományos-fantasztikus (irodalom, művészet) megnevezés használatos. A tudományos-fantasztikus mű olyan művészeti (irodalmi, film stb.) alkotás, mely legtöbbször valódi vagy képzeletbeli tudomány(ok)nak a társadalomra, vagy egyes egyénekre gyakorolt hatását mutatja be. Ezeknek a műveknek a közös jellemzői, hogy zömében egy lehetséges jövőben játszódó képzeletbeli történetek. Megnyilvánulási formájuk lehet könyv, képregény, festmény, televíziós sorozat, film, rajzfilm, játék, színdarab és egyéb média.” (Wikipédia)

Miután ezeken nőttünk fel, s aki hozzá még tanult némi pszichológiát is, tudja mi az a tömegpszichózis, és a bezártság, a félelem mit vált ki az emberekből, igyekszik modellezni a fejében a jövőt. Ez a „mission impossible”.

Mire is gondolok? Under the Dome, Schutter Izland, Outbreak, Lost, Kaffka, Merle, Dennis Lehane, Stephen King, Steven Spielberg… a fémjelek.

Ahol a valóság és a modellezett elképzelés köszönő viszonyba sem kerül azzal, amit ép ésszel elképzelni képesek vagyunk. Hogy döntenünk kell, hogy fogytán az ellátás, az oxigénpalack, az intenzívágy, döntenie kell az orvosnak, hogy kinek jobbak a túlélési esélyei.

Hatvan év felett egyéb krónikus bajokkal a lehető legrosszabbak. Az öregek mennek a „bűzösbe”. (Talán még emlékszünk mindannyian Sánta Ferenc: Sokan voltunk novellájára. Nekünk még érettségi tétel volt. Azóta is néha vergődök vele.) Az emberek egymásnak esnek, konspirálnak, hazudnak, ölnek a túlélésért. Megeszik a lovaikat előbb, utána egymást.

Hírek és álhírek

Bármit is írok a vírussal kapcsolatban, az mind fikció, az mind az én teóriám, hiszen senkivel sem érintkezek, mindenki karanténban van, hogy országonként mennyire, az persze változó. Minden, ami információ, az a neten ér el, és erősen púderozott, mivel valljuk be, mindenki csak találgat.

Mindazonáltal közben meg kell tanulnunk szelektálni, a híreket az álhírektől, elvonatkoztatni, grafikonokat, szaporodási képleteket elemezni vírus-megkétszereződésekről, lapos görbékről. Olvasni a kórházi kapacitások beosztásáról, nyájimmunitás megszerzéséről, orvosi cikkeket a vírusról.

Azután hosszasan elmerengünk, összehasonlítván arányszámokat halottak és túlélők tekintetében levetítve kórházi ágyak és lélegeztető gépek számára, tesztelések mennyiségére, átlagéletkorra, szokásokra, helyi jellegzetességekre, állampolgárok habitusára, védőoltások rendszerességére az elmúlt 100 évre vonatkoztatva. Minderre ráküldjük, hogy a különböző országokban az intézkedések életbeléptetése is igazán sokféle elgondolás alapján zajlik.

S akkor az orvosok, mentősök, nővérek, kutató-orvosok küzdelméről ne is szóljunk, mert az sem kifejezhető sem szavakban, sem munkaórákban, sem fokozott kitettségben, hogy maguk is megfertőződnek, nagyobb eséllyel, mint aki biciklizik a pusztában.

Az élelmiszer-kereskedelemben, -logisztikában és -termelésben, a napi ellátásban részt vevőkről sem kellene megfeledkezni. Ők is erőn felül teljesítenek.

Karantén-életünk egyetlen hírforrása az internet. Kiegészítendő: közvetlen barátainkkal a telefon. Van időnk értelmezni, megérteni, szelektálni a katyvaszt. Kaptunk nagyon sok időt, talán soha meg nem álltunk globálisan ennyire. S ez egy hatalmas dolog azok számára, akik képesek megérteni, hogy ez egy lehetőség is egyben.

Karantén-gondolkodásunk egyedüli fokmérője a józanság. El tudjuk-e határolni a hazugságot az igazságtól, a demagógiát az igaz szótól, a barátot az ellenségtől? Ebben a tekintetben ugye nem mellékes, hogy egy jóléti társadalomban, demokráciában élünk, vagy egy diktatúrában.

Persze a demokráciában élők személyi felelőssége nagyobb. Mivelhogy személyi szabadsága is biztosítva vagyon. S a védőháló is jól működik. A vírust azonban nem ez győzi le, esetleg tompítja, élhetővé, elfogadhatóvá teszi, ad időt átgondolni, megváltozni, persze csak annak, aki érti, változik, ahogy Darwin is leírta a természetes kontraszelekció működését.

Aki képes változni, asszimilálódni bármilyen új életkörülményekhez, az életben marad, aki nem, az meghal.

Bármilyen sci-fi is ez, ezt éljük meg most különbözőképp a világ minden táján, de ugyanazokkal a tünetekkel, kihívásokkal, és senki sem tudja, tudhatja a helyes választ.

Ki mire szavaz?

Einstein a fizikára szavazna, Merle a képzeletre, Jézus a megbocsátásra, ezotérikus magadra, Szentgyörgyi Albert a C-vitamin erejére, I. Viktor a parasztvakításra, Rutte meg bízik a nyájimmunitásban, meg az északi országok is, enged biciklizni, sportolni a töltésen, bízik benne, hogy csak annyiszor megyünk le a boltba, ahányszor muszáj, hogy nem vásárolunk fel hülyeségig, hogy egyesével megyünk, és nem hisztizünk, ha várni kell, szájmaszkban vagy anélkül.

Dönthetünk jól is, meg rosszul is. Ajánlanak dolgokat: 1,5 méter, 1 fő, maradj otthon! És persze, tesszük is, de nem kívánja tőlünk senki, hogy belezakkanjunk. Azt gondolom, könnyebb. Hányszor hallottuk már, hogy nem mindegy a tálalás az ehetőség szempontjából.

Igazából csak magamról nyilatkozhatok. Az utolsók voltunk, akik abbahagytuk a munkát, mivel profitorientált cégben dolgozom, sok emberrel kontaktusban, fokozottan bacis környezetben Hollandiában.

Remélem átment már rajtam is a vírus tünetmentesen, mint ahogy 15 éve mindig minden vírus így tette, mindent kihordtam lábon, miközben dolgoztam, éltem, ennyi. BCG-re oltott vagyok.

Ha nem, hát állok elébe, ismerem a C, D, egyéb vitaminajánlásokat, mozgás, erőnlét, nem fogyasztottam antibiotikumot egyszer sem az utóbbi 20 évben. Gondolom, nem rosszak az esélyeim. Még a korom sem éppen hajszál mentén.

Ezért elhatározásom, ha durvul a helyzet, s szükség lesz rá, megyek önkénteskedni, ha kell, a tűzvonalba.

Mindazonáltal kötöttem egy uitvaartverzekeringet, mert a hollandok mint tudjuk, mindenre kötnek biztosítást, arra az esetre is, ha meghalnak, s akkor nem terhelik itt a gyerekeiket horror költségekkel. A perifériális információkon mosolyogtam ugyan, de mégis kipipálva a sztori.

Mire kaptuk az időt?

Az elmúlt időszak mindannyiunk számára tartogatott meglepetéseket, amik talán gondolkodóba ejtik az embert. Fontosnak tartom, hogy leginkább azt próbáljuk megfejteni, amit számunkra üzen a jelen időszak. Vajon mire kaptuk ezt a temérdek időt?

Elvagyunk otthon, karanténban, nettel, telefonnal, tv-vel. Sétálhatunk, biciklizhetünk, néha nincs a boltban liszt, néha nincs WC-papír, de ennek igazán nincs is jelentősége, ha lesz, akkor sem veszünk meg 1 egész raklappal, mert ez igazán nem fontos. Pedig az anyukám is mindig háborúra készült, spejzolt, de már akkor sem értettem, miért. Most sem ez a fontos. Nem ez a feladat. Nem ez a sorsunk.

Az ezotérikus megoldás hajaz a keresztényre, az eretnekre, s lehet, még az ateistáéra is. Engedj el mindent, ideje kicsit lazábban kezelni az életet. Nincs düh, nincs rágódás, hiszen másnak igazán nem fáj, hogy bántott téged.

El kell engedni, hogy becsaptak, hogy hazudtak, hogy megaláztak, s ha tartoznak neked. Ez nekik egyáltalán nem fáj. A régi, játszmás világnak vége. Az élet mindenkinek benyújtja a számlát. Nincs más lehetőség, mint kilépni, tovább állni, felejteni, letenni, s valami egészen másban elgondolkodni.

Csak két út van: emelkedni, vagy süllyedni. A tudatos ember a változás mellett dönt, legyen bármilyen fájdalmas. A többiek vagy belehalnak, vagy önkéntes agóniára ítélik magukat. Tehát nincs itt az idő a halogatásra, lépni kell, s mindig az első lépés a legnehezebb.

Itt van a sok karantén-idő, amit szabad jól eltölteni: írással, olvasással, filmekkel, értelmezéssel, barátokkal, családdal, munka kereséssel, ha az előző nem volt jó, nyelvtanulással, vizsgákra készüléssel, megbocsátással, elengedéssel, visszaszeretni asszonyba, gyerekekbe, teljes valójában, s nem elfelejteni azokat, akik eddig elsegítettek az évek során.

Elfelejteni vagy nem elfelejteni kiegyenlítetlen számlákat, amiket ugye a természet úgyis kiegyenlít. Nem kétséges, minden utolér bennünket, mint a vírus. Felteszi a maga kérdéseit…

Ezek most egyelőre a káosz-gondolatok. Ki is tudja akkor, hogy mi zajlik itt? Merre is van akkor az arra? Mi is a jó irány?

Hollandiában mentik az időseket

Szándékosan a végére hagytam a manipulált és nem manipulálandó híreket, és azok valóságtartalmát. Ausztrál járványhajó, ami hetekig nem köthet ki, az antarktiszi kalandtúra után, mert a hajólakók elkapták a vírust.

Pesti úti idősotthon, majd Borsodnádasd, Rózsa utca… és nyugi! Amszterdam: Beth Shalom idősotthon 120 lakója közül 22 fertőzött. Igen, a vírus az időseket, betegeket fokozottan támadja. Mindegy, hogy melyik országban, milyen háttérrel. Ez a protokoll.

Túlnépesedtünk, elöregedtek a társadalmak, és szaporodnak egyre a nyomorban élő népek, ahol nem hogy szappan, meg orvos, de még víz sincs, ivásra sem, nemhogy kézmosásra. Bennünket megtizedel, őket megfelezi a vírus. Erre akkor most hogyan is varrjunk gombot?

Mindenesetre Hollandiában nem panaszkodnak, mentik az időseket, akik így vagy úgy megfertőződtek, nem keresik a rést a falon, mert nincs is, fel sem tételezik a véletlenen, a hülye víruson kívül eső megoldásokat.

Holland-magyar különbségek

Nincsenek bűnbakok a politikai rendszerben. Feltételezhetően nem is hazudnak, csak alkalmazkodnak. Megpróbálnak összedolgozni, nem szét. Ennyi. (Demokrácia kontra diktatúra.) No comment.

Itt nem küldenek el kórházi főorvosokat vészhelyzetben. Itt nincsenek Halkó Petrák, akik le merik írni, hogy az intelligens más kárán tanul, Hollandia meg a sajátján sem. Itt keveset beszélnek Magyarországról, I. Viktorról. Mert ez itt igazán nem fontos, egyik fülön be, a másikon ki. Oldják megfele a saját dolgaikat, a bűnbak-keresés távol áll tőlük. Így is lehet.

Mindazonáltal fizetik be a hatalmas lóvékat az EU-ba, amiből I. Viktor kap egy csomó segélyt, amivel nem is lenne semmi baj, ha azokra fordítanák, s arra, amire szánva van, s nem Kajmán-szigeteki számlákra vándorolnának.

És igen, Hollandiában nincs igazán szükség se diplomára, se nyelvvizsgára. Egy perc alatt tesztelik, hogy képes vagy-e megoldani a feladatot, hogy kommunikálsz-e, vagy nem. Mégis mindenki beszél 1-2-3 nyelven alapból.

Nem kell határozatot hozni 75 000 diploma kiadásáról, amik a nyelvvizsga hiányában évek óta szunnyadnak pecsét híján a különböző magyar egyetemek tanulmányi osztályain.

Egyenlőre próbálunk prognosztizálni. De ez még csak a kezdet. Az első felvonás. S hogy hogyan indulunk meg, mit veszít a gazdaság, az egyén, s mit nyertünk, ezek mind előttünk álló kérdések. Pro & kontra.

„A probléma nem az, hogy létezik a gonosz a világon. Az a probléma, hogy létezik a jó is, mert egyébként kit érdekelne…” (Fargo)

Kilengett a svéd biztonsági inga?

(Fotó: needpix.com)

Share.

About Author

Leave A Reply