Holland álom, magyar álom

0

Vajon létezik magyar álom? És holland? Van-e a határátkelőknek álma? Ezeket a kérdéseket boncolgatja Zita írása, aki az általánosabból indulva jut el a konkrét válaszokig, azaz érdemes végigolvasni a posztot.

Miért álmodunk?

„Az ormokra nem hívják az embert, oda fel kell kapaszkodni” (Edouard Manet)

Az álmok két okból születnek: ha túl jól megy a sorunk, vagy ha túl rosszul. Mindkettő zsákutca. Elsősorban azért, mert mindkét esetben véglet az élethelyzet, amiből kiindulunk.

Azontúl persze léteznek lelki egészségben megfogalmazott álmok is. Ezek életünk motivációs rugói. Tulajdonképpen ebben a kontextusban nevezhetjük őket vágyaknak is.

Segítségükkel képesek vagyunk végig menni az úton, sikerre vinni projektjeinket, nem feladni idejekorán semmit, odatenni magunkat olyan helyzetekben is, amit nehezünkre esik, amikor fogytán az energiánk, a türelmünk.

Mindeközben megvilágosodunk, hogy mi mindent kell megtennünk álmaink beteljesüléséért. Mert ugye azt nem adják ingyen. Hovatovább hajlamosak vagyunk tolni kifele a határidőket, kibúvókat keresve elméleteket gyártunk le, hogy mit miért nem csinálunk meg most, ezzel persze elsősorban önmagunknak hazudunk, önmagunkat csaljuk meg.

Saját magunk csigává lassulva romboljuk vissza az életünk. Legalább ezért csak magunkat hibáztathatjuk. Tehát a jól megfogalmazott álmok megvalósítása is még számtalan próbatételt követel.

A kulcs persze mindig a mi kezünkben van. A döntés szabadsága ugyanis mindig a sajátunk. Az volt, most is az, és az is marad.

Újratervezés

„Hülyébb pókok maguk ellen szőnek hálót” (Vámos Miklós)

Ha valami véget ér, csak hogy értelmezni tudjuk: újratervezés van. Új álmok, új vágyak, új útitársak.

Van, aki belefeledkezik a munkába, túlvállal, széthajtja magát, bár semmi szükség rá. Más leissza magát, elszív egy-két jointot, ezzel törölvén a memóriát. Egyesek elmennek egy boldogító shoppingolásra.

Továbbiak esznek egy hatalmasat, amitől azonnal 5 kilóval többet mutat alattuk a mérleg. Megint mások ellopnak valamit, bolhát-e vagy elefántot oly mindegy, ha semmi szükség rá az se baj, de ettől boldogok.

Másformák szexelnek egy olyan szenvedélyes – kiadósfélét mindjárt bárkivel. És van, aki belefog az éppen aktuális hazugságsztorijába, elhiszi, élvezi, hogy mindenki komolyan veszi, s mindig a kör közepén állhat. És ez mind, mind betegség. Szörnyű, hogy mindenki beteg.

Ettől persze többnyire senki se büszke magára, és nincs az a legjobb barátja, aki büszkeségből megveregetné a vállát.  Ellenben így van ok rá, hogy mások számára elérhetetlenné váló, szúrós sünné gömbölyödjünk, miközben észre sem vesszük önkezünk által kivégzésre ítélt, leárazott és kiárusított énünket.

Véletlen sem halljuk meg a kiabálást, amit a belső hangunk üvölt, meg azt sem, amit azok ordítoznak, akik szeretnek. Halkan vagy hangosan, türelmesen vagy olykor már-már fenyegetőzve.

„Az igaz szeretet nem más, mint arra irányuló vágy, hogy a másiknak segítsünk azzá válni, ami ő valójában. Akkor is, ha a másiknak ez az igazi énje nem annyira felel meg nekünk. És akkor is, ha megtalálva azt az igazi énedet, talán nem engem választasz, hogy együtt folytassuk az utunkat.” (Jorge Bucay)

Maradjunk az álmoknál. Most tegyük félre az éjszakai álmokat! Ezeket van, aki megéli, és van, aki reggel ébredéskor és este elalvás előtt mindig arra a megvalósulni vágyott dologra gondol.

Utóbbiak hihetetlen mértéktelenséggel képesek a vágyaikat éberen, a maga valóságában elképzelni és életben tartani. Miután kellőképpen sokat foglalkoznak velük, erősen gondolnak arra, elképzelik, levetítik 1000-szer… Ez pedig akarva, akaratlanul kezdete egy másfajta gondolkodásnak, melyet irányíthat a tudatalattink, de még inkább hasznos, ha tudatosan műveljük.

De vajon milyen álmok léteznek? Létezik-e holland álom? Létezik-e magyar álom?   Létezik-e az én álmom? Létezik-e határátkelő álom?

Igen. Mindenféle álmok léteznek. József Attila mamájának proletár álmai voltak. A Gulágon is álmodtak az emberek, a gázkamrák kéményei alatt is. Ezek az álmok akár kollektív álmok is lehettek.

Hitlert gyilkos álmok gyötörték. A diktátorokat megalomán álmaik kergették gyilkolásba. A sors fintora, hogy mindannyian a félelembe haltak vagy őrültek bele. Ez egy különleges koreográfia. A homokóra effektus. Bővebben kifejtve az Ágnes asszonyban. (Arany János)

Einstein, Madame Curie hipotéziseik megoldásáról álmodtak. Leonardo da Vinci arányokat, színeket, Leonard Bernstein hangversenyeket álmodott. Morgenstein fura verseket. Hemingway Santiagója oroszlánokat.

Ezek az álmok, még inkább a megvalósításuk feletti küzdelem, megváltoztatnak minket. Nem az emberek változtatják meg egymást, főleg azok nem, akik szeretetben élnek.

Mindenki maga változik, vagy nem. Azután az idő úgyis tovább lapoz, ha éppen aktuális mesénkre ráunt. Előbb vagy utóbb mindenkinek át kell menni a tű fokán.

Az álmokat mindig a szabadság utáni vágyunk szüli. Nehéz dolog ezt megfogalmazni, mert az emberek nagy része a szabadság szó hallatán csak egy eszmére gondol, amit sosem élt meg, ami elérhetetlennek tűnik számára. Ez egy elvont dolog, amit elképzelni fölöttébb nehézkes. Meg kell élni ahhoz, hogy megértsük.

A holland álom

A holland ember tudja, hogy mit jelent a szó a napi életben. Már az ősei, 400 vagy több évre visszamenőleg ezért küzdöttek. Számukra egyszerű a képlet:

„God schiep de wereld, maar de Nederlanders maakten Nederland.” (Isten megteremtette a világot, de a hollandok csinálták meg Hollandiát.)

Az Isten tényleg elkövetett miattunk valamit, de mi tettük, ami a mi felelősségünk volt, van és lesz, azzá tenni, ami nekünk fontos: szabaddá. Mindenki számára: migráns, meleg, fekete, muszlim vagy zsidó – élhetővé.

Számukra ez életforma. Ez a példa, amit követni mindenkinek a maga ügye.  Hogy megértsd, ahhoz legjobb, ha egyenesen beleszületsz. Beleszületsz abba a végtelen nyugalomba, amivel az életet szemlélik. Azontúl ha igazak a statisztikák, akkor mégis csak az élvonalban vannak a boldog népek sorában.

A magyar álom

Legyen meg a trabantod, a paneled, az évi rendes SZOT-üdülésed, s akkor jól is van. Ez a mozgástered, szabadságod nincs, minek az neked, kisebb dolgokkal is beéred, megalkudsz, meghajolsz, benyalsz úgyis, ez vagy te. Pelikán elvtárs jó elvtárs. Így szereted.

Később 60 évvel, ha nem tetszik a diktatúra, menj világgá, vagy maradj, s nyomorodj bele, abba, hogy rajtad kívül már mindenki elment.

Marad az álom, hogy majd egyszer jobb lesz. Hát nem lesz jobb. Az agymosás jól sikerült: lesz mindig annyi szavazó, aki a csalással együtt elég lesz. Nincs több esély. Az értelmiségi: orvos, tudós, színész, író, festő, tanár, egyetemista mind elment.  Nem csinál már forradalmat. A koldus meg nem tud.

A szabadság eszmévé silányul. Megélni sosem lesz mód. Nyertek, miközben hazug „hurránarancsokat” dobálnak magasra, s lentebb meg a végtelenségig álmodik a sötét, tétlen nyomor.

„Tiszta ágyat és tiszta asszonyt
Álmodik s vígan fölkacag,
Kicsit több bért, egy jó tál ételt,
Foltatlan ruhát, tisztességet
S emberibb szavakat.” (Ady Endre)

Az én álmom

Hála sváb nagyapám általi vonalas, ámbár nagyszerű neveltetésemnek: 16 évesen már megcsapott a szabadság szele. Nem tudtam már akkor sem azonosulni anyukám „ezittabékeszigete” „ezavilágközepe” világképével.

Tudtam, hogy színes pletykákkal tarkított szürke falusi mindennapjaimból egyetlen kitörési lehetőség van, ha annyit tanulok, hogy biztosan felvegyenek az egyetemre. Az áldozat világos volt: éjt nappallá téve a szó legszorosabb értelmében gyúrtam erre az egyre. Ez volt az álmom. Sikerült.

Már akkor is szabad akartam lenni, bár pontosan nem tudtam még összerakni, hogy ez az elején mekkora egy favágás, majd általa mekkora fejlődés, szemléletváltás fog következni.

Egyben megalapozása volt mindennek, amit azután valaha is szabadként éltem meg az életemben. Később még nagyon sokszor gyúrtam konkrétan valamire, de az valahogy mindig szegről végre rokona volt az én kis szabadságomnak. A folyamat máig tart.

Az i betűre a pontot mégis a határátkelés tette fel. Ez is egy nagy álom. Kétségtelenül azóta már valóság.

Az alábbi videó nekem, meg a gyerekeimnek is ikonikus, mert Szikora Robi már 1986-ban megmondta, hogy Amszterdamba megyünk, és kész. És benne a felvonulás, a múltunk, amivel majd le kell számolnunk. benne a jövőnk, a gyerekek, és a jelen: menni vagy maradni. A döntés, a sírás…

Határátkelő álom

„Kinőtt a szárnyunk, ez volt mit vártunk.
Szabaddá váltunk, ki szól ránk, meddig szálljunk?” 
(Demjén Ferenc)

Mindig mondom, hogy rossz tanácsadó az általánosítás. Addig biztos az álom, hogy a kalandvágyban, mindinkább az anyagi nélkülözésben, s még ennél is izmosabban a lelki nélkülözésben – az élet lassan ölő méreggé változik számunkra.

S a pillanat – ha felismerjük, hogy mindez csak rajtunk múlik, s megnyílik az ajtó egyfajta szabadság felé, amit merünk vagy nem megcsinálni – nagy jelentőséggel bír. Azt gondolom, hogy erre a földre senki se félni született. Nem kell, hogy a vágyaink bújócskát játsszanak. Könnyen meglehet, az idő elszáll fölöttünk, s az alkalom nem jön vissza soha többet.

Bizony nagyon lassan nőtt ki a szárnyunk. Nagyjából 2 év kell hozzá, hogy egy józan takarékossággal működő anyagi függetlenséget mondhassunk magunkévá határátkelőként.

A szabadságot megélni, megérezni, megszokni, megérteni, ugyanennyi idő. Hogy már ne a pénz alakítsa az életet, mert érted, hogy amire szükséged van, az megvan.

Nem vágysz semmi fölöslegesre, belátod, hogy semmi szükséged státuszszimbólumokra. Ugyanakkor az elromlott laptopodat már nem 24 havi részletre veszed, hanem ma megrendeled interneten, holnap kihozzák, leteszik az ajtódban és nem lopja el senki.

S ha lelopja valami még nem ebbe a világba való értetlen az autódról az antennát, akkor ugyanígy rendelsz neten egy másikat, mert nem akarsz rossz napot másnak. Ergó nem lopsz magadnak helyette újat. Lecsippantod a kártyád a buszon.

Miközben egy csomó mindenről kiderül, hogy felesleges holmi. Például a múltad, amit időközben fel kell számolnod.

Képes vagy ebben úgy példát mutatni, hogy ki tudod várni, még ezt az életformát felismerik mások is. Addig terelgetsz… mást nem tehetsz. Kis dolgokban is alakulsz egy szabad országhoz.

Itt van például az EP-választás

Szülőhazám – melyből ismert okokból emigráltam – nem hagyja, hogy ugyanazokkal a jogokkal szavazzon az ideiglenes külföldön munkát vállaló, mint a határon túl élő magyar. Mindazonáltal még magyar állampolgár vagyok. Nem annyira szeretem a „kettős mércét”.

Ellenben holland lakcímmel rendelkezvén megkaptam az illetékes holland Polgármesteri Hivatal levelét, melyben tájékoztatnak az esedékes EP-választásokról, s hogy választhatok, hogy regisztrálok a Hágai Magyar Konzulátuson, vagy az alább megjelölt honlapon.

Míg az előbbi opcióban a magyar képviselőkre szavazhatok, utóbbiban a hollandokra. Az ugye szóba se jött, hogy még nem is vagyok holland állampolgár csak egy állandó lakcímmel rendelkező „emigráns”.

Summa summárum, érik bennem a gondolat, hogy nem az omnipotens Fideszre szavazok, inkább fontolóra veszem Judit Sargentini pártját.

Majd valóra váltva talán a legutolsó határátkelő álmom, 6 hónap múlva, letelvén itt tartózkodásom ötödik éve, beadom az állampolgársági kérelmemet. Mert számomra nagyon fontos a mondás: „Aki kampó akar lenni, idejében görbüljön meg.”

Ha szívesen olvasnál még Zitától, látogass el a blogjára!

Magyar álom: otthon nem lenni idegennek

Share.

About Author

Leave A Reply