Hogyan házasodjunk Brazíliában?

1

Mindig érdekes kicsit bepillantani Magyarországtól (vagy éppen az európai kultúrától) távoli helyek életébe. Ilyen például Brazília, ahol a Teo in Rio blog szerzője is él, és most éppen élete egyik legszebb eseménye történt meg vele.

„Brazíliában csak egy polgári esküvőt terveztünk, majd augusztusban otthon lesz a templomi ceremónia, és az igazi lagzi. Viszont ez a polgári volt a hivatalos házasságkötés, otthon ezt majd anyakönyveztetni lehet (nem muszáj, de ha pl. nevet szeretnél változtatni, akkor szükséges az anyakönyvezés), így mindkét országban hivatalos lesz a házasság. (…)

Amikor megvan MINDEN szükséges dokumentum, akkor ezeket le kell adni a cartorio civilben, ahol házasodni akarunk (megjegyzés: nem minden cartorio alkalmas házasságkötésre, csak a cartorio civil. Rióban a Zona Sulon egy ilyen van, Botafogón).

Ha minden stimmel, és befizettük a kb. 500 reálnyi díjat (ott helyben), akkor kapunk egy protokoll számot, és 30-40 nap múlva lehet őket hívni, hogy engedélyt adnak-e a házasságkötésre. Ha igen, akkor be kell menni, és időpontot foglalni. Itt csak szerdán és pénteken délelőtt lehet esküdni. (…)

A kitűzött napon reggel be kellett menni a két tanúval együtt fél 10-re. Itt aztán hamarosan behívtak mind a négyünket, el kellett olvasni a bizonyítvány szövegét, majd mind a négyen aláírtunk, megint perkálni kellett 100 reál körüli összeget, aztán megmondták, hogy mikorra menjünk vissza (volt kb. 1 óránk reggelizni, kávézni). Erre az időpontra már a vendégeknek is ide kellett érni, összesen max. 5 vendéget hívhat minden pár.

Behívták az összes párt és tanút, sorban leültettek, mi a 7. sorban voltunk, tehát 6 pár volt előttünk, mögöttünk meg vagy 10. Bejött a bírónő, lenyomott egy szöveget, majd hívta az első párt, kb. 3 perc alatt összeadta őket, következő, következő…

Érdekes volt, mint valami kollektív házasságkötés. 😀 De legalább aránylag gyors volt, és a házassági bizonyítványt is megkaptuk azonnal.”

Eddig a rövid részlet, a teljes posztban (amit itt olvashattok el), szó esik még a részletes ügyintézésről, a beszerzendő papírokról is, szóval érdemes elolvasni.

Share.

About Author

1 hozzászólás

  1. Hehe, ezen én is átestem itt:D kicsit megdöbbentem, amikor megláttam, hogy egy teremnyi embert adnak össze egymásután. Miközben várakoztunk, párom közölte, hogy ja amúgy hivatalosan én beszélek portugálul, úgyhogy mindenre úgy is kellene válaszolnom. Így aztán kérésemre bepötyögte a telefonjába a szöveget, én meg reménykedtem, hogy a sor végén leszünk és addig megtanulom XD

Leave A Reply