Hibák, amiket elkövethetsz Spanyolországban

0

Nem csak a magyarok egyik kedvenc nyári célországa Spanyolország, a nyaralás sokakat csábít a tengerpartra vagy éppen Madridba. A fővárosban él immár tíz éve Lori, aki azt szedte össze, mire érdemes odafigyelni annak, aki a mediterrán országban töltené a pihenését.

Magyar időbeosztás szerint étkeznél

A spanyolok (katalánok, baszkok, stb.) teljesen más életritmusban élnek, mint Európa nagy része, szóval ha valaki délben akar ebédelni, vagy délután 6-kor vacsorázni, arról rögtön kiderül, hogy turista.

Eleve reggel később ébrednek, és nincs is értelme a kapkodásnak, egy kényelmes reggeli után indul a nap, ami olyan 13-14 óra felé be is áll. Ekkor jön a szieszta, aminek része egy lassú és nem túl megterhelő ebéd is. (Helyszínfüggő, de például a déli országrészben ezen idő előtt nem is nagyon nyitnak ki az éttermek, vagy ha igen, akkor sok szerencsét kivárni a rendelés megérkezését.)

Utána szépen mindenki elvonul pihenni, és 17 óra előtt a fű sem nő. Akkor elkezdődik az élet, kinyitnak az üzletek, de étterembe 19-20 óra előtt nem nagyon érdemes menni, és azon se legyünk meglepődve, ha este 9-kor tök egyedül üldögélünk benne.

A helyiek ugyanis nagyjából 22 óra környékén kezdenek vacsorázni, ilyenkor egész családok (gyerekekkel) mennek és simán van éjfél, mire befejezik. Nem csoda, hogy másnap későn kelnek…

Éttermi rendelés

Ha már étterem: a helyzet az, hogy a legtöbb spanyolországi egységben hétköznapokon van napi menü. Amire persze hajlamos az ember legyinteni, ami elég komoly hiba, lévén ezek a menük – jók. A magyarázatért történelmileg egészen Franco idejéig kell visszamennünk az időben.

Ő forszírozta ugyanis, hogy a spanyolok jussanak elérhető áron megfelelő minőségű ebédhez. Márpedig ha egy diktátor forszíroz valamit, annak nem nagyon szokás ellentmondani.

KÜLFÖLDI MUNKALEHETŐSÉGEK SZÁZAI EGY KATTINTÁSRA

Franco azóta már sehol, a viszonylag olcsó (kb. 10-12 euróra kell gondolnunk, persze ezt városa és azon belül az étterem helye is befolyásolja) menü megmaradt. Mivel ez általában három fogást (előételt, főételt, desszertet) jelent, kellemesen jól lehet vele lakni (nyáron egyébként is baromi meleg van, nem hiányzik a nagy trakta).

Szóval ebédidőben (ami a spanyoloknál ugye inkább 2 óra magasságában van) felejtsük el az a la carte-rendelést és nyugodtan menjünk rá a menüre (és ha gazpachót látunk az étlapon, ne hagyjuk ki)!

A Nagy Sonka-kérdés

Aligha lehet olyan települést találni Spanyolországban, ahol ne botlanánk lépten-nyomon hatalmas sonkákat áruló boltba. A sonka ugyanis a spanyoloknál már-már vallásos tiszteletnek örvend, tehát lehetőleg ne keveredjünk olyan helyzetbe, amiből esetleg azt a következtetést lehetne levonni, hogy nem szeretjük.

Mint cikkében Lori írja, spanyol férje egyszer egy hétig nem szólt hozzá, amikor azt találta mondani, hogy ő jobban szereti az olasz prosciuttót a spanyol jamónnál.

Ráadásul a spanyolok nagy része szerint a sonka nem hús, hanem egy teljesen különálló entitás. Ez azért fontos, mert ha vegetáriánusok vagyunk és étteremben rendelünk, simán lehet sonka az étlapon vegetáriánusként megjelölt ételben.

„El sem tudom mondani, hányszor fordult elő a hozzánk látogatóba érkező vendégekkel, hogy megrendelték a vegetáriánus fogást, ami aztán tele volt sonkával” – mesélte Lori.

A szieszta kihagyása

A déli-kora délutáni pihenő nem fakszni, hanem szükségszerűség, amit alighanem bárki megerősít, aki járt már mediterrán országban nyáron. Egyszerűen képtelenség meglenni a 35-40 fokos melegben (amihez a tengerparton még jó magas páratartalom is társul, szóval izzadsz, mint a ló), dolgozni meg pláne nem nagyon lehet.

Szóval nagyjából 14-17 óra között a spanyolok relaxálnak, alszanak kicsit, hogy aztán újult erővel álljanak neki a nap második felének (mondjuk nem csoda, hogy így éjfél előtt nem fekszik le senki).

Tehát a sziesztát kihagyni nem csak egészségtelen, de értelmetlen is, mert bár egyes nagyobb üzletek vagy bevásárlóközpontok ilyenkor is nyitva vannak, de fölösleges hajtani magunkat, mert egyrészt a legtöbb hely zárva, másrészt csak megpusztulni lehet a melegben.

Természetesnek veszed a légkondit

Apropó meleg! Az ember azt gondolná, hogy a légkondicionálás egy mediterrán országban természetes, de ha így gondolja, csúnya meglepetések érhetik.

Természetesen a közlekedési eszközök (a vonatközlekedés például szuper), múzeumok, bevásárlóközpontok, éttermek, stb. légkondicionáltak, ám egyrészt ezeket sem hűtik agyon, másrészt a magánlakásokban sok helyen egyáltalán nincs légkondi (sem – teszem hozzá, mert a fűtés sem túl nagy divat).

Szóval ha valaki nem hotelbe, hanem olcsó szállóba vagy például Airbnb-vel magánlakásba menne, akkor jól teszi, ha előtte meggyőződik arról, van-e légkondi az adott lakásban, különben csúnyán megjárhatja (és nem, semmi kellemes nincs abban, amikor éjszaka 30 fokban, 80 százalékos páratartalom mellett izzadságban fürödve próbálsz elaludni).

A nyelvtudás

Noha az ember azt gondolná, alap, hogy ma már szinte mindenki beszél angolul, Spanyolországban ez messze nincs így, még a tengerparton sem, nem hogy a fővárosban.

Madrid kicsit olyan, mint egy időutazás, ám ez nem csak a városképre igaz, hanem az angoltudásra is. Ráadásul minél távolabb kerülünk a városközponttól, annál kisebb az esély arra, hogy angolul tudó helyibe botoljunk.

Szóval érdemes legalább alapszinten pár kifejezést elsajátítani spanyolul, amivel annyit mindenesetre elérünk, hogy kivívjuk a helyiek szimpátiáját (és még az is lehet, hogy megpróbálnak előkaparni pár berozsdásodott angol szót).

Lábadon a flipflop

Miként nemrégiben megtudtam, magyarul újabban tangapapucsnak is hívják azt a nagyon könnyű lábbelit, aminél csak a lábujjaink közötti kis pánt tartja a talpat. Na, mindegy is, a lényeg, hogy ezt Madridban felejtsük el, annál inkább, mert a helyiek az utcán nem hordják.

Szandált és más papucsot esetleg igen, de a vékony talpú, ennyire könnyű flipflop nem túl praktikus viselet a városban. Szóval túl azon, hogy magunkkal is kiszúrunk, ha ebben próbálunk turistáskodni, rögtön leveszik rólunk, hogy nem vagyunk helyiek. (A tengerpart más kérdés, oda ők is felveszik.)

Nem vigyázol a holmidra

Nyilván alapdolog, hogy az ember mindig és mindenhol vigyáz a táskájára, a személyes holmijára, de különösen igaz ez például a barcelonai Ramblán és általában a nagyvárosok zsúfolt részein.

Barcelonában például rengeteg utcai bűncselekmény történik és ezek ellen a hatóságok sem tesznek túl sokat, mégpedig azért, mert a spanyol törvények szerint a 400 euró értéket meg nem haladó lopás csupán szabálysértés és nem bűncselekmény, így büntetése csupán 50 euró. Ráadásul akárhányszor kapnak el egy tolvajt, a büntetés nem halmozódik.

Ennek eredményeképpen a tolvajok csapatokban járnak és a büntetést egyfajta adónak tekintik. A rendőrség ezt nem véletlenül tartja demoralizálónak, hiszen ha egy tolvajt letartóztatnak, az órákon belül újra az utcákon lesz.

Próbálták ugyan megváltoztatni a törvényt, de a jogrendszer olyan súlyos esetekkel küzd, hogy a tolvajlással egyelőre nem tudnak foglalkozni. Így a helyi hatóságok csak jó tanácsokat adhatnak az embereknek és figyelmeztethetik őket a veszélyre.

Szóval nagyon kell figyelni a zsebmetszőkre, ne hagyjuk a mobilt az éttermi asztalon, és a táskánkat se akasszuk a szék hátuljára. Nem rossz ötlet a fontos dokumentumainkról (útlevél, stb.) fénymásolatot készíteni és azt vinni magunkkal, és a kártyánkon is csak annyi pénz legyen, amennyi éppen kell.

A táskát tartsuk magunk előtt, és ha valaki útbaigazítást kér, vagy bármit személyes kontaktussal akar ránk sózni, akkor inkább menjünk tovább.

Érdemes tehát Spanyolországban is magunkévá tenni a helyi szokásokat, akár akkor is, ha csak nyaralni megyünk – akkor pedig pláne, ha hosszabb tartózkodást tervezünk.

Orgia spanyol módra

(Fotó: pixabay.com/ILIERNAVARRO)

Share.

About Author

Leave A Reply