Hétköznapok egy ellentmondásos szigeten

0

A Fülöp-szigetekről Európába általában csak a rossz hírek jutnak el manapság, a finoman szólva is különös elnök, Rodrigo Duterte megnyilvánulásai elég messze állnak a szimpatikustól. De hát egy országot ne a vezetői alapján ítéljünk meg (ugye…), lássuk, milyenek a hétköznapok egy magyar szemével ebben az érdekes, távoli országban! Tamás beszámolója következik.

„Az alábbiakban három év tapasztalatait olvashatjátok a vidéki mindennapokról a Fülöp-szigeteken, tényekkel, érdekességekkel megfűszerezve. Rólam tömören annyit, hogy először 2012-ben utaztam ki a feleségemmel ide, majd egy év után vissza Londonba, ahol 9 évig laktam azt megelőzően. A Fülöp-szigetekre 2016 januárjában tértem vissza.

Az ok egyszerű: a feleségem, akivel Londonban találkoztam, filipinó. Neki elég volt öt év a brit fővárosban, így inkább hazament, én meg mentem vele. Azóta is itt, Manilától 200 km-re élünk egy kisvárosban párom családjával, illetve két kisfiunkkal.

Élet a trópusokon

Nagy titkot valószínűleg nem árulok el azzal, hogy a Fülöp-szigetek egy trópusi ország. Az éves átlaghőmérséklet 35 fok fölötti nap közben, esténkent úgy tíz fokkal kevesebb. Ez alól kivételt a nyáron (júniusban) érkező esős szezon jelent, ilyenkor átlagosan öt fokkal kevesebb van és napokon, heteken át zuhog.

Az állandó fülledt hőség elől a hegyekbe lehet menekülni. Baguio és a tőle északra fekvő hegylánc eléggé magasan van ahhoz, hogy a nappalok kellemesen langyosak, a reggelek pedig kifejezetten hűvösek legyenek.

A nyári ruhákon kívül ennél fogva nagyon másra nincs is szükség. Hosszú nadrágra talán akkor, ha olyan helyre megy az ember, illetve dolgozik, ahol elvárják (irodák, némelyik hivatal vagy étterem). Pulóver, kabát egyáltalán nem kell, hacsak nem a hegyekbe készül az ember.

Ruházkodás, kozmetikumok

A nyugaton ismert márkákat itt is meg lehet vásárolni a bevásárlóközpontokban, bár a helyi fizetések mellett (500 peso 10-12 óra munka után az átlag vidéken) ezek eléggé drágák (500-1000 peso darabja).

Ha csak pólót vagy pulcsit vennétek, érdemes ellátogatni a piacra, ahol a segélyszervezetek által adományozott ruhákat a helyiek olcsón árulják (ahelyett, hogy a rászorulóknak adnák). Rövid keresgélés után lehet találni jó minőségű márkás ruhákat új állapotban 50-100 pesóért (1 peso = 5 Ft).

A kozmetikai cikkek ugyanannyiba kerülnek, ha nem többe, mint nyugaton. Borotvahabért es tusfürdőért érthetetlen mód kétszer annyit kérnek, mint Magyarországon. Az elektronikai berendezések, könyvek, bútorok, szóval kb. minden azonos árban van Európával.

Együnk valamit!

Visszatérve a piacra. Legolcsóbban ott lehet reggelizni, ebédelni. Egy tál főtt étel (hús, zöldség) rizzsel és egy üveg üdítővel 50-60 peso. Esténként a környékbeli utcákban lehet nassolni az olajban vagy parázson sült csirke vagy sertés falatkákból. Ezek úgy 10-20 pesóba kerülnek adagonként.

Egy alaposabb gyomorbajt megelőzendően érdemes megnézni az olajat, amiben sütik az ételt. A legtöbb helyen eleve azt az olajat használjak, amit a helyi gyorséttermek kidobnak (vagyis a fekete piacon eladnak). Ezt egészen addig használják, amíg az olaj szénfekete nem lesz. Ha már ilyen, érdemes más helyre menni.

100-200 peso között lehet enni gyorséttermekben. McDonalds, KFC, ChowKing (kínai gyorsétteremlánc) illetve a meki filipino verziójában a Jollibeeben. Ennek kétszereséért pedig a középosztály pénztárcájának belőtt helyi étterem láncokban: Kenny Rogers Roasters, Shakey’s, Greenwich, Yellow Cab, stb.

A határ ezen túl a csillagos ég. Manilában és a nagyobb városokban eléggé széles a választék. Vidéken viszont szűkös. Hozzá kell tennem, hogy a turisták által kedvelt nyaralóhelyeken a fent említett árak kétszeresével, háromszorosával kell számolni.

Mi a helyzet a boltokban?

A boltokban kevés nyugati terméket találni. Tejet lehet kapni ugyan, de drága (80 peso litere), kenyérből csak szeleteltet lehet találni. Sajtot, vajat, felvágottat, joghurtot, salátát, kávét és hasonló, otthon alapnak számító dolgokat csak nagyobb bevásárló központokban lehet kapni, jó drágán.

Aki el tud lenni csak a helyi specialitásokkal és nem bánja, ha napi háromszor rizst kell ennie rizzsel, annak nem lesz oka panaszra. Akinek viszont hiányoznak a nyugati ízek, az szenvedni fog, de nagyon.

A sör és a rum olcsó. Manila és a turisták által látogatottabb helyekkel ellentétben a vidéki kisvárosokban kevés a hely – ha van egyáltalán -, ahova elmehetne az ember szórakozni.

A legtöbb filipino egyébként is inkább otthon iszik és ordít torkaszakadtából (nincs rá jobb kifejezés) a videoke gép előtt a haverjaival.

Hova mehetünk szórakozni?

A kikapcsolódásra vágyóknak ott a mozi, ahol az épp legnépszerűbb hollywoodi filmeket vetítik csak. Színház viszont nincs. Kiállítások is alig, a múzeumok kínálata pedig kifejezetten gyenge.

Sajnos, ha kultúráról van szó, a filipinók elképesztően sekélyesek. Érdemes e-könyv olvasóval vagy tablettel felszerelve idejönni, mert nagyon kevés értékelhető könyvesbolt van.

Majd minden városban található National Bookstore. A könyvkínálat szinte nulla, viszont nemzetközi hírmagazinokat (Newsweek, Time) csak itt árulnak. Valamivel jobb a felhozatal a „Fullybooked” boltokban könyvekből és magazinokból, de ezek csak a nagyvárosokban találhatóak a megaplázákban.

Ha már szóba jött a pláza, ebből rengeteg van és a parkok, sétálóutcák teljes hiányában ide mennek az emberek kikapcsolódni, szocializálódni és sétálgatni az üzletek közti légkondicionált folyosókon.

Így közlekednek ők

Vasút nincs a Fülöp-szigeteken (a fővárost leszámítva) így a városok között vagy busszal vagy kocsival lehet csak utazni. Buszból kétfajta van. A távolsági busz, illetve a rövidebb szakaszon közlekedő jeepney, ami az amerikai hadsereg itt hagyott terepjáróiból átalakított mutáns kisbusz.

Városon belül szintén ezt használják, vagy a tricycle-t (oldalkocsis motorkerékpár) ami úgy 10 peso kilométerenként. Az utak és autópályák minősége jó. Az utóbbiakért díjat kell fizetni szakaszonként. Kétszáz kilométerre kb. 500 peso díjat kell fizetni.

A filipinók vezetési kultúrája botrányos. A sebességkorlátozásra, KRESZ-szabályokra magasról tojnak. Záróvonalon, hidakon, alagútban, szerpentin úton előzés alap. Jobbról is, balról is, néha minden oldalról egyszerre.

A filipinók mindenben ráérősek, de a volán mögött nagyon sietős lesz hirtelen mindegyik. Éjszaka különösen figyelni kell, mert közvilágítás alig van és akad, aki lekapcsolt lámpával motorozik, csakhogy az aksit kímélje.

A hazai jogosítványt itt is elfogadják, ha van mellé hivatalos angol fordítás. Ha nincs, 2000 pesoért lehet filipino jogsit is igényelni. Csak egy alap KRESZ- es egészségügyi vizsgán kell átmenni. Forgalmi vizsga nincs.

Egészségügy és oktatás

Az egészségügyről pár gondolat. A kórházak úgy húsz-harminc évvel vannak lemaradva az európai színvonaltól. Minden ellátásért fizetni kell (egészségbiztosítás nincs). Ha nem tudsz fizetni, kidobnak a kórházból. A gyerekek oltása különösen nagy anyagi teher. Havonta 8000 peso csak arra megy el, ami helyi viszonylatban nagyon sok pénz.

Az ide utazóknak érdemes még otthon beoltatniuk magukat, és ha már itt vannak, akkor is vigyázni kell a fertőzésekkel. Csapvizet soha nem szabad inni. Piacon, útszéli büfékben jeget nem szabad kérni az italba. A szúnyogokkal különösen vigyázni kell. A legnagyobb veszély – főleg a gyerekekre nézve – a dengue vírus.

Ahogy az egészségügyért, úgy az oktatásért is fizetni kell a Fülöp-szigeteken. A gyerekeim oviba járnak így csak arról tudok nyilatkozni. Napi három óra az ovi míg hatévesek nem lesznek.

Keveset játszanak, ellenben próbálják őket már négyéves koruktól kezdve matematikára, írás-olvasásra tanítani, minimális sikerrel. Egy évre a tandíj 40000 peso, plusz a könyvek, de ez iskolafüggő.

Vannak pozitívumok es negatívumok tehát. Egész évben süt a nap és nyár van. Nincs rohanás, nagy a ráérés. A legfőbb vonzerő valószínűleg ez. A nagy lazulás és semmittevés viszont könnyen unalomba fordulhat.

Ha nem teheted meg, hogy rendszeresen elautózz a tengerpartra (nem minden vidéki város fekszik a parthoz közel) talán jobb, ha a fővárosban települsz le vagy eleve valamelyik üdülőparadicsomban.”

Share.

About Author

Leave A Reply