Hétköznapok a kiszáradó Hollandiában

0

Hollandiáról az a kép él az emberekben (jó, sok minden más mellett), hogy „a vizek országa”, ám ez az utóbbi években már egyáltalán nem biztos, hogy igaz, sőt, sok esetben inkább az ellenkezője az – derül ki az ott élő Vera írásából.

„Miről a leghíresebb Hollandia? A tengerszint alatti „magasságáról”, a víz elleni állandó küzdelemről. A tengerszint alatti fekvés megmaradt, de vannak változások, amiket egy laikus is lát, tapasztal – főleg ha olvasni is tud.

Valamikor nagyon rég arról beszélgettünk ismerősökkel, hogy ha külföldre kellene költözni, akkor ki mit választana?

Én azt mondtam: eszemben sincs Magyarországról elköltözni, de ha mégis úgy hozza a sors, akkor egy ország van, ahova biztos NEM megyek. Ez Hollandia. Nem azért, mert bajom volna a kultúrájával, lakosaival, éghajlatával… Egyszerűen nyomasztana a tudat, hogy a víz szintje alatt van (már ahol).

Aztán jött egy olyan élethelyzet, egy olyan ajánlat, ami miatt költöztünk.

Hollandiába.

Az első időszak pontosan olyan volt, amilyennek elképzeltem: sok csatorna, elképzelhetetlenül sok eső, gyönyörű zöld legelők. Kevés, az otthonihoz képest nagyon kevés fa.

A réten elúszik egy-egy vitorlás

Felénk, ha egy helyi azt mondja, hogy az erdőben sétáltam, az az út mentén álló három-négy sornyi fáról beszél. Ahogy fejlődött a mezőgazdaság, egyre több termőföld és legelő kellett, így a „felesleges” erdőket kivágták. Így alakult ki az idilli kép: csatornákkal parcellázott végeláthatatlan legelők, rajtuk a legelésző tehenekkel, lovakkal.

Időnként a réten elúszik egy-egy vitorlás. Ezt még meg kellett szokni. Az ember messziről csak füvet lát, de picivel mélyebben ott vannak a csatornák, amiken haladva tényleg úgy látszik, mintha a vitorlások csak a rétet szelnék át.

Persze az első pár árvízvédelmi riasztás próbája alatt / miatt jócskán leizzadtam, de mára megszoktam őket (nem is tudom, mikor volt az utolsó). Azt szoktam mondani, hogy ez az a jelzés, ami tudatja: perceken belül mind meghalunk.

Ugyanis ha a tenger áttöri a gátakat, akkor kb. ennyi időnk van állítólag. Tőlünk tíz kilométerre van a legközelebbi, egy gáttal elkerített rész. A gát miatt már édesvízzel.

Időközben pedig megérkeztek a változások. Persze nem éghajlati változásokról beszélek, mert mint az okosok kijelentették: olyan, hogy globális felmelegedés nincs, ez csak összeesküvés-elmélet, hogy gátolni lehessen a gazdasági fejlődést.

Miben nyilvánul meg a változás?

Itt, Frízföldön nem szokás például locsolni, mert úgyis mindig jön egy kis eső: általában éjjel vagy délelőtt esik, majd délutánra kiderül az ég. A költözésünkkor pár éve még valóban ez volt.

Ahogy a családom utánunk jött, hogy megnézze hol is lakunk, egy délután ötször indultunk el verőfényes napsütésben, hogy megmutassuk nekik a környéket.

Majd pár perces séta után úgy leszakadt az ég, hogy rohanhattunk vissza. Az ötödik alkalom után feladtuk. Erre és a következő nyárra a klasszikus vicc volt érvényes: „Milyen volt a tavalyi nyár Hollandiában? Nem emlékszem, azon a hétvégén pont részeg voltam.”

Aztán tán három éve jött egy nyár, amikor nálunk a településen kiapadt a parkban a kicsi tó és országszerte kiszáradtak a parkok, sövények. Úgy nézett ki mintha direkt legyomirtóztak volna mindent.

Ebből tavaly nyárra is jutott egy hasonló időszak, majd idén tavasszal fellángoltak a tüzek a nemzeti parkokban. Az egyik esetnél legalább két hétig küzdöttek a szárazság miatt fel-felcsapó lángokkal, még kitelepítések is történtek a környékről (Deurnsche Peel és Nationaal Park de Meinweg).

Hasonlóra tavaly is volt eset, de talán nem volt ennyire komoly. Vagy nem figyeltem.

Most úgy áll a helyzet, hogy hivatalos iránymutatást adtak ki a vízhasználatról – egy olyan országban, ami a túlzott talajvíz ELLEN (is) küzd állandóan. Száraz a föld, sárga a fű és konyulnak le a virágok.

Mostanra eljutottak odáig, hogy a létfontosságú helyeket locsolják (értsd: focipálya, temető – komolyan), DE eddigre megérkezett a hivatalos rendelkezés: tilos a csatornákból vizet szivattyúzni / vödrözni a locsoláshoz, mivel a helyzet drámai.

A gazdákat felkérték, hogy ha nem muszáj, ne locsoljanak, de ha mégis, akkor beszéljenek össze, készítsenek táblázatot, hogy ki ilyen idősávban akarja ezt tenni, hogy lehetőség szerint ne egyszerre használják a vizet.

Van olyan természetvédelmi terület, ami eddig tocsogós volt, most pedig a talaj szintje alatt 60 centivel van a víz. Sok fa kiszárad – jelenleg csak Frízföld délkeleti részén ötszáz hektár erdő van emiatt veszélyben. (Eszerint mégis van erdő…)

Az egyik természetvédelmi területen a szárazság miatt a rágyújtás akár 4000 eurós büntetéssel járhat. Az meg természetes, hogy tilos autóból csikket kidobni, mert azonnal nagy kiterjedésű tűz lehet belőle…

Persze egy csomó helyen így is a csatornából szivattyúzzák ki a vizet, a „hivatalos” helyeken (mint mondtam, pl. a temető) is.

Példa a szárazság következményeire

Csak egy példa, hogy mit is okozhat ez a szárazság: Hollandia, és felénk Frízföld is sok-sok gólyával büszkélkedhet, ez érthető, mivel elvileg vizes ország.

A gyakorlatban idén ez úgy nézett ki, hogy több gólya nevelgette a fiókáit egy darabig, aztán mivel nem találtak elég táplálékot a kiégett réteken, kiszáradó csatornáknál, így megölték a kicsiket. Nem tudták őket felnevelni. Volt, ahol a fiókák maguktól pusztultak el, ugyanez miatt.

Illetve volt olyan tavacska, ahol önkéntesek kézzel mentették a halakat, vitték máshova, hogy valamennyi életben maradjon, mert a víz elpárolgott belőle.

A helyi szolgáltató vízkorlátozást vezetett be – még mindig a vízben talán túl gazdag (?) Hollandiáról beszélünk -, van helység ahova már máshonnan kezdték az ivóvizet szállítani.

A lakosságot megkérték, hogy a leesett esőt fogják fel valamibe, az ereszek végeit szedjék ki a csatornarendszerből és a csapadékot a földre vagy hordókba engedjék.

A vízügyi testület emellett felkérte az embereket, hogy ne használják az otthoni felfújható medencéiket mivel ezekbe alkalmanként több ezer (2400-zal számolnak) liter víz kellhet.

Márpedig ha a mezőgazdasági termelőknek spórolniuk kell a locsolással, akkor háztartásonként nem lehet több ezer liter vizet csak úgy elpancsikálni. A statisztikák szerint jelenleg a háztartások 20 százalékának van ilyen medencéje és másik 20 százalék készül venni hamarosan.

Nekünk is van, reggel felfújtuk, félig felengedtük vízzel, majd elkezdtem olvasni a híreket és szembe találtam magam a felhívással, miszerint NE. De mivel már ott volt, a kisfiammal együtt a környék kisgyerekeinek jó része itt tombolt napokig.

Amikor mégis esik…

A másik oldal viszont az, amikor valóban megérkezik az eső. Rögtön árvízzel. A helyi időjárás jelentő oldal szerint (Weerplaza) a következő években erre lehet számítani, a szélsőségesen száraz és borzasztó nagy mennyiségben lezúduló víz követi majd egymást. Sajnos ki nem egyenlítődik, ettől még ugyanúgy szárazság van.

Viszont a nagy, több hónapos szárazság után a múltkor megérkező nagy esőt itt egész jól fogadták (nagyjából ugyanakkor, amikor Magyarországot is elárasztotta).

A nagy aszály után érkezett egy olyan zuhé, ami egy szakértő szerint kétszáz évente fordul elő. Persze ez az országnak csak egy kisebb területére volt igaz, a másikaknál ez „csak” húsz-hetven évente várható.

A hollandokra eléggé az jellemző, hogy megpróbálják a legjobbat kihozni a legvacakabb helyzetből, így a beázott pincék és aluljárók okozta bosszúságon, elárasztott kórházi földszinten és visszafelé folyó WC-n kívül ez esetben is sokan megpróbálták élvezni, amit lehet.

Hamar előkerültek a csónakok, gumimatracok, kinek mije van. Volt, aki utcai lépcsőn ment le kenuval.

És ez a váltakozás, hosszú, kegyetlen aszály és hirtelen özönvíz állítólag már visszatérő lehet.

Hollandia megmaradt a tengerszint alatt fekvő országnak, ebben nincs változás. A vízzel kapcsolatban más dolgokban már van. Remélem, jó irányba.”

Ha szívesen olvasnátok még Verától, látogassatok el a blogjára!

Már több mint 100 ezer magyar kért letelepedést Nagy-Britanniában

Share.

About Author

Leave A Reply