Hét dolog, amit nem tudtál Portugáliáról

0

Portugáliáról a bor, a kastélyok, a gasztronómia jut elsőként az ember eszébe, no meg esetleg a foci Cristiano Ronaldóval az élen. Ahogy az már lenni szokott, az ország azért ennél sokkal több, az alábbiakban bemutatunk hét olyan dolgot, ami talán nem annyira közismert vele kapcsolatban.

Tőlük kaptuk a „teát”

Elismerjük ez így kissé félrevezető, vagy legalábbis csak részben igaz, de igaz. Az italt magát ugyan nem nekik köszönhetjük, a nevet viszont igen. Kínában eredetileg chá volt a tea, az általunk is ismert és megszokott néven először 1560-ban említették, méghozzá a portugál misszionárius, Gaspar da Cruz. Egyébként Európában először Portugáliában kezdett elterjedni a tea, ami nem meglepő, tekintve a felfedezőket.

És a tempurát is

A tempura elvileg egy meglehetősen közkedvelt japán étel, tulajdonképpen leginkább a palacsintához hasonlító bundába mártott, majd kisütött hal- vagy zöldségféleségeket jelent.

A japán eredet kapcsán azért akadnak kérdőjelek, a portugálok szerint például maga az elkészítés módja tőlük származik, igaz, az eredeti ötletet valóban Ázsiából hozták.

Akárhogy is, ez egy olyan téma, amin jól el lehet vitatkozni akár egy jó adag tempura mellett.

Portugália a legrégibb európai nemzetállam

A portugál határok 1139 óta szinte változatlanok, azaz bátran állíthatjuk, hogy a legrégibb európai országról van szó, Lisszabont pedig négy évszázaddal Róma előtt alapították.

Itt található a legrégibb könyvesbolt

A Bertrand Könyvesbolt 1732 óta várja a vevőket, igaz, egy földrengés 1755-ben elpusztította, de 1773-ban már az eredeti helyére költözött vissza, ahol ma is megtalálható.

Sintra és a mikroklímája

Sintra egy kisváros félórányi autóútra Lisszabontól délre, és arról híres, hogy a település inspirálta Hans Christian Andersen meséit. A táj csodás, de még csak nem is ez a legérdekesebb benne, hanem az, hogy egyedülálló mikroklímája van. Valamivel hűvösebb, felhősebb, és ködösebb, mint Lisszabon, ám a felhő és a köd gyorsan mozog, nagyszerű fotólehetőségeket kínálva.

A fokhagymafesztivál

Minden év június 23-ának éjszakáján a portugálok az utcára tódulnak, hogy megünnepeljék Sao Joaót. Noha országszerte vannak rendezvények, a legérdekesebb alighanem a portói „szerelmesek fesztiválja”, ahol műanyag vagy felfújható kalapácsokat, vagy fokhagymafűzéreket dobálnak a másikra az egymást vonzónak találó reménybeli szerelmesek.

Minden idők legnagyobb szörfhulláma

Garrett McNamara 2011 novemberében került be a rekordok könyvébe azzal, hogy Nazare mellett egy 20 méter magas hullámot lovagolt meg.

(Fotó: pixabay.com/couleur)

Share.

About Author

hataratkelo adatlap-képe

Leave A Reply